Posted by Bagi Ágnes
A Pesti Színház állította színre Brecht első és egyben utolsó darabját. Mivel a szerző egész életén át újra és újra átdolgozta a költőóriásban testet öltő démoni istenség történetét, számtalan verziója létezik. Horváth Csaba a legelső változatot állította színpadra.
Az indítás gyakorlatilag az egész darab egyetlen képbe sűrített metaforája, így érdemes kicsit elidőzni rajta. Baal karmesterként irányítja társaságot, amely egyszerre megveti és bálványozza. Az őt körülvevő nők egy-egy sörösdobozt egyensúlyoznak fejük tetején, de a feladat egyre nehezebb, hiszen ahogy a költő közelebb kerül hozzájuk, rángatózásuk egyre hevesebb. Mintha ördöggörcs hajtaná őket. A mozgásjelenet azzal zárul, hogy Baal kiissza valamennyi doboz tartalmát, s hogy szomját oltotta, elhajítja őket.
Éppen úgy, ahogy a cselekmény folyamán majd a nőket.
Baal – Brecht Don Juanja. Drámairodalmi elődeitől azonban jelentősen eltér. Baal nem tudatosan, hanem ösztönösen éli romlott életét. Számára a nők nem meghódított trófeák, hanem az étvágyát csillapító táplálékok. Megbánás sosincs benne, hiszen az éhes embernek ennie kell. Ez nem bűn, hanem a természet törvénye. Ismétlődő gyomorbántalmai a belülről, lényéből fakadó romlottságot hivatottak demonstrálni.
Wunderlich József jutalomjátéknak kapta a címszerepet, de az egysíkúnak tűnő indítás ellenére összetett figurát ábrázol. Megvetésünk és az előadás előre haladtával növekvő undorunk ellenére gyakran kapjuk magunkat azon, hogy szimpatizálunk vele, de legalábbis sajnálattal nézünk rá. Ez rávilágít egyébként arra a mechanizmusra, ahogyan bukott hőseinket, bálványozott művészeinket a mai napig is védelmezzük.
Az előadásban a mozgás, a koreográfia aránytalanul nagy szerepet kap (mint általában a fizikai színház esetében), Horváth Csaba így és ezzel teszi láthatóvá a lelki folyamatokat. Baal természetesnek hat a sokszor természetellenesen mozgó szereplők között. A rendezés nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is igyekszik kihasználni a teret. Antal Csaba minimalista díszlete három elemből áll. Központi eleme egy tornyos építmény, ami elsősorban menedékként szolgál, a főhős gyakran mászik fel a tetejére. Látunk még egy DJ-pultot is, amibe a költő hangokból álló „verseit” írja. A leghangsúlyosabbak azonban a fémhuzalokon lógó kartondobozok. Sokféle módon strukturálják (olykor: át) a színpadi teret. A doboz hol asztal, hol szék, az egyiken Baal féregként fúrja át magát. De gyakran érzékeltetik hatásosan a kibillent teret – világot – is.
Az előadás csúcspontján e dobozok gyomrából záporszerűen hullik milliónyi gyógyszerkapszula, mindent és mindenkit beterítve. Mintha Baal közelgő és elkerülhetetlen pusztulása a világ minden bajára kínálna gyógyírt.
Benedek Mari jelmezei a 80-as éveket idézik. Baal és művész barátja, Ekart semleges színű, jellegzetes munkásruhát visel (ezzel is utal a Brechtnek a munkásosztályba vetett hitére). Ugyanakkor ezek erős kontrasztot képeznek a többi szereplő színkavalkádjával. Ahogy a díszletek tartalmát a néző képzeletére bízzák, úgy itt is csak szóban említik a főszereplő testi eltorzulását az utolsó felvonásban, és ábrázolatlan marad Baal feleségének terhessége is.
Horváth Csaba precízen felépített előadást kínál, ugyanakkor nem korlátozza a befogadó fantáziáját. Wunderlich József ördögi Baalja szánni való, s története nem csak a színész számára megterhelő élmény. Ám az előadás több mint háromórás játékideje végén Baal halála felszabadító érzéssel tölti el a nézőközönséget.
Ugyanakkor a nézőtértől elszakadva joggal merül fel mindannyiunkban a Wunderlich által (egy interjúban) megfogalmazott kérdés: „Úristen, lehet így is élni?” Hiszen Don Juan továbbra sem bánt meg semmit sem.
Mi pedig megvetjük – és titkon irigyeljük önző életéért.
Fotó: Gergely Bea
A képen: Wunderlich József, Petrik Andrea
Az Olvass bele szinikritikája