VASÁRNAP SZAVAZÁS

Posted by

Gellért András

– Készüljenek, hamarosan felmegyünk. Mindenki itt van?
– Igen.
– Gyorsan fussuk át a névsort, nehogy valaki kimaradjon. Szuper, minden stimmel, sőt még egy kicsivel többen is vagyunk. Most arra kérek mindenkit, hogy emelje fel, vagy tolja el a sírkövet.
– Én nem bírom. Nem mozdul.
– Segítek a néninek, tessék várni.
– Klára. Kérhetem, hogy a néni helyett inkább a nevemen szólítson?
– Persze, és ne haragudjon az udvariatlanságomért, de nem tudtam elolvasni a nevét. Lekopott a felirat a kőről.
– Halmos Gézáné, született Rezes Klára, 1896. december – 1976. május.
– Szép, nagyon szép kor. Nekem sajnos nem jutott ennyi idő.
– Ön mikor ment el?
– 2004-ben.
– Hány évesen?
– Negyvenegy.
– Jaj. Képzelem mit élt át a családja!
– Szerencsére ők akkor már itt voltak.
– Szent ég! Mindenkije meghalt?
– Mindenki. Apám, már bocsánat, de totál hülye volt, spórolni akart az idővel,, ezért nem vitte bevizsgáltatni a gombát, anyám pedig gyorsan megfőzte, bekajáltak, aztán….
– És maga?
– Én a saját hülyeségemnek köszönhetem, hogy itt vagyok. Rosszkor, rossz helyen szólaltam meg. Mindig sokat járt a szám, de akkor nagyon nem kellett volna.
– Mi történt?
– Hagyjuk.
– Kérem, mesélje el!
– Semmi különös. Csúnyát mondtam valakinek, erre agyonvert.
– Hol?
– Vácon.
– A főiskolán?
– Klára néni nagyon kedves, de nem jártam főiskolára, még az elemiből is kimaradtam hetedikben. Börtönben voltam. Ott ültem csalásért.
– Hát, nem irigylem.
– Ha újrakezdhetném, ügyvédnek tanulnék.
– Én hiszek a feltámadásban és abban, hogy magának is lesz még új élete, akkor pedig biztosan ügyvéd lesz, vagy közéleti ember. Látom a szemén.
– Legyen így! És köszönöm.
– Akkor most levenné rólam a sírkövet?
– Persze, már emelem is.
– Nagyon nehéz, fekete bazalt.
– Nem ez a baj, hanem az, hogy rádőlt egy fa.
– Jaj szegényke, mennyit kell dolgoznia.
– Az ügy a fontos, ilyenkor nem érzek fáradtságot.
– Ennyire elég lesz, ezen a résen már ki tud húzni.
– Tessék adni a kezét!
– Adom, de óvatosan, mert nagyon rossz állapotban van. Csontrikulásom is volt, most meg már alig merek hozzáérni.
– Pedig a kezére nagy szükség lesz. Óvatosan csinálom. Így jó? Nem fáj?
– Mindig fáj, de próbálok nem figyelni rá. De hova is megyünk most?
– Először kimegyünk a parkolóig, onnan buszokkal visznek majd tovább. A Hősök terén különválunk, onnan mindenkit a megadott körzetbe visznek az aktivisták. Hol is lakott Klárika?
– 12. kerület. Közel a farkasréti temetőhöz.
– Akkor Klári néni oda megy. Emlékszik még? Szép hely. Elit környék volt már akkor is.
– Igen, emlékszem, tele volt pártemberekkel, meg egykori horthysta tisztekkel, de én mindegyiket utáltam.
– Gondolom ezért nem akarta, hogy ott temessék el.
– Ezért persze, ám el kell ismerni, nagyon jó ott a levegő.
– Klári néni, megvan még a személyije?
– Hogyne, azt mindig magamnál tartom.
– Nem ment tönkre? Olvasható rajta a cím
– Kicsit rongyos, de csoda, hogy ennyi idő elteltével is még egyben van.
– Csináljunk újat?
– Miért kellene új? És pont nekem?
– Azért, hogy még véletlenül se legyen gond.
– Velem már 1976. óta semmi gond.
– Tudom Klári néni, de ma nem szabad hibáznunk.
– Mi is pontosan a dolgom?
– Elmegyünk oda, tudja, korábban kapott erről tájékoztatást, Klári néni bemegy, leszavaz, és jövünk is vissza ide.
– Nem fognak kérdezni tőlem? A ruhám is dohos, át kellene öltöznöm.
– Erre valóban gondolnunk kellett volna, de higgye el, nem fognak akadékoskodni. Azt ígérték, ha mi megyünk be, akkor úgy tesznek, mintha ott sem lennénk.
– Azért van bennem izgalom.
– Ne legyen. Amit tudunk megteszünk. Ezren vagyunk, vagyis most már ezertizenketten, és ki tudja hányan csatlakoznak még hozzánk a nap folyamán. Lehet, hogy éppen rajtunk múlik majd a győzelem.
– Imádkozom, hogy győzzünk. Mondtam a férjemnek, jöjjön velem ő is, de hallani sem akart erről. Mindig ilyen volt, passzív.
– A legfontosabb az, hogy Klári nénire számíthatnak. És persze rám is. Egyébként azt ígérték, ha győzünk, akkor a mi sírkertünket biztosan felújítják, és járda is lesz a sírunkig.
– És leveszik a rám dőlt fát is?
– Mindent megcsinálnak.
– Rendes fiúk ezek.
– Nagyon. Akkor, indulhatunk?
– Indulhatunk. De hogy is hívják magát fiatalember?

Részlet a Befalazott csőgörény című könyvből