Posted by Dombi Gábor
1934. szeptember 28. – 2019. június 16.
Írhatnám, hogy munkatársam volt a Népszabadságnál, de ez csak elméletben volt igaz: a 90-es években nekem, a pályakezdőnek ő a gazdasági rovat nagyasszonya volt, sokkal magasabban állt a rangsorban. De az ő révén jutottam el egy újságíró-truppal Oroszország közepére, nyelvrokonaink földjére. Ő nem akart menni, és helyettesítőt keresett. Nem tudom már, miért éppen engem talált meg. Nagy ajándékot adott. Barátok csak akkor lettünk, amikor már mindketten régen elhagytuk a lapot. Évekkel később kanyarodtak össze útjaink: a számítógép hozott bennünket össze. Informatikai segítőt keresett, és megtalált. Telefon, tablet, laptop: az érdeklődése még 80. év felé is kimeríthetetlen volt. Én taníthattam, s beszélgettünk, egyre többet. Sajnos nem eleget. Elmaradt a nagy történetének elmesélése: az életregénye.
Amiről sohasem váltottunk szót, az a Népszabadság volt. Sem a korábbi lapjairól. Nagyon későn és szűkszavúan mesélte el mi történt vele 56-ban, a börtönben. Ahová azért került, mert a szolnoki egyetemistáknak hirdette, mi történik éppen Budapesten, október 23-án. Az újlipótvárosi védett házakban 1944 telén megélt történetekre sem drámaként emlékezett. Amiről inkább beszélt: ifjúság, szerelem, barátok történetei.
A végső útra készülését, indulását én is végigkisértem. Nem olyan közelről, mint barátnője, orvosa, ápolója. De sírnivalóan méltatlan, hosszú, szenvedéssel teli volt az elmúlás: a ragyogó, élettel teli, mégis indulásra vágyó elme és a gazdáját cserben hagyó test csatája.
Kérésére pár hete az antikváriumokból összevásároltam Zsuzsa egyetlen (de háromszor is kiadott) könyvét a ’Feleség voltam New Yorkban’ címűt. Talán tíz példányt sikerült felhajtanom. Barátoknak – búcsúajándéknak szánta. De már dedikálásra sem volt ereje.Utolsó (telefon)beszélgetésünkkor azzal a hírrel kerestem meg, hogy az Ab Ovo kiadó megjelentette dr. Kiss Péter Magyar zsidó orvosok című kötetét. A szerző Zsuzsa második (és régen elvált és elhunyt) férje volt. Örült a hírnek, a könyvnek. Már nem veszi kézbe sem.
Nem búcsúzkodtunk hosszasan. Csak elköszöntem: – Én is szeretlek, Zsuzsa
*
Krajczár Gyula a 168 órában:
Nem szabadott felvenni a telefonját, ez még a vonalas világ volt. Amikor bejött, először lehallgatta az üzenetrögzítőt. Ha nem velem beszélgetett, akkor mindig valakivel tanácskozott a telefonján. Így mindent tudtam a munkájáról. Egyébként is mindig elolvastam, sokat beszélgettünk. Istentelen nagy profi volt. Neki azonnal felvette a telefont Soros György, Sarlós, ha emlékszik még rá valaki, Peter Munk, Demján, órákon át faggatta Leisztingert, amikor még kevesen tudták, hogy létezik a pasi. Alapvetően kereskedelemmel foglalkozott, s szakmailag úgy hajózott át a szocializmusból az új világba, mintha erre az útra fizetett volna be. Ezt a részét az életnek még csak nem is élte meg politikailag.