A KIRÁLY SZÉKE…

Radnai György
Hol volt, hol nem volt, talán Felcsúton, mindenesetre még a keresztény Európán innen történhetett, amikor még se kisvasút, se sziget, de még egy Aréna se nem volt, mégis akkortájt történhetett, hogy élt a faluban egy parasztfiú, aki egy éjjel egy nagyot álmodott!De mielőtt az álomról szólnék, hadd mondjam el Néktek, hogy akkoriban biza’ sokan álmodozhattak, álmodhattak, mert akkoriban már nem kellett éhezni, volt munka is, a gyerekek iskolába jártak, a Balatonban megmártózni sem csak a kivételezetteknek lehetett és néha-néha külhonba is eljuthattak. Már csak csúnya emlék vót a padlás leseprése, a gyerekeket sem a fekete autóval ijesztgették.
Nos a kicsi parasztfiú sokat játszadozott a porban, hajkurászta a lányokat, kergette a kutyákat, rugdosta a rongylabdát is, bármi-áron, bármiképpen és mindig győzni akart. Sokat kellett tanulnia, mert az apja tanult embert akart belőle faragni és bizony a parasztfiú is el akart kerülni a faluból. Nagyokat álmodott, még álmaiban is merész és legázolóan törekvő volt. Akkoriban két nagy álma is volt: világbajnok focista akart lenni, és be akart ülni a KIRÁLY székébe!
Ehhez mindent, de tényleg mindent hajlandó volt – még éberen is – megtenni, megcsinálni, csak a két álom lebegett a szeme előtt, semmi más. Még a Sorostól se szégyellt ösztöndíjat kérni, s persze kapni se. Messzire jutott a kis faluból, nemcsak a közeli városkába, no nem a világ alig látott végére, de Angolországba, annak is egy egyetemi városába, ahol megtanulta a külföldi nyelvet, sőt egy időre a neve az egyetem falára is fölkeveredett, hogy aztán onnan lekeveredjen.
Lassan felnőtt lett a parasztfiúból, megemberesedett, kezdetben enyhén, aztán magyarosan pocakot eresztett. Az álmok azonban nem múltak, nem hagyták békén a fiút, egy kicsit ugyan alakultak: a fociból stadionok, TAO-támogatások, akadémiák lettek, világbajnokságok, de még EB-k sem.
Viszont a KIRÁLY széke nem hagyta nyugodni, az az álom ott motoszkált a fejében, még Lichtensteinben is, miközben nézte a meccset. Ahogy idősödött, ahogyan egyre ércesebb, határozottabb lett a hangja és semmi ellentmondást nem tűrő a magatartása, egyre jobban akarta azt a széket. Még a Várat is einstandolta, kiköltöztetett mindenkit, akit csak bírt. Még a világörökséget is “meghágta”, annyira fontos volt a szék.
Aztán beleült.
Még ma is benne ül, alig akar kiszállni belőle…