Címlap

Posted by
Konok Péter

– Toncsikám, lelkem propagandaminisztere!
– Tessék Cilikém, te sellőlábú Ariel, te!
– Azt hallom, megtiltottad, hogy a rólam készült képekkel legyen tele az ország. Hát már nem szereted a te kis aranypikkelyes csibebogaradat?
– Életem C-dúr szonátája, hát hogyne szeretnélek? De azokon a képeken gúnyt űztek belőled.
– Nem is! A hajamban pénz, az egyik kezemben szép, színes virág, a másikban egy nagy, fehér mobiltelefon… Toncsimoncsi, veszünk olyan nagy, fehér mobiltelefont?
– Az a virág egy tollseprű, a telefon meg egy vasaló, emeltdíjas hívásocskám.
– Fúúú… de durva, mint a proliknál? Tóni, te olyan okos vagy! Honnan tudod?
– Szóltak, aztán rágugliztam. Képkeresővel.
– Aszta, fogadjunk, hogy te egy mamutot is le tudnál bunkózni!
– Persze, cukormázas édestészta, bármikor, az teljesen veszélytelen: a mamutok nem értik ám, ha lebunkózom őket.
– De azért én szerettem volna, ha kint van a képem a falakon. Mondjuk, a tiéddel együtt, az olyan ari-cuki volna… talán még a főnöködé is ott lehetne, azé a morcos duci mackóé!
– Ari-cuki?! Cilikém, ha ilyet látsz, pakold össze azonnal a brilleket a legnagyobbik luívuittonba, és futás a helikopterhez!!!
– De miért, Tóni?
– Mert azok már a körözési plakátok lesznek.