Posted by Rózsa Gyula
Emlékmeghatározási gyakorlat művészettörténész hallgatók számára. A bejárati Parmigianino még könnyű feladat, ott a variánsok céduláján a pármai mester neve, csak az Önarckép domború tükörben címet kell hozzáadni, de a többi műnél nem segít felirat az azonosításban. Martin C. Herbst kiállításán megfejtendő Raffaello parafrázis, Bronzino variáns, másik Parmigianino és Pontormótól az Alabárdos arcképe; utóbbi Dillmann Vanda szíves közlése.
És a néma művek tovább rejtezkednek. Az, hogy a domború tükrös portrénak van homorú változata, alumínium tálon, ötszörös nagyításban, az az egyéni interpretáció enyhébb megnyilvánulása. Már komolyabb, ámbár a művészettörténetben nem példa nélküli, hogy az alabárdos öntudatos alakjának Herbst leányfejet, a Várfok galéria tájékoztatása szerint a saját lányának az arcképét adományozta, miközben az eredeti vászon méretét csaknem háromszorosára nagyította. Igaz, csökkentette a méretet harmadára is, igazította kerekre, domborította konvex tükörre is, hogy ugyanez a figura a ReRe. V.26 címet megkaphassa.
Raffaello Castiglione-portréját olajjal festette meg, de papírra, és a megtévesztés kedvéért átforgatta, de itt, ennél a finom-furcsán szabálytalan replikánál ideje megállnunk és felhagynunk a bizarr felsorolással. Az osztrák művész ugyanis a posztmodern kor gátlás nélküli fenegyereke, ez látnivaló, ám másfelől izgalmasan, hogy ne írjam, veszélyesen igényes. Ecsetjárása aggályosan pontos, fémlapjainak és -kereteinek kezelése higiénikus, ha egy Vermeer-gyanús tondójának halványlila keretére gondolok, bátran írhatom, hogy elegáns.
Szakavatott magabiztossággal követi el műtörténeti blaszfémiáit. Az after ReRe 2.V.11 rejtjellel ellátott táblán dereng a tisztelgő emlékezés Parmigianino Pallasz Aténéjére, elmosódott vonások, fellazult színek, amelyek szinte elrejtik az istennő mellékét. Amely utóbbi a windsori eredeti vásznon Victoria-dombormű, jobb kezében pálma-, a balban olajággal, míg a Várfok utcában egyszer Miki egér, egyszer Donald kacsa.
Van feminin Donald is; ha igaz, a mitológiai szakirodalom őt Magicaként ismeri, s ha nem, akkor is, mindenképpen alkalmas a manierizmus manierizmusának nem éppen bátortalan képviseletére.
Herbst sajátos omázsának, alkalmazott művészettörténetének tárgya ugyan a méltatások egy része szerint a reneszánsz, ám elég csak a Várfok utcai idézetteket felsorolni, hogy egy kissé közelebb hozzuk a periódushatárt. Parmigianino, Pontormo maga a manierizmus, akkor is, ha az utóbbival együtt Bronzino nevét is felajánlja az attribució a szintén alternatív című Hölgy kutyával/Vörös ruhás hölgy esetében, és Raffaello önmagában aligha elég ennek a névsornak a reneszánsz felé való tereléséhez.
Tehát a manierizmust használja, értelmezi, alakítja át Herbst domború festészete, ha tetszik, festett plasztikája. Hiszen a legtöbb műve térbeli. A domború és homorú fémekre festett képek, az olykor acélgömbre hangszerelt portrék, végső esetben a tükröződő alumíniumlapba belegyűrt arcmások. Csupa önkény, csupa utókori gátlástalanság, csupa meglepő erőszaktétel.
És különös módon mégis csupa zavartalan műélvezet. Ha kortársai, az ismert posztmodernek sajátos intenciójához hasonlítjuk az osztrák művész módszerét, ott önkényes kezelést és szándékosan nyers, elnagyolt, goromba kifejezésmódot találunk. Herbst nem kevésbé önkényesen választ magának múltat, amellyel nem kevésbé szabadosan bánik, de mindezt műgonddal teszi. Tetszetősen, szakmai kvalitásokat mutatva úgy, hogy a szabados múltkezelésen egyébként felháborodó konzervatív néző is, akarva-akaratlan, örömét leli benne.
Azaz megtévesztő, mert megvesztegető a kétszeres manierizmusa. Az egykori, a példakép, az ős megjelenéséről tudni véljük, hogy a reneszánsz világnézet elbizonytalanodása, Itália vezető gazdasági szerepének elvesztése, a reformáció, nyomában a katolicizmus válsága és egyéb faktorok együttesen magyarázzák. Hogy már most a Herbst- korszak megduplázott manierizmusának mi az oka-eredete, azt érdekes lesz egyszer megmagyarázni.
Esszencia címmel nyílt meg Martin C. Herbst negyedik egyéni kiállítása a Várfok Galériában. Nyitva 2019. június 29-ig
Képek
1. Parmigianino: Önarckép domború tükörben, 1523-24. Kunsthistorisches Museum, Bécs
2. Martin C. Herbst: ReRe.2. Parmigianino Disk 1., 2017. Olaj, konvex alumínium tálon
3. Agnolo Bronzino vagy Jacopo Pontormo: Hölgy kutyával (Vörös ruhás hölgy arcképe), 1533 körül. Städel Museum, Frankfurt am Main
Martin C. Herbst: RaRe.2.V.26., 2019. Olaj, konvex tükrön (Címkép)