Mégegyszer Notre Dame

Révbíró Tamás
1988-ban végigálltam egy karácsonyi misét a párizsi Nôtre Dame-ban. Nem állítom, hogy életem legizgalmasabb élménye volt, de éppen akkor éppen ott jártunk, más dolgunk éjfélkor nem akadt, beléptünk a zsúfolásig telt főhajóba. A tengernyi ember között egy különleges japán csoport közepébe csöppentünk: nercbe, sarki rókába öltözött, fekete hajú hölgyek vettek körül, a bundák alól edzőcipők orra kandikált ki, és a méltóságteljes, emelkedett hangulat annyira úrrá lett a hölgyeken, hogy nem is fényképeztek. A szertartás részleteit messze lévén nem tudtam megfigyelni, de az orgona hangja teljesen átmosott bennünket lelkileg. Gyertyát vettünk, talán még frankért, nem is euróért, meggyújtottuk, és a többi közé szúrtuk az ott álló deszkaládába, a mély homokba. Az utcára lépve elhatároztuk, hogy mielőtt nyugovóra térnénk, útközben leülünk egy hamisítatlan kis francia bisztróban, amelyik még nyitva van, és harapunk valami könnyűt.Már nem emlékszem, mit ettünk, de ügyeltem rá, hogy à la legyen a nevében. Biztosan nagyon finom volt, mert az ünnepi hangulat utána is megmaradt bennünk. Kifelé jövet megnéztem a cégtáblát, hogy ha úgy adódik, visszataláljunk ide. Az echte kis párizsi bisztrónak ez volt a neve: Chez Mustapha.