Posted by Gaál Péter
Az első számú félreértés, hogy az evolúció és a fejlődés egy. Hát nem. Ha pedig nem egy, akkor kettő. Törzsfejlődés, néz rám értetlenül az Olvasó. De a törzs – is – egy ABSZTRAKCIÓ, másképp egy rendszertani egység. Rendszertani egységek se nem fejlődnek, se nem evolválnak. Akkor a fajok? I’m so sorry, de a fajok se fejlődnek, hacsak nem VISSZA. Az evolúció REGRESSZÍV, nem progresszív.
Oké, ezt most jól nem értjük, de mindenekelőtt mi az az evolúció, és miért tartja a közhit fejlődésnek? Azért, mert ez a szó benne van a magyar megfelelőjében, csak egy piciny előtaggal: KIFEJLŐDÉS. Nem mindegy? Ó, de nem ám. Ilyenkor szoktam szorgalmazni a latin szótár használatát. Evolúció – “evolutio” – alatt az ókorban a könyvtekercsek kigöngyölítését és elolvasását értették. Nem a könyvek továbbírását, hanem annak az elolvasását, AMI BENNÜK VAN. Tehát nem azét, ami NINCS bennük. Ergo a fajok nem valami plusz tulajdonságra tesznek szert, ami addig semmiféle értelemben nem volt bennük, hanem azok a lehetőségek manifesztálódnak, melyek potenciálisan bennük voltak a kezdetektől. Hogy ez is okozhat meglepetéseket? Hát mi nem? De ez sem a természet, sem a fajok hibája, hanem a hibás következtetések és/vagy sekélyes képzelet terméke.
Miért regresszív? Képzeljék el, hogy egy autóval megpróbálnak felmenni egy meredek emelkedőn. Ahogy haladnak felfelé, vagyis ahogy haladni igyekeznek, egyre magasabb fordulatszámra kell ösztökélniük a motort, hogy bírja szusszal. Aztán vagy bírja, vagy nem bírja, de ha bírja is, és az emelkedő olyan – márpedig ez olyan emelkedő -, mind jobban közelíteni fog lehetőségei végső határához. GONDOLJÁK, HOGY EZ JÓT TESZ NEKI? Gondolják, hogy nem megy az élettartama rovására? Márpedig a természet már csak ilyen.
Hát ennek van vége, állítja Alasdair MacKenzie skót molekuláris biológus. “Az emberiségnek mára sikerült kivonnia magát a nyers, durva, eszközeiben nem válogató természetes szelekció nyomása alól… (…) … az emberi faj eddigi legnagyobb eredménye, hogy a 21. századra szinte teljesen kilépett az evolúciós folyamatból.” És ez elemi érdeke, teszi hozzá.
Tehát, ha jól értem, az emberiségnek elemi érdeke, hogy megállítsa azt a folyamatot, amely saját képességei mind teljesebb kiaknázása felé mutat. “Soha nem kell gyermekeinket az anyatermészet obszcén dühének kitennünk.” Radikálisan lecsökkent – már ahol lecsökkent – a gyermekhalálozás. No és? Akkor a szelekció alapja VALAMI MÁS lesz. Már akkor erre gondoltam, amikor el sem olvastam végig az erről szóló cikket. És láss csodát, a biológusok tetemes része, mint később kiderült, ugyanerre gondolt. Már, ha TÉNYLEG nem vagyunk kitéve a természet vak és pazarló szelekciójának.
De mi is az a “természet”? Ez és ez természetes, az és az meg nem. Nem természetes, ami “nem magától” jött létre, hanem – mondjuk – általunk, emberek által. Nem természetes például a műanyag. Nem-e? A műanyag akkor nem volna természetes, ha a természetben nem volnának meg a hozzávalók, vagyis HA NEM LEHETNE ELŐÁLLÍTANI. De elő lehet. Jó, jó, de nem a “természet” csinálja, hanem az ember. És akkor mi van? Az természetes, amit a hangya épít? Az sem. ÉS AZ, AMIT A SZÉL? Na de a szél nem élőlény! A Jó Isten áldja meg a kedves értetlenkedőket. HÁT AZ ÉLŐLÉNYEKET KI A CSUDA HOZTA LÉTRE? Pont a Jó Isten, csap le a vallásos Olvasó. Legyen. DE MIN KERESZTÜL? És ugye, akkor MINDENT ő mozgat? PÉLDÁUL A SZELET?
Nos, kérem. A “természet” vak dühe nulla a – nagyon is ember által generált – háborúkhoz és népirtásokhoz képest. Nulla. No persze azok is természetesek, mint látták. Éppolyan részei a természetnek, mint az állatok csatározásai vagy egymás eszegetése. De hogy ne volna szelekció, azt a legkukacosabb evolúcióellenes sem állíthatja. Gondolják, hogy Auschwitz túléléséhez kevesebb – mentális, fizikai – képesség kellett, mint egy őserdei barangoláshoz? Gondolják, hogy akik Sztálingrádot és az azt követő szovjet fogságot túlélték – kilencvenezerből hatezren -, vagy a Don-kanyart, nem hordoztak magukban valami olyan pluszt, ami enélkül talán soha nem került volna felszínre, és ezt nem adták tovább utódaiknak, míg ellenben azok, akik ott maradtak… A túlélők nagy része ráadásul igen magas kort ért meg. Nemrég olvastam egy magyar katonatisztről, ő fogságba esett Voronyezsnél, nem volt szerencséje, és tíz évet raboskodott szovjet földön, majd utána itthon várta az ÁVH. Képzeljék csak el magukat csizma nélkül, mezítláb vonszolódnak a mínusz negyven fokos hidegben, enni alig kapnak, aztán tífuszosak lesznek, és ez még csak a szerény kezdet. Szóval, ez a magyar katonatiszt pár éve halt meg, olyan százöt évesen. És higgyék el, nem az előbb vázolt körülmények ajándékozták meg addig benne nem lévő képességekkel, hanem mindezek ELEVE BENNE VOLTAK, legfeljebb a kaszárnyában és a tiszti kaszinóban nem látszottak kristálytisztán. Ott, a Don partján kezdtek el szépen kigöngyölödni, akár anno a papirusztekercsek.
Rég rossz az emberiségnek, ha befejezte az evolúcióját. Az is rossz, ha nem fejezte be, mert ami utána következik, már nem ember lesz. Na bumm. C’est la vie. Ilyen az élet. Ha tetszik, ha nem, nem lesz MINDIG ember, már akit ma ezen a néven emlegetünk. De addig, ameddig még feljebb tud szuszakolódni az emelkedőn, lesz.
Egyébként pedig nincs kibúvó. Lehet, hogy a gyerekek nem kapnak olyan betegségeket, hála az oltásoknak – ne szóljanak közbe, hogy egyre több az oltásellenes: náluk akkor marad a régi jó gyermekhalandóság -, lehet, hogy a lakosság várható élettartama növekszik, mind több kórságot tudunk gyógyítani – csak néha nem akarunk, mint például az orbáni Magyarországon, ahol az uralkodó rezsim is visszacsatolna a természethez -, minden lehet, még sincs kibúvó. A szelekció egyszerűen áttevődik a fizikumról mondjuk az egyéb képességekre. A rutin- és fizikai munkákat elvégzik a gépek, beleértve a rutinba a gondolkodást is. Marad a működtetés-programozás-konstruálás, mint szelekciós alap, míg végül…de ez már Asimov. Az egyik – nem biológiai – kifutási lehetőség. Mert lehet/van olyan is, éppoly természetesen, mint a biológiai. Képzeljék, ez is evolúció, mint az anyagban rejlő szellem kibontakozása.
Izgalmas lenne látni a továbbiakat, ugye? Úgy – szerintem nem kell ahhoz pár ezer vagy tízezer, elég a töredéke, mondjuk – pár száz év elteltével?