Európa az igéret földje

Posted by

Homonnay Gergely

Bissau-Guinea erős és büszke ország: még magyar mértékkel is óriási a korrupció, amikor ott jártunk, volt egy darab kórház az országban, ahová az emberek halni jártak, mert se gyógyszer, se orvos, se ápoló. Én nem mentem be a kórházba, a híres színésznő, akivel voltunk, viszont igen (nem taggelem be), de jött is ki egy fél óra múlva a könnyeivel küszködve. Ott sírt, mert életében először – és remélhetőleg utoljára – haldokolni látott egy kisbabát, akit Európában meg lehetett volna menteni.Ebből az országból érthetően nagyon sokan el akarnak menni.
Mi késő este indultunk vissza Lisszabonba a TAP gépével. A reptér épülete előtt tömegével várakoztak a helyiek. Nem is értettem, miért, hiszen egy repülőre nem lehet csak úgy fellógni.
Aztán pár évvel később, amikor életem egyik angol szerelmével London elegáns Richmond negyedén át autóztunk a Heathrow repülőtérről a városba, az egyik piros lámpánál meg kellett állnunk. Míg álltunk, a szerelmem elmesélte, hogy ott szokták a pilóták kiengedni a futóművet, és néha előfordul, hogy megfagyott afrikaiak potyognak le a gépből, akik az afrikai repterekre belógva másztak be az Európa felé induló gépek kerekein a gépekbe, abban reménykedve, hogy talán majd ők élve megússzák. Talán volt már olyan, akinek sikerült. Számukra ugyanis Európa az ígéret földje.
A repülőtér épületét gépfegyveres katonák védték. Mi eléggé kilógtunk a tömegből a bőrünk színe miatt, de tőlünk is elkérték az útlevelet, mégis akkora volt a káosz, hogy azt éreztem, egy kevéssé jól szervezett terrorista kommandó akár atombombát is be tudna csempészni a reptérre. Ez az érzés a beszállásig csak fokozódott. A gépünk már régen arra várt, hogy a helyiek elkezdjék a beszállítást, de semmi nem működött. Káosz volt a csomagfeladásnál, és a reptér helyi alkalmazottait nyilvánvalóan nem érdekelte, hogy már rég el kellett volna indulnunk: az egyik idős bácsi a pult mögött aludt, ahelyett, hogy ragasztgatta volna a bőröndökre a LIS feliratú címkét. Én csak azért voltam ideges, mert tudtam, hogy Lisszabonban le fogjuk emiatt késni a pesti csatlakozást – ami be is következett.
Végül engedélyezték a beszállást: kinyitottak egy kaput. Mi meg elkezdtünk szaladni a repülő felé, aminek a lépcsőjén ott állt idegesen a másodpilóta, és terelte fel az utasokat a gépre. Akkor úgy éreztem, az életemért szaladok, mert ha a gép nélkülem indul el, és ott kell maradnom Bissau-Guineában, esélytelen, hogy életben maradjak. Akkor tök szerelmes voltam, és életem akkor szerelmének akartam venni valami ajándékot a gépen. Már a levegőben vettem észre, hogy a szállodában kiloptak a pénztárcámból egy 100 euróst. Kicsit dühített a történet, de valaki megnyugtatott: aki ellopta, egy hónapig eteti abból a 100 eurósból a családját, én viszont egy este elbuliztam volna itthon.Itt Európában fel sem tudjuk fogni, mennyire szerencsések vagyunk. Szerencsések, hogy van ívóvíz, hogy nincsenek járványok, hogy a világ egyik leggazdagabb klubjához, az Európai Unióhoz tartozunk. És szerencsések, hogy nincs háború.A II. világháború után, mely lángba borította Európát, a németek és a franciák úgy döntöttek, nem akarnak többé háborúzni.
1950 májusában jelentette be Párizsban Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet közgazdász a Schuman-tervként ismertté vált javaslatukat, amely az Európai Unió alapját képező Európai Szén- és Acélközösség, más néven a Montánunió megalapításához vezetett.
Ennek a tervnek az eredménye lett nemcsak az EU, hanem hogy béke van a kontinensen. És ez a legfontosabb, hiszen az írott történelem óta nem volt 74 egymást követő év Európában, hogy ne lett volna háború.
Az Európai Unió bebizonyította, hogy ez a sok nyelvű, kultúrájában különböző közösség képes együttműködni. Együtt vagyunk igazán erősek, ezért hiszek én is, és még nagyon sokan az Európai Egyesült Államok gondolatában.
És ezért szavazok én is május 26-án a legeurópaibb párt listájára, a DK-ra.