Posted by Gaál Péter
Nem igaz, hogy ha az emberek megöregszenek, már nem kergetik az álmaikat, hiszen épp attól öregszenek meg ha már nem kergetik az álmaikat. (Gabriel Garcia Marqueznek tulajdonított idézet)
Igen, de. Általában ott van az a fránya “de”. Például amikor azt írja valaki, hogy “aki azt mondja, mindent lehet, próbálja kimondani a ‘p’ betűt csukott szájjal”. A “lehet”, “kell”, “szabad” szavak csak az értelmezhetőségük FELÉT képviselik, ugyanis mindegyikük kizárólag a “ha” szócskával érvényes. Tehát nem az a helyes megközelítés, hogy így és így meg lehet-e tenni valamit, ha a “lehet” szót akarjuk cáfolni, hanem az, hogy HOGYAN lehet megtenni. VALAHOGYAN ugyanis mindent meg lehet tenni.
Az emberek jelentékeny része egyszerűen összetéveszti a képzetet a tévképzettel. Ezért fontos a korrekt fogalmazás és a definíciók pontossága.
A Marquez-idézetnél se az öregségen van a lényeg. Az öregség önmagában – akár a “lehet” – semmit nem jelent. Az égvilágon semmit, azon kívül, hogy öregség, de még így is viszonylagos. Amikor a világ legöregebb embere meghal, egy kaliforniai mamutfenyő még csecsemő, de egy grönlandi cápa is csak ifjonc. Az elefántok sem azért pusztulnak el hatvan éves korukban, mert annyira öregek, hanem mert elkopik az utolsó pár molárfoguk (őrlőfoguk), és szép lassan éhen halnak.
Annak, hogy az ember “nem kergeti álmait”, két oka lehet. Az egyik, hogy lemondott róluk, a másik, hogy beteljesedtek. A kor mindkét esetben mellékes. Van, aki már tizenkét évesen aggként viselkedik – sőt öltözik, ismertem is ilyen kislányt -, és van, aki hetvenen, sőt százon túl is fiatalos, lásd például Bálint gazdát. Az idézet azt sugallja, hogy az élet céljának a fiatalságra való törekvésnek kellene lennie, pedig távolról sem. Az életnek a BETELJESÜLÉSRE való törekvésnek kellene lennie, és e szempontból a lehető legtökéletesebben mindegy, valaki hány éves korában éri el, ha eléri. Buddha úgy nyolcvan éves lehetett a hagyományok szerint, amikor Krisztus előtt 483-ban egy Csunda nevű aranyműves házában kucsmagombának vélt mérges gombát fogyasztott, és utána egy közeli szálafa-erdőben … itt bajban vagyunk, mert ha azt írom, “visszaadta lelkét teremtőjének”, éppúgy nem volna rá igaz, mintha azt írnám, hogy “elhagyta e testét, hogy a következőben újjászülessen”. AZ ÉGVILÁGON SEMMI NEM TÖRTÉNT VELE. Egyszerűen már nem volt szüksége se a világra, se a testére, ami egyébként e világnak pontosan ugyanolyan része volt, mint Csunda, a kucsmagombaszerűség, vagy bármelyik fa mellette.
Az a “fiatalság”, amiről Marquez beszél, nem az élet optimuma, hanem AZ ADDIG ELTÖLTÖTT IDŐ EREDMÉNYTELENSÉGE. Mint amikor egy sportoló elkezdi “agyban” stimulálni magát. Nem azért, mert minden vágya az idők végezetéig való küzdelem, hanem azért, mert még nem ért célba. Tovább is mehetnék azzal, hogy nem az “álmokon” van a hangsúly, hanem a küzdelmen. A küzdelem az, ami lehetővé teszi a felismeréseket. A cél elérése a törekvés VÉGE. Az igazi álom – a funkcionálisan igazi álom – elérhetetlen. A BETELJESÜLÉS NEM AZ ÁLOMBAN REJLIK, HANEM A KÜZDELEMBEN. És amikor elértük, már nincs szükség se álomra, se küzdelemre. Se karosszériára, se motorra. Ahogy majdnem százhetven esztendeje, börtönévét kihasználva Madách Imre már megírta?