Rendszerújra

Jeges-Varga Ferenc

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe az életünk során, amikor mások birtokolnak vagy kontrollálnak valami olyasmit, ami számunkra igazán értékes, amit megszerezni vagy megtartani vágyunk. Dragomán György szerint minden ilyen kölcsönhatás hatalmi viszony, legyen szó akár társas kapcsolatokról, vagy az egyén és a közösség életét szabályozó hatalmi gépezet közötti kötelékekről. De akár egy szívesség vagy egy tréfa is hatalmi viszonyt feltételez Dragomán szerint. Álláspontja szerint csak akkor válhatunk szabad emberré, ha nem ezek a hatalmi struktúrák határozzák meg emberi valónkat.

Legújabb novellás kötete, a Rendszerújra történetei között a rokonságot az teremti meg, hogy szereplői benne ragadtak egy testüket-szellemüket kiszolgáltatottá tévő állapotba. E történetek egy része konkrétan valamilyen zárt térben, például börtönben (Rabság), bunkerben (Rámen) vagy menekülttáborban játszódik (Riport), de olyan is akad, amelyben a főszereplő egyenesen egy műtőasztalhoz kötözve, tehetetlenül várja, hogy egy sarlatán sebész motorosfűrésszel, érzéstelenítés nélkül vágjon bele (Beavatkozás). Máskor pedig a hőseit fogva tartja valami: az örökös alkotói bizonytalanság (A látogató, A padlás, Észak) vagy egy belülről bénító erő, a félelem (Menedék), a fájdalom (Stázisszekvencia), a bűntudat (Hangár), esetleg egy betegség (Csendkirály, Varicella Zoster).

Számos irodalmi vagy filmes mű hatása ismerhető fel munkáiban. Mindenekelőtt OrwellSzeretetminisztériuma (Vattacukor), a Wachowski testvérek Mátrixa (Valhalla) tűnik fel vagy éppen Huxley Szép új világa (Rendszerújra). Az Átváltozás vállaltan is kafkai parafrázis, amelyben Dragomán Gregor Samsája testtranszformációval próbál ellenállni fogvatartóinak, miközben az értelme a végső pillanatig mélyen hisz jóindulatukban. Az olvasónak emellett feltűnhetnek Bodor Ádám komor víziói, Örkény egypercesei (Kés, Mesterség), Tarkovszkij kietlen tájai is, a televíziós sorozatok kedvelői pedig az angol Black Mirror disztópikus jövővízióit (Cigiszünet, Rendszerújra) fedezhetik fel a kötetben.

A Rendszerújra novellái ismétlődően azt járják körül, hogyan őrizhető meg az ember szabadsága, szemben a cselekedeteit, gondolatait befolyásoló, az akaratát megtörni igyekvő erőkkel. Főhősei az életük során mind olyan fordulóponthoz érkeztek, amikor választaniuk kell: vagy alkalmazkodnak a szabad akaratukat elnyomó rendszerekhez, vagy szabadulni próbálnak belőlük.

A szereplők többsége többé nem akar bezárva lenni az őt fogva tartó közegbe, remény híján is reménykedve próbálják megtalálni a kiutat (a kötet ezért is viseli a szabadulástörténetek alcímet). Miközben pedig „Attól félsz, az átkelés meg fog változtatni. Akik átmentek, mind megváltoztak. Mégis át akarsz menni, mert kíváncsi vagy” – fogalmazza meg a határátlépők kétségeit az Átkelés elbeszélője.

De „A lényeg, hogy ne állj meg. Ha elég sokáig mész, akkor átérsz majd. Hirtelen fogsz visszakapni mindent. Megint ott leszel, és nemcsak te, minden más is, és semmi sem olyan lesz, mint amilyen volt, de hogy pontosan milyen, azt csak akkor tudod meg, ha már odaértél. Akkor majd állj meg, és nézz körül újra.”

Végső soron Dragomán György minden írásával egyféle kérdést szegez olvasónak: vajon meddig és mitől ember az ember, és mikortól szűnik meg embernek lenni az élő, lélegző hús? És: vajon van-e lehetőség a szabadulásra saját valóságunkból?

A Ceaușescu-rendszert gyermekként megélő Dragomán szövegeiből természetesen azok a történetek (Puskák vagy galambok, Gát) sem maradhatnak ki, amelyek az egykori romániai diktatórikus rezsim időszakából merítenek. De Dragomán nem csak a múlttal foglalkozik. Több írásában is eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha a valamikori jövőben a mindenkori hatalmon lévők a high-tech technológiát arra használnák fel, hogy minél jobban az irányításuk alá helyezzék az embert (Vattacukor), vagy egyenesen megszabadítsák a saját akaratától (Kavicsok, Valhalla, Rendszerújra). A gépek uralma időnként egészen ijesztő víziókat eredményez a szövegekben.

Nyomorult, elesett hőseinek a helyzete cseppet sem irigylésre méltó: kísérletek, atomrobbanások, vízelöntések elszenvedői, röpképtelen angyalok, tervszerűen elvégzett, „korrekt” gyilkosságok kárvallottjai, a társadalmi szintű elnyomás, megfigyelés, állandó ellenőrzés alanyai, saját szerepükben egyaránt rab őrök és börtönlakók, üldözők és üldözöttek. Ha nem külső körülmények béklyózzák meg őket, akkor a puszta testi, lelki fájdalom, az őrület hatalmasodik el rajtuk.

E „megszoksz vagy megszöksz” helyzetekből a kilábalás legtöbbször súlyos árat követel tőlük. Nem egyszer a fizikai megsemmisülés lehetne az egyetlen megoldás (Varicella Zoster). Mert lehetséges, hogy „a hely nem a büntetésről szól, nem az átnevelésről, és nem is a megsemmisítésről, egyetlen célja a megszüntetés. Akit ide zárnak, az anélkül szűnik meg létezni, hogy elnyerhetné a pusztulás szabadságát, a lét és a nemlét közötti mezsgyére kerül, létezésének egyetlen értelme, hogy tudja, többé már nem létezik. Gondolkodik, tehát nincs.” (Rabság). Nem éppen optimista ez a látlelet a modern ember szabaddá válásának lehetőségeiről.

A kötet egybe fogja Dragománnak az elmúlt tizenöt évben írt, csaknem ötven írását, melyek egy részét már különféle internetes oldalon is publikálta (anti-utópiáit például a qubiten olvashatjuk, A fényes jövő cím alatt). A szövegek többnyire rövidek, négy-öt oldalasak, néha még annyi sem, némelyik több rövidebb írás csokra. Rendkívül változatosak: lázálomszerű, posztapokaliptikus, abszurd vagy éppen mágikus realista történetek, anekdoták, állatmesék, a sci-fihez közelítő gondolatkísérletek, negatív jövőképek.

A helyszínek – vagy éppen csak terek – jellemzően sötétek, élettelenek, hangulatuk meglehetősen komor, pesszimista. Helyenként ugyan felsejlik a humor is egy-egy borzongató helyzetben (Rutinfeladat), de alapvetően a tragikum lengi be az írásokat.

Az Olvass Bele kritikája