Miért viszi a cuccát a menekülő?

Legutóbb a moszkvai Seremetyevoi repülőtéren kigyulladt egy gép. Az utasok kézipoggyászaikkal csúsztak le a vészcsúszdákon. A szerencsések, akik az első sorokban ültek. A hátsó sorok utasai meghaltak. Nem fértek a vészkijárathoz a holmijaikat keresgélő mázlistáktól. A The New York Times szakértőket kérdezett, miért viselkednek így az emberek? A válaszok szinte azonosak: ilyen katasztrófa esetén az emberek ösztönösen és nem logikusan viselkednek.
Két évvel ezelőtt a legikozlekedes hu közölt – egy másik katasztrófa után – egy a Timesnál érdekesebb cikket. Ebből idézünk: „Hatástalanok a biztonsági tájékoztatók, de vajon miért? Hiába rimánkodik a személyzet, az utasok még az égő gépen is a csomagjukra gondolnak kiürítéskor. Egy hitelkártya, pár elektronikai kütyü az utasok kb. fele számára fontosabb, mint az élet védelme? A repülőgép gyártó cégek milliárdokat ölnek a biztonságos evakuálási kritériumok teljesítésére,  a tűzzel szemben előírt műszaki képességek biztosítására, a megfelelő személyzeti eljárások kidolgozására. A légitársaságok rendszeresen szerveznek vészhelyzeti tréningeket az utaskísérőknek a gyors gépelhagyás levezénylésére. Eközben a kedves utas egy hordozható számítógépért, egy hitelkártyáért, egy váltás ruháért, egy sminkszettért meg egy törülközőért gyakorlatilag bármilyen vészhelyzetben képes kockáztatni a saját és főképpen a mögötte menekülni szándékozók életét? A hatóságok egyelőre nem tesznek semmit, de a légitársaságok sem törik magukat, hogy a mentést akadályozó utasokat felelősségre vonják. Mi lehet az ok?
A dolog természetesen több szempontból körüljárható kérdés, de a száraz tények nem kérdőjelezhetők meg. Nagyjából a Titanic óta nem változott az emberi viselkedés ebben a tárgykörben,”
Mi történik baleset esetén?
„Akik a kijáratokat és a csúszdákat kezelő utaskísérők közelében vannak, a hangos vezényszavakra megindulnak, és elhagyják a gépet. Mások viszont változó lelkesedéssel szivárognak a kijáratok felé ahhoz képest hogy elvileg másfél  perc alatt a gépnek üresnek kéne lennie. Nos igen, pontosan az történik itt is, ami az eddigiekből sejthető: a többiek szépen kinyitogatják a csomagtárolókat, összeszedik a cókmókot, a gyerek játékmackóját, hasi-tasitól a gurulós bőröndig mindent.  Egy korábbi amerikai (NTSB) felmérés szerint nagyjából miden második utas próbál ilyen helyzetben a csomagjaihoz jutni, és az azóta egyre gyakrabban nyilvánosságra kerülő videók alapján a helyzet nemigen változik. A hasonló helyzeteket megélt utaskísérők kétharmada szerint jelentett akadályt a csomagokkal való bíbelődés”
Nagyon érdekes viszont a témakörben végzett vizsgálatok eredménye,,. A leggyakoribb és egyben legkevésbé emberbarát válasz a miértekre az, hogy “fontos dolgok” voltak a csomagomban. Ilyenek a már említett fizetőeszközök, elektronikai “kütyük”, de ami a legfurcsább indok a többiek egészségének veszélyeztetésére, az a “benne voltak a gyógyszereim” jellegű válaszok.Kevésbé tűnik szándékos magatartásnak, sőt, más dimenziókban még mosolyogni is lehet rajta, hogy sokan egyszerűen azért szedik össze a holmijukat evakuáció előtt, mert mindig ezt teszik. Legyen szó utazásról, étterembe való beülésről, bármilyen ideiglenesen meglátogatott idegen helyről, az emberek összeszedik a “cókmókot”, mielőtt elindulnak. Mielőtt ezt elfogadnánk, azért érdemes emlékezni arra, hogy a kiürítés alatt a személyzet végig hangos jelzésekkel és utasításokkal emlékezteti az utasokat, hogy hagyják a holmijukat a gépen és sürgősen ugorjanak, csússzanak.
A legérdekesebb motiváció azonban a biztonságba vetett hit.  Bár a média igyekszik a kisebb balesetekből is szenzációt gerjeszteni, az emberek mégis rendszeresen hallanak arról, hogy a repülés milyen elképesztő biztonsági statisztikákat tudhat magáénak. Tudható, hogy a legtöbb dolog két-három, négyszeres túlbiztosítással működik az iparágban. Ez az információ pedig – még ha nagyon durván elnagyolt is – mégis arra enged következtetni az utasok fejében, hogy az őket menekülésre ösztökélő utaskísérő valójában csak biztonság kedvéért zavarja le az utasokat a fedélzetről, csak azért sürgeti őket, mert ez a legbiztonságosabb. Ezt a reakciót negatív pánikként is szokták emlegetni, mert valóban leginkább az utaskísérő reagál érdemben a helyzetre, az utasok komoly része nem. Ez a kézlegyintéses gondolkodás az utas részéről épp azért veszélyes, mert logikájában valós “statisztikai biztonságérzeten” alapul, ugyanakkor szinte soha nem lehet tudni, hogy ténylegesen mekkora a veszély. És nemcsak azért nem, mert a személyzet nem mondja meg, hanem azért, mert a hirtelen bekövetkezett sérülések a gépen pár percesek, senki nem látta őket közelről.