Ferber Katalin (Berlin)
Az idei fesztivál sok tekintetben fontos változásokat ígért, s ezeket hála Dieter Kosslick fesztiváligazgatónak, valamint kollégáinak, meg is valósította. Kosslick, aki tizennyolc éven át volt a Berlinale igazgatója ebben az évben utoljára vezette és írányította több mint ezer kollégájával Európa egyik legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját. Utódai, az olasz Carlo Chatrian, aki Lokarnóból költözik Berlinbe és a fesztivál művészeti igazgatója és a holland Mariette Rissenbek, aki az üzleti ügyek vezetője lesznek. (Jövőre lesz egyébként a Berlinale hetven éves, épp annyi, mint a most leköszönt Dieter Kosslick.) Kosslick jelmondata az idei fesztiválon a “Minden személyes egyúttal politikai” volt, s filmek sokasága bizonyította, hogy egyetlen ember döntése lehet nagyon is politikai, mint az idén az Arany Medve nagydíjat kapó Szinonimák című film (rendezője az izraeli Naval Lapid). A film főhőse véglegesen elhagyja hazáját Izraelt és Párizsban próbál új identitást találni. teremteni.
A zsüri, melynek elnöke idén Juliette Binoche volt, az Ezüst Medve díjat Francois Ozonnak ítélte oda az Istennek hála című alkotásáért, mely a francia katolikus egyház három évtizedig tartó szexuális zaklatásairól szól. (A per most is folyik Franciaországban a lyoni Philippine Barbarin érsek ellen.)
A zsüri Ezüst Medvével díjazta Nora Fingscheidt német rendezőnő filmjét új látásmódjáért, a film címe A rendszer ellen, mely egyébként egy gyerek lázadásáról szól.A legjobb rendezésért kapott Ezüst Medve díjat Angele Schanelec az Otthon voltam, de.. című alkotásáért.
A legjobb színésznőnek járó díjat Yong Mei, a legjobb színészi alakítás díját pedig Wang Jingchun vehette át, az Oly sokáig tartott, fiam című kínai filmben nyújtott alakításukért, a filmet Wang Xiaoshuai rendezte, s két család egymásbafonódó történetét meséli el az utóbbi három étvtized mindennapjaiban. A film megrendítő eszközökkel ábrázolja a Kínai Kommunista Párt tilalmát, hogy egynél több gyereket vállalhassanak a családok, melynek milliók számára targikus következményei vannak.
A dokumentumfilmek közül A fákról beszélve című film nyerte az első díjat (az Üveg Medvét) melyet Suhaib Gasmelbari vehetett át. S természetesen ismét nyert magyar rövidfilm a fesztiválon: Buda Anna Flóra Entrópia című alkotása.Rengeteg kategóriában igen sok filmet díjazott a sokféle zsüri, de talán a fent elsoroltak a legfontosabbak.Az idei filmfesztiválon is mint a korábbiakban több régebbi filmet is felújítva, azaz digitalizált formában vetítettek, köztük Tarr Béla Sátántangóját és Mészáros Márta 1975-ben Arany Medvével díjazott Örökbefogadás című filmjét. A berlini Collegium Hungaricum csaknem egy teljes napot szentelt Mészáros Márta művészetének, két filmjét is levetítették az Ők ketten címűt melynek egyik főszereplője Marina Vlady, és a Napló gyermekeimnek címűt. A rendezvény meghívottja volt Mészáros Márta mellett Hanna Schygulla. Mindkét filmet újranézve, ezek nemcsak pontos és szívbemarkoló dokumentumai a hetvenes évek keleteurópai és hazai társadalmának, a nők helyzetének, de mint minden valódi műalkotás, semmit sem vesztettek aktualitásukból.