Posted by Benkovits György
Mint akit gyomron vágtak úgy ütött meg a hír. Kabó meghalt, elment közülünk e földi világból. Túl korán és túl sokkolón. Pedig éppen a napokban akartam felhívni, hogy ha van ideje, segítsen. Hívja fel Barki Gergelyt, mert mint hallottam ő a rendőrségen órákat várakozott azért, hogy megtudja ki volt az a rendőr a hatvanas években akinek feladata az is volt, hogy felügyelje az öregedő Czóbelt nehogy Renaultjával valakiben kárt tehessen. És mivel Ági Matyi bácsinak, szentendreiül Vargamatyinak a hatvanas évek közlekedési rendőrének lánya ( volt), apja bizonyosan mesélt neki Czóbellel kapcsolatos történésekről felvigyázói munkájáról. De a kedélyes történetek helyett, most bennem a megválaszolatlan örök kérdések, a kegyetlen miértek marnak. Nem voltam barátja, művésztársa sem, csak afféle régi szentendreiként ismertük egymást. Mint egy valamikor volt kisváros lakói tudtunk egymásról. Köszöntünk ha találkoztunk, de ritkán váltottunk szavakat. Távoli szimpátiával követtem művészi karrierjét, örültem sikereinek, amely azt mutatta művészi pályája ívesen épült, bár kirobbanó celeb sikereket nem hozott számára. De János emberi és művészi támogatása, majd a vajdások közé lépése után, amellyel talán több lehetőség teremtődött számára és nagyobb szakmai figyelem jutott rá is művészi karrierje egyre magasabbra ívelni látszott. Kiállítási lehetőségek teremtődtek számára, hogy megmutassa művészetét a világnak. Legutóbb talán éppen a múlt nyári Érdi Művésztelepen készült fotókat nézegettem. Ő volt a résztvevők között a legfiatalabb, akit látható szeretettel vettek körül idősebb kollégái, De munkájára emlékezem az Art Capital Lét szekvenciák című tárlatról is, amelyen a jelentős szentendrei kortárs és idősebb nemzedék tagjainak alkotásai között volt látható az ő képe is. Mint sokan mások korosztálya szentendrei művészei közül ő is Pirk János bácsi megértően tapintatos, de értőn segítő támogatásával Markó Sanyi bácsi szakköréből indult, hogy a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában már megmártózhasson a képzőművészet állandó forrásban lévő ifjú közegében, hogy barátokra, szellemi kalandokra és ebben társakra is leljen. Az egyik szakmai portálon így jellemzik Kabó művészetét : ” Egyéni és szuverén módon alakított művészetére a szakma is felfigyelt, amelyet díjak, elismerések mellett különböző alkotóműhelyekbe és művésztelepekre történő meghívások jeleznek. Munkásságában az elmúlt évtized derekától bontakozott ki egy, az előzőektől feltűnően eltérő festői világ. Eltávolodott a szélesebb látványelemekből építkező, dinamikus, expresszív festésmódjától, csak néhány motívumot ábrázoló, meditatív jellegű, figyelemre méltó festői értékkel rendelkező, nagy formátumú pasztell- majd szénkompozíciókat kezdett készíteni. A fény különleges szerephez jut az alkotásaiban, Kabó képein is egyértelmű a világosság létezése. Számos képét tájhoz, vagy élethelyzethez kötődő emlék előzi meg. Minden emléke fényélményekben rögzült, néhol már konkrétan szakrális jellegű képei őszintén vallanak egy titokzatos szépségű festői világon keresztül erről a meggyőződésről, magáról a hitről.” De hát nincs arra jogom és nem is az én dolgom hgy nekrológot írjak hisz vannak őt és művészetét jobban ismerő közelebbi és értő barátai, hogy ezt megtegyék . Ezért én csak mint a rózsakertész fia Sutyi pötyögöm ide kitóduló szavaimat, szakértelem nélkül, de őszinte fájdalommal. Egy kedves ismerős hölgy, egy szentendrei művész hirtelen és tragikus halála alkalmából, mert nem tudtam nem írni róla. Isten veled Kabó! Laka joj zemlja! Legyen számodra könnyű a föld
Sz. Varga Ágnes (Kabó) festőművész 1959-ben született Szentendrén. 60 éves volt.