Az Incshoni nemzetközi repülőtéren

Posted by

Yonhap tudósítása

Egy 31 éves, egy dél-koreai kézműves bolt alkalmazottja az öccsével indult magyarországi útra. A 28 esztendős fiú örült. Ez volt az első külföldi útja. Remélte, hogy felüdülést jelent majd a számára azt követően, hogy felmondott a munkahelyén. A testvérpár annak a 33 dél-koreai turista egyike volt, akinek városnéző hajója elsüllyedt a Dunán azt követően, hogy belerohant egy másik.
A nővér a hét megmentett között volt, a testvére eltűnt. A lány felhívta a szüleiket Nonszanban, Dél-Csungcseong tartományban és elzokogta, hogy fivére eltűnt.
A mama azonnal indult az Incshoni Nemzetközi Repülőtérre, az apa otthon maradt a nagynénivel és a tévét lesik.
Az utasok többsége idősebb volt, gyerekeik a fiatalok közé tartoztak – Mondja az apa.A nagynéni az utazási irodát kezdte szidni.
– Olyan sok iroda van. Ők pont ezt választották – mondja.
Az
Incshoni repülőtéren izgatottan várakoznak a turista-csoporttal utazó egyik család szomszédai. A szomszéd, egy 38 éves nő 6 esztendős lányával és a hatvanas éveik elején járó szüleivel utazott. A kislányról az a hír, hogy ő a legfiatalabb áldozat.
– Azért utaztak el, mert a nagymama idén lesz 60 éves. Egy hete közösen vacsoráztunk. Valóságosan sokkolt a hír – mondja a szomszéd barátnő.
Egy 28 éves férfi a Szöültól 455 kilométerre lévő Yeoszuból édesanyja mielőbbi hazatéréséért imádkozik. Már tudja, hogy az asszony a megmenekültek között van. A 49 éves mamával három családtag is utazott. Őróluk nincs hír.
– Kétségbe esetten várom valamennyiüket – mondja a fiatalember, akinek Kim a neve. – Szeretném, ha egyszerre érkeznének haza.