Posted by Gellért András
Egyszer volt, hol nem volt, mikor is a “middle life crisis” életkorba lépett király elment Pilisszentkeresztre az udvari költészeti verseny esedékes bajnoki fordulójára. Hallgatta az uralkodó a sok közhelyes és unalmas verset, közben törte acélos foga között a diót, és azon gondolkodott, vajon hova tűntek az igazi nagy poéták, kik megénekelhetnék a hatalom nagyszerűségét. És ekkor az emelvényre lépett egy táskás szemű, szintén középkorú ember, aki dicshimnuszt zengett a királyról. A verseny után, immár az öltőzőben a király megkérdezte a szónokot, miért vannak olyan nagy duzzanatok a szeme alatt.
– Azért, felség, mert rossz helyen élek.
– Mindenki annyit ér, amije van. Mondd, mid van néked?
– Csak egy szerény, sötét, levegőtlen faházam, egy kicsiny földecskén.
– Ott biz nem dalol a lélek, nem sarjad királyt dicsőítő ének. Azt mondom néked, költözz hozzám a Várba, és írjad ott a szózatokat. Hagyd rám a faházat, írunk róla pecsétes oklevelet, én pedig adok neked jó levegőjű, napfényes hajlékot.
A király azon nyomban intézkedett, megparancsolta szolgáinak, hogy találjanak méltó helyet a poétának. Költözött is táskás szemű betűvető, fel a Várba, közel a királyhoz. Igen ám, de az esetnek híre ment, szerte az országban mindenki erről beszélt. A nép, igen, ez a furfangos és jóra, többre vágyó tömeg nem maradt rest. Kinek volt még valamije azt pénzzé tette és abból azonnal kunyhókat, romos épületeket, szegényes nyárikonyhákat vett. Mentek is fel izibe a Várba, hogy elcseréljék a lelakott lakokat szép kis otthonokra, de már az alsó kapunál útjukat állták a katonák. A nép hoppon maradt, elszegényedett és verte a fejét a málló falú romházakba.
A bölcs király ekkor mesét íratott a pilisi poétával, csakhogy megtanulja végre az ostoba nép. Egyszer volt Budán lakásvásár.