Egy volt jobbos szomorúsága

NataLia Bálint
“Kinek higgyek? Mindenki hazudik! Mindenki manipulál!” – hallom oly gyakran a jogos észrevételt. A sajtótermékek propagandaanyagokká silányultak, a sajtó elvesztette hatalomellenőrző szerepét, miután a hatalom önmaga alá hajtotta, megtörte, bedarálta. Nem most, már sok évtizeddel ezelőtt is. Igaz, a rendszerváltás idején felsejlett a remény a független médiára, aztán mint a lelkes tanuló, aki kiesik a padból, de nem szólítják fel, kifújta a levegőt, és csalódottan visszavonulót fújt az öntudatos, függetlennek készülő újságírók és egyéb médiamunkások sok száz főnyi csapata. Voltak azonban továbbra is olyan évek, amikor sajtóetikai alapvetés volt, hogy egy-egy politikai pártra, illetve azok tagjaira, szimpatizánsaira, tanácsadóira, egyéb közszereplőkre, elemzőkre, művészekre nem használunk a sajtóban más jelzőket, mint amit önmagukra is használnak. Hivatalosan nem hordozHATott értékítéletet, pláne nem bizonyítHATatlan állítást és kategorizálást egy hír, de még egy véleménycikk sem. Ennek az egyébként számos etikai kódexben, illetve még jogszabályban is lefektetett alapelvnek az volt a funkciója, hogy az olvasónak MEGENGEDJÜK azt, hogy a lehető legobjektívabb tájékoztatás mellett ÖNMAGA hozza meg az értékítéletet. Volt valami illúziónk, hogy objektív tájékoztatásban részesülünk. Nagyot változott mára a világ. Miután a hatalom birtokosai felváltva nyirbálják meg a szólásszabadság és sajtóetika VALAMENNYI elvi és rögzített feltételét, továbbá igyekeznek a lehető legnagyobb befolyást megszerezni az olvasók gondolatai felett azok manipulálása céljából, már egyenesen elképzelhetetlen egy értékítéletmentes hír. Ám mégis arra biztatok mindenkit: nézze meg, mely hírforrások akarják leginkább eldönteni, hogy mit gondoljon az olvasó, a néző! Tegyétek egymás mellé az egyes sajtóorgánumok cikkeit, és nézzétek meg, mennyi jelzős szerkezet van bennük! Ahol a leginkább igyekeznek sulykolni, leszögezni, hogy valaki vagy valami “milyen”, na ott rettegnek legjobban attól, hogy az olvasónak önálló gondolatai lesznek vagy vannak. Miért? Mert a józan, logikus gondolkodású emberek félő, hogy nem arra a következtetésre jutnának, amit éppen ezért előre beléjük igyekeznek szuggerálni. Aki nem fél az igazságtól, az nem akarja a szádba rágni a saját véleményét, nem fél attól, hogy amire magadtól is rájönnél, az nem egyezik az ő igazságával. Valamikor tanultam a főiskolán, most láttam ezt illetően egy 16 évvel ezelőtti műsort, és meglehetősen érdekes volt visszaugrani az akkori értékrendhez. Nem biztos, hogy ha lehetne, nem szeretnék inkább abban a korban élni megint, mint a mostaniban. Pedig akkor is nagyon elégedetlen voltam. Csak akkor nem kaptam jelzőket meg beszólogatást a véleményemért, hanem a professzor úr behívott az irodájába, hogy akkor ütköztessük a nézeteinket. És a végén azt mondta, hogy “Natália, maga jobbos, én balos vagyok, de én magát ezért nem utálom. Remélem, Ön sem engem.” Azóta már szerintem ő sem hisz a balos-jobbos megosztottságban, és nem véletlen, hogy máig az előadásaira emlékszem, meg arra, hogy hajlandó volt velem, mezei közgazdász-hallgatóval véleményt cserélni. Hogy érdekelte a véleményem. És nekem szabad volt lázadni ellene 20 évesen. Ma ezt el sem tudom képzelni. Szomorú.