Jön a pápa

Posted by

Vízi Elemér csíkszeredai születésű jezsuita szerzetessel, a jezsuita rend magyar rendtartományának provinciálisával Bodó Márta beszélgetett Ferenc pápáról és a látogatásról.

– Mi Ferenc pápa „lényege”, a legfontosabb jellemzője, irányvonala?

– Ha meg akarom ragadni Ferenc pápa lényegét, elegendő rátekinteni arra a három és fél perces beszédére, amelyet a konklávé előtti általános gyűlésen mondott el. Öt perc idejük volt a megszólalóknak, ha jól emlékszem, s ő három és fél percben mondta el a mondandóját. Ebben nagyon erőteljesen megfogalmazta azt, hogy mit vár a következő pápától és hogy az Egyháznak milyen irányba kellene elmozdulnia. Az evangelizációra építi fel a jövőképet olyan értelemben, hogy az Egyház nem zárkózhat önmagába, különben elvilágiasodik, nárcisztikus lesz, önmagát tekinti saját vonatkoztatási pontjának. Sokkal inkább kifelé kell lépnie az Egyháznak. Egy nagyon erős képet is használ, azt mondja, Jézus kopogtat az ajtón, csakhogy most nem kívülről kopog, hanem belülről, azt kéri, hogy engedjük ki őt belülről a periferiákra. Ferenc pápa lényege abban áll, hogy nagyon evangéliumi Egyházat szeretne, egy olyan Egyházat, ami szegény Egyház, így fogalmazta meg, s amit szeretne a reform irányába elmozdítani.
Azzal, hogy felvette a Ferenc nevet, nagyon erőteljesen jelzett valamit, pontosan az egyszerűséget akarta ezzel kiemelni, a Jézushoz való nagyon szoros kapcsolatot, mint ahogy Assisi Szent Ferencnek is Jézushoz nagyon szoros kapcsolódása volt, a stigmáin keresztül is.
Pápaságának nagyon lényeges vonása, hogy evangéliumi, ezt magyar szóval mondva jobban kifejezhetjük a lényeget: az öröm. Az örömet továbbadni az embereknek.
Amikor a vigasz megjelenik, akkor Istennel kapcsolatban vagyunk, és Isten maga fog bennünket azokra a területekre vezetni, amit éppen gyógyítani kell. Látni kell a szenvedést, mert Isten nem közömbös a kicsinyek, a kisemmizettek szenvedése iránt. Az öröm, ami abból születik, hogy Istennel munkálkodom, hogy kivártam a vigaszt, hogy Isten igenis jelezte, hogy itt van velem, ráéreztem, hogy vele együtt vagyok – ennek van egy öröme.

– Miért nem értik, kedvelik Ferenc pápát az ellenzői? Miért tudott ilyen hangossá lenni a pápaellenzők hangja? Vagy ez nem rendkívüli, csak mi nem vagyunk ehhez szokva?

– Lehet látni, hogy ezt az önmagából kilépő Egyházat hogyan próbálja megvalósítani. Nyilvánvaló, ez nagyon sokak számára kritikába ütközik, nehezen tudnak vele együtt haladni. Európában ez abból adódik, hogy egy más földrészről jön, nyilván egy dél-amerikai ember másként gondolkodik. Érezzük azt Európában, hogy a pápánk nem európai, nyilván távolról, a perifériáról jön, máshol vannak a hangsúlyai. Ez is megzavar, kibillent a szokásosból. Kibillent a szokásosból az is, hogy tud radikális lenni, olyan gesztusai vannak, amelyek szinte szokatlanok, és már-már azt mondjuk, egy pápa ilyet magának nem engedhetne meg. Márpedig hogyhogy nem engedhetne meg? Elvégre, ha Isten megengedte magának, hogy emberré legyen és eljött, megtestesült, ilyen módon fejezte ki az együttérzését és szeretetét velünk, akkor miért akarunk ennek határt szabni? Az is benne van, hogy kevésbé ismeri az európai világot és embert. Azzal, hogy ki akar vezetni bennünket saját megszokott kényelmünkből, szokásaiból, rögtön bizonytalanságot idéz elő.
Meglepő módon nézem belülről, és azt látom, hogy a pápa tekintélye, elfogadottsága az Egyházon kívül mintha sokkal nagyobb és erőteljesebb lenne, mint az Egyházon belül. Nagyon sokan nehezen tudnak vele lépést tartani. Ezek a kritikus hangok valahol mindig is megvoltak. Azt mondom, nem is baj, ha vannak kritikus hangok, nem is baj, ha keresztény emberek, katolikus emberek nem tudnak mindenben egyetérteni vele, ezzel nincsen gond. Gond ott van, amikor hangulatkeltés indul el, amikor lobbik, ellencsoportok születnek.
Az is igaz, hogy Magyarországon (Erdélyben nem tudom mennyire), Kelet-Közép-Európában a pápának a migráció mentén megfogalmazott álláspontja az, ami miatt leginkább a kritika középpontjába került. Leginkább társadalmi szempontból. Úgy, mint a Katolikus Egyház lelki vezetője, hogy is gondolkodhatna másként, amikor látja, hogy részben az ő hívei milyen körülmények között élnek, milyen nagy a megosztottság a világban. Milyen lenne, ha azt mondaná, igenis húzzátok fel a határokat, nehogy beengedjétek ezeket az embereket országotokba?! Nem teheti meg, hogy a kirekesztés mellett foglaljon állást. Sokkal inkább az elfogadás, a lehajlás mellett áll ki.
Ne feledjük azt azonban, hogy ő amikor a migrációról beszél, ő is migránsok gyereke, családja Olaszországból vándorolt ki Dél-Amerikába. Ő is egy ilyen folyamathoz tartozik. A migráció nagyon sokszínű, nagyon sokféleképpen lehet értelmezni. Amíg a média és a köznyelv felerősíti azokat a mondatokat, amelyeket mond, sőt kiemeli a kontextusból, amelyben elhangzottak, addig nagyon fals képet mutat, hiszen a pápa nagyon-nagyon sokat beszélt és írt arról, hogy a gazdaság milyen igazságtalan és kirekesztő. Ha a gazdaságunk jól működne, keresztény társadalmi alapokon valósulna meg, akkor nem lenne szükség ilyen mértékű migrációs válságra, nem született volna meg ez a migrációs válság, jobban kiegyenlítődnének a Föld javai. Erről beszél a pápa, de erről vajmi keveset lehet hallani
– Mi az mindebben, ami a „jezsuitaságából” következik? Mint jezsuita mennyire és miben érzékeled a „jezsuitaságát”?

– Rendünk egyik sajátos vonása az, hogy missziós rend vagyunk. Ez a kifele lépés, kimenni a határokra, egyfajta jezsuita lelkiség, a pápában is látom ezt. Az ő lelkületében látom a jezsuitaságát, ahogyan ezt megteszi, ahogy ezeket a területeket megszólítja. Ahogyan megszólítja őket, állásfoglalása olyan hang, amire nagyon nagy szükségünk volt. Kimenni a határokra. Ezt teszi: kimegy, szolgál, odafigyel arra, ahol a legnagyobb szükség van.
Ferenc pápa eljön akár Csíksomlyóra is, meglátogatja és megkeresi a különböző közösségeket, a román, a magyar, a római, a görögkatolikus közösségeket, találkozik a roma közösség egy képviselőcsoportjával – ez valahol annak a kifejezése, hogy szeretne az emberekkel találkozni, otthon, a saját környezetükben megismerni őket. Tényleg így van, hogy ha elmegyek valahová, akkor ott másként ismerem meg az embert.
– Van Ferenc pápának a nemzeti kisebbségek, jelesül az erdélyi, romániai magyarok felé üzenete? Miben látod a csíksomlyói pápalátogatás jelentőségét? Mit vársz, mit remélsz tőle? Hogy készüljünk, hogy utólagos hatásából profitálni tudjunk?
– A csíksomlyói látogatására az egész világegyház odafigyel, a mi közösségünket, az erdélyi magyarságot erőteljesebben beemeli a világegyház térképébe. Ezzel valahogy méltóságot ad nekünk. Mire hívhat meg Ferenc pápa? Azzal a képpel érzékeltetném, amelyet Richard Rohrnál olvastam, aki azt mondja, hogy kétféle teológiai gondolkodás jelenik meg Keleten és Nyugaton a föltámadás vonatkozásában: a nyugati egyház a föltámadt Krisztust legtöbbször úgy ábrázolja, hogy ő egymaga jön ki a sírból, fehér zászlót tartva a kezében, ezzel mintegy azt fejezi ki: legyőztem, megvalósítottam, megtettem.A keleti egyházban ezzel szemben másként ábrázolják a föltámadt Krisztust. Ott a pokolra szállás képe erőteljes: alászállt a poklokra, az alvilágra, s akik el voltak szakadva Istentől, azokat megragadja, onnan kiemeli őket. A keleti egyháznak ez a fajta gondolkodásmódja azt fejezi ki, ahogyan Krisztus a feltámadásával az egész történelmet fölemeli – nem egymaga támadt föl, hanem az egész emberiséget fölemeli mint egy közösséget. Ferenc pápához ez a kép nagyon szépen illik. Ferenc pápa nagyon szívügyének tekinti, hogy arcot adjon a kisebbségben, a periférián élőknek. Ilyen értelemben is mondhatjuk, hogy ajándék lesz számunkra. Látogatása megerősít a hitünkben (mint Péter utódának ez az egyik feladata, hogy a testvéreit megerősítse a hitükben). Ezen, a hittel való megerősítésen túl a közösségépítést is segíteni tudja a látogatása, hiszen a felekezetek közötti együttműködés, az ökumenizmus is nagyon fontos szívügye. Láthattuk eddigi szolgálata alatt, és éppen Erdélyben nagyon fontos megerősítő gesztus lenne, ha mindannyian megtalálnánk a hídépítés módját a másik felekezet felé, olyan módon, hogy jobban meg tudjuk ismerni a másik felet, és pont az ismeret által tudjuk szeretni, becsülni. A hitben való megerősödés az identitásunkban való megerősödést is jelenti. Csíksomlyó ennek nagyon szép szimbóluma lehet.

A Magyar Kurír katolikus hírportner interjújának tömörített változata