A 24,hu ma a HVG egyik 2007-es cikkére hivatkozik, amikor az akkori szerző, Rádi Antónia összehasonlította a Horthy korszak leggazdagabb arisztokratáinak és iparmágnásainak vagyonát a 2007.es gazdagokéval. A Horthy-korszak leggazdagabb arisztokratája, Károlyi László gróf vagyonát 15,2 millió pengőre becsülték, ez a HVG hetilap cikke szerint 2007-ben átszámítva 7,6 milliárd forintot ért, az azóta eltelt évek inflációjával korrigálva most durván 10,4 milliárd forintnál járhatna. A gróf ezzel a vagyonnal tíz éve az 59. helyre tudott volna felkapaszkodni az újkori milliárdosok listáján, a 2019-es rangsorban viszont éppen csak beérné a 90. helyen álló Sánta János dohány gyárost, Lázár János jó emberét. (10,4 milliárd). A HVG említett cikkében a szerző, Rádi Antónia megállapította, hogy 1935-ben a Horthy-rendszer dúsgazdagjainak – arisztokratáknak, ipar- és pénzmágnásoknak – vagyona pengő-forint átváltással számolva mai értéken kalkulálva a huszadát-harmincadát éri, mint a jelenlegi dobogós milliárdosoké. „Több mint 20 Festetics Sándor gróf egyenlő egy Csányi Sándor bankárral” – írta.
Az Újnépszabadság ennek alapján összehasonlítást tett a leggazdagabb magyarok 2018-as és 1935-ös listája között. Hát a Horthy korszak legendás dúsgazdagjai sehol sem lennének a maiakhoz képest. Nézzük csak milliárd forintra átszámítva az 1935-ös élmezőnyt:
Károlyi László gróf 10,4, Festetics Sándor gróf, 9,23, József főherceg 7,18, Chorin Ferenc 6,24, özvegy Károlyi Józsefné 5,95, Dreher Jenő 5,75, Buday Goldberger Leó 4,97, Semsey László gróf 4,86, Hatschek János palagyáros 4,04, özvegy Mauthner Alfrédné 3,488.
A mai élmezőny: Csányi Sándor 320 Md ( vagyis 30 x Károlyi gróf), Mészáros Lőrinc 280 (vagyis 39 x József főherceg) Gattyán György 240 (vagyis 42 Dreher), Bige László 220 (vagyis 44 x Goldberger), Széles Gábor 142 (vagyis 23 x Chorin Ferenc).
Jó, ez dilettáns számítás. Csak az akkori és a mostani gazdag-listák összevetése. Mégis…