Milyen nyelven értenek a kutyák?

Hell István
Fiatal, huszonéves tanár koromban egyszer, a hetvenes években, az öcsödi általános iskolába vetett a jó sorsom. Akkor még állt a híres-neves Gödörköz, a falu végi cigány telep, ahol főleg másár és kisebb részben csurár oláhcigányok éltek. Az iskolában is voltak bőven cigányok, bár a felső tagozatba nem mindenki jutott fel. Gyakran előfordult, hogy becsengetéskor egyik-másik gyerek még hiányzott az óráról.
Ilyenkor én valamelyik kollégámat megkértem, hogy (szívességből) helyettesítsen egy kicsit, én pedig biciklire pattantam, és kikarikáztam a Gödörközbe. Ott összeszedtem a csibéimet, és hoztam magammal őket az iskolába.
Mindenki csudálkozott, hogy hogyan voltam képes ezt megtenni. A telep ugyanis tele volt egészen elképesztően vad kutyákkal, akik senkit sem engedtek be a kunyhók közé. Az is előfordult, hogy a rendőrök, akik valakit valamiért kerestek a telepen, nem tudtak kiszállni az autójukból, mert 20-30 vérszomjas kutya vette körül őket. Hiába kiabáltak rájuk, hiába erősködtek, a kutyák vadul vicsorogtak, és nem tágítottak. Még az is előfordult, hogy közéjük lőttek.
Engem azonban nem bántottak.
Ennek nagyon egyszerű oka volt: a rendőrök azt ordították, hogy „nem mész innen!?”, meg az, hogy „takarodj!”, de a szegény állatok nem értettek magyarul, csak cigányul. Én pedig a gyerekektől hamar megtanultam, hogy csak annyit kell mondani szelíden, hogy „Zsá-tár káthár!” – van ennek más írásmódja is, de most igyekszem fonetikusan írni -, ami mindössze annyit jelent, hogy ‘menj el innen’. Akkor behúzták a farkukat, és eloldalogtak.
Én meg összeszedtem a hiányzó gyereket, és bevittem az iskolába.
Közel 50 év után is nagy szeretettel gondolok az öcsödi cigány tanítványaimra. Nem is beszélve a cigány (nem lovár, hanem inkább másár) nyelven értő kutyákról.