Posted by Lakner Zoltán
Rögtön az elején kiteszem ezeket 🌈🏳️🌈, legyen a négy falon kívül is látható 
Szóval, nekem ez egy különleges nap, öt éve annak, hogy comingoutoltam a nyilvánosságnak. Életem egyik legjobb döntése volt. Ahogyan korábban felszabadító érzés volt magammal tisztába jönni, aztán a családomnak, barátaimnak előjönni. Nem kellett többet gondolkodnom a szavaimon, hogy mi “derül ki” rólam, teljesen őszintén beszélhetek.
A hamarosan kommentelni érkező melegszexmániás homofóbok figyelmébe ajánlom, hogy a legintimebb dolog, amit ezek után tettem – tettünk – nyilvánosan, hogy amikor bejegyzett élettársak lettünk Gáborral, az erről készült fotók közül egyetlen egyet nyilvánosra állítottunk. Büszkék voltunk erre a nagy családi (!) eseményre, mint bárki más. Jogunk volt rá büszkének lenni, és istenemre, továbbra is azok vagyunk.
Öt évvel ezelőtt arról írtam, hogyan éreztem azt, egyre inkább összeér, amiről írok és beszélek azzal, amit megélek. Hogy érzem, itt engem is sértegetnek. Mindig arra biztatok, hogy az emberek ne hagyják magukat, ne hagyják a saját és mások sérelmeit szó nélkül, így hát én sem akartam szó nélkül hagyni. Sőt azt akartam mondani, hogy nem csak a sérelem elkerülésének joga illet meg mindenkit, hanem a törvényes kapcsolat, a családja egyenjogúsága és ennek a jogi védelme is.
Annak, aki megteheti, szólnia kell mások és önmaga érdekében. A jogai és a méltósága érdekében, azért, hogy aztán ezt mások is megtehessék. Meg hogy holnap is megtehessék.
Az én példám arra bizonyíték, hogy ehhez nem kell különösebben mozgalmi embernek lenni. Ma sem tartom magam aktivistának, és nem azért, mert azzal bármi bajom lenne, ellenkezőleg, hanem csak mert nem olyan alkat vagyok. Kínlódom is emiatt, hogy tehetnék gyakran többet, de most inkább azt hangsúlyoznám, hogy mindenki megtalálhatja az általa bejátszható cselekvési formát. Ha csak ennyit megtesz egy számára fontos ügyben, máris előbbre vagyunk.
Amire szükség is van, hiszen láthatóak az aggasztó jelek. Éppen az elmúlt öt évben ácsolódik az a kormányzati teória, amiben csakis az állam által diktált orientációknak és együttélési formáknak van helyük.
Már nem “csupán” arról van szó, hogy a kormány akarja eldönteni kik a család és kik nem, hanem kormánypárti politikusok és propaganda-állomások tolják a szöveget, ami szerint melegnek lenni beteg, nem normális, alantas dolog, ésatöbbi. Nem önkéntes hülyék beszélnek szólóban hülyeségeket, erre politika van csinálva. Még mindig nem teljesen a fősodorban, de egyre inkább észlelhetően. Már túl vagyunk azon a szinten, hogy ne ugrálj, viselkedj “normálisan”, akkor nem bántunk, inkább az jön le, hogy ha meleg vagy, érezd a bizonytalanságot, mert ha úgy adódik, akkor azért bánthatunk. Amúgy már a megalázó nyilatkozatok is bántalmaznak.
Ne tévedjünk: ez a speciális állami kereszténység, ami itt most folyik, és ami csak a felebaráti szeretetet, valamint az irgalmat és a könyörületet nélkülözi, nagyjából mindenkinek a fenyegettetés lehetőségét üzeni. Gondolj mindig arra, hogy csak egy kicsi választ el a félelemtől.
A félelem azonban nem eheti meg a lelkünket. Meg egyáltalán, nehogy már erre rendezkedjünk be. Az egyik legnagyobb siker, amikor alábecsülik az elszántságunkat. Akik szólni tudunk, felelősségünk van azok iránt, akiknek a hétköznapokban titkolózniuk kell, akik rejtőzködnek, akiket szóval vagy fizikailag bántanak, kirekesztenek, megaláznak, akik a megbélyegzés hatására önmagukat hibáztatják, pedig nem hibásak semmiben. A szervezett megalázás politikája embereket és, igen, családokat tesz tönkre. Ez az, amit nem szabad hagyni.
Ha valaki még nem fogta volna fel, a büszkeség, amiről beszélni szoktunk, a méltóság visszaszerzése és megőrzése. A felemelt fej. Nincs ember, akinek ehhez ne lenne joga, és ne lehetne büszke rá.
Forrás: Facebook bejegyzés
Képen „Gábor”, LAKNER, Ungár Klára