Posted by Serény Péter
Amerikáról, az ottani (sok belső érdekcsoportot kifejező) Demokrata Párt elő-választási jelöltállítási versengéséről és annak vitáiról írt figyelemre méltó véleményt David Leonhardt a The New York Timesben. Figyeljük csak: Barack Obama 2007 őszén a felmérésekben 25 százalékponttal kullogott Hillary Clinton mögött, a sajtó és a szakértők arról beszéltek, hogy egyáltalán „megválasztás-képes-e”, meg, hogy „nem elég határozott és világos, amit mond”. Három hónappal később, azonban, az iowai előválsztáson ő került Hillary Clinton elé. Ennek észben tartását ajánlja, és ezt írja: A mostani jelölt-jelölti kavalkádban „a demokratapárti választók akkor járnak el helyesen, ha arra összpontosítanak, hogy melyik jelöltet akarják győztesnek, nem pedig azt latolgatják, hogy melyikük lehet valószínűleg győztes, vagy éppenséggel megválasztható.” Utóbb megválasztott elnökök sorát intézték el az előválasztási kampányukban „ugyan már, megválaszthatatlan” kézlegyintéssel. A lista: az említett Obama, Trump, Bill Clinton, Ronald Reagan. (Tegyem hozzá, az első hivatali idejét töltő Trumpon kívül, mindegyiküket másodszor is megválasztották.)
Ott, az Óperencián túli Amerika világa igen más, mint a mi Magyarországunk, mégis elgondolkodtatott ez a cikk a hazai, „kit” és „hogyan” indítani, jelölni, támogatni vitákról. Visszakerestem hát az Újnépszabadságban, amit pár napja épp e tárgyban átfutottam. Az motoszkált bennem, hogy minden valóságos különbség ellenére, nem érdektelen ezeket most újraolvasni. Az egyik: Bauer Tamás cikke, a cím: „Nem volt igazam”. Nézzük csak, miben. A szerző maga emlékeztet arra, hogy korábban a (Jobbik kivételével) közös listát ajánlott az ellenzéki pártoknak. Az utóbbi EP-választások adatait számszerűen megvizsgálván, és az 1 mandátum elnyeréséhez szükséges szavazatszámok közötti különbségek kimutatása után ezt írja: „Így lehetett most a Fidesznek szinte ugyanolyan szavazataránnyal most eggyel több mandátuma, mint öt évvel ezelőtt. Ezt a feltételezhető egy mandátumnyi Fidesz-nyereséget (amely akár még több is lehetett volna) tartottam szem előtt akkor, amikor közös listát szorgalmaztam még tavaly. Ilyen értelemben valóban okozhatott veszteséget az ellenzéknek (a négy párt összességének a Fideszhez képest) a külön-külön listákon indulás. Van azonban másik oldala is a dolognak. Azt persze nem tudjuk, hogy azok, akik vasárnap az MSZP–Párbeszéd, a DK vagy a Momentum listájára szavaztak, a négy párt közös listája esetén is arra szavaztak volna, illetve a közös lista mellé álltak-e volna olyan választók is, akik most nem szavaztak e listák valamelyikére. Sem ezt, sem azt nem tudhatjuk. Abból, hogy egy ilyen közös lista élén aligha Dobrev Klára állt volna, és nem is Cseh Katalin meg mögötte Donáth Anna, azt gondolhatjuk, hogy a négy párt közös listája kevésbé mozgatta volna meg az ellenzéki választókat, mint amennyire most az a DK és a Momentum kampányának sikerült.{…} Ez a választás megmutatta, hogy milyen nagy szerepe van egy választáson az arcoknak. De nemcsak kampánytechnikáról van szó. A tartalmi kérdés az, hogy mit gondolunk arról, {…} hogy ezúttal az LMP-vel (és talán a Jobbikkal) szemben a Momentum, az MSZP-vel szemben pedig a DK bizonyult sikeresebbnek. Ezt én fontos, kedvező irányú változásnak tekintem. Több elemző mutatott rá arra, hogy a DK és a Momentum képviseli az Orbán-rendszerrel való következetes szembehelyezkedést, az MSZP és még inkább az LMP pedig inkább az orbáni politikával való együttműködési hajlandóságot. {Erre a szerző példákat mond.} Ha az ellenzéken belüli földcsuszamlás tartós marad és véglegessé válik, akkor ez az eddiginél több esélyt ad arra (bár önmagában még nem garancia rá), hogy az orbáni önkényuralommal szemben markáns ellenzéki alternatíva alakuljon ki. Nem az önkormányzati vagy a következő országgyűlési választásokra, hanem a magyar politikai tér hosszú távú alakulására nézve.
Ez az esély pedig többet ér, mint amekkora hátrányt eggyel több Fideszes, eggyel kevesebb ellenzéki mandátum jelent. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy a DK és a Momentum vezetőinek igazuk volt, amikor a külön indulás mellett döntöttek” – zárja cikkét Bauer Tamás. {A szövegből az Újnépszabadság blog alapján idéztünk: https://ujnepszabadsag.com/2019/05/31/nem-volt-igazam/
Első, felületes pillantásra Márki-Zay Péter, akit alább ugyanonnan idézünk: https://ujnepszabadsag.com/2019/05/31/orizzuk-meg-az-ellenzeki-egyseget/ már a felhívásának címével éppenséggel vitatkozik az előbbi véleménnyel. Valójában azonban, tekintettel arra, hogy M.-Z. P. az EP választások utáni helyzetben, az önkormányzati erőpróbára készülődőkhöz, és (ez igen fontos!) a szimpatizánsaikhoz szól, részben más minőségű kérdésben foglal állást. Így kezdi:
„Többekhez hasonlóan én is tartok attól, hogy a vasárnapi EP-választási eredmények után a számos városban már létrejött megállapodásokat a most jól szereplő pártok felrúgják, és egyébként logikusan maguknak követelik a polgármester-jelöltséget vagy az eddiginél több képviselői helyet. Éppen ezért hívtam fel hétfőn a figyelmet arra, hogy az eredmények nem egyes pártok országos megerősödését, hanem egy-egy jelölt kiválóságát és a taktikai szavazók igen nagy számát mutatják – amivel nem szeretném kisebbíteni a sikeres pártok örömét vagy akár a most rosszabbul szereplők jogos önkritikáját.
Rendkívül megnyugtatóak éppen ezért Gyurcsány Ferenc hét eleji bölcs nyilatkozatai, amikben a már létrejött megegyezések megerősítésére és nem felrúgására buzdít, ezt a tanácsot kérem minden város, település fontolja meg bölcsen – ha a Fideszen és a szavazók megosztására általuk szponzorált Mi Hazánkon és kisebb kamupártokon, ál-civil szervezeteken kívül több ismert ellenzéki jelölt is lesz, az a Fidesz hatalmon maradását eredményezheti még ott is, ahol az ellenzék többségben van.
Ezért fontos, hogy ŐSSZEL NE PÁRTSZEMPONTOK ÉRVÉNYESÜLJENEK, hanem a tisztességes hazafiak összefogása, minden településen és minden képviselői körzetben a legalkalmasabb, győzelemre leginkább esélyes (gyakran pártonkívüli) jelöltet indítsa közösen a helyi ellenzék. Ez az igazi tanulsága a vasárnapi választásnak : ahogy most a legkevésbé elutasított ellenzéki lista és a legnépszerűbb ellenzéki listavezető erősödött meg, úgy ősszel is az fog, ha mindannyian támogatjuk ezeket a legalkalmasabb jelölteket. A pártoskodással mindannyian veszítünk {…} Köszönöm ehhez Gyurcsány Ferenc, valamint a Momentum, és a most talán csalódott, de az összefogáshoz továbbra is ugyanúgy szükséges többi ellenzéki párt szimpatizánsainak támogatását!”
-.-