Posted by „A MOST KÖVETKEZŐ CIKK AZ UTOLSÓK EGYIKE LEHET AZ ÚJNÉPSZABADSÁGBAN. A MŰKÖDÉST NEM TUDJUK TOVÁBB FINANSZÍROZNI” Ez egy blog szerkesztői megjegyzése az épp felrakott cikk előtt. Nem pénzt, támogatót kér, rezignáltan közli: lehet, hogy nincs tovább. Hogy eljöhet a pillanat, amikor lehúzzák a redőnyt és kiteszik a táblát: ennyi volt. És akkor blogvilág szegényebb lesz egy „megnevezéssel”. Sebaj, e hazában példás a sajtószabadság. Erős vár a Tábor, hányhatja falára a borsót napestig, kinek nincs jobb dolga. Eltáthatják a szájukat a brüsszeli kerepelők: a neten ki-ki azt nyomat, amit akar. Ja, hogy nyomtatásban, ahol ugye a zsebbe kéne nyúlni, nem úgy megy, hát Istenem. Nem kommunizmus van itt, hanem kapitalizmus, és annak a szabályai már csak ilyenek. Lehet, hogy a mi kapitalizmusunknak rövid volt a tenyészideje, ezért kicsinyt vad (simi-sumi, himi-humi), de a miénk. Tőről metszett.
Hoppá! A tőről metszett, az stimmel. De a többi, az egyáltalán nem! Ez az Újnépszabadság éppenséggel azt példázza, hogy vannak még molyrágta folytonossági hiányok a Magyar(os) Sajtószabadság nemtőjének fodros ruháján. Ez az internetes publikáció: magyar, az alapító-főszerkesztője: magyar (az állampolgársága szintúgy: magyar), igen logikusan majd’ egy álló hétig (de lehet, hogy csak öt napig) magyar volt a tárhelyének szolgáltatója is. Aki 2017 novemberében rákeresett, itt találta: ujnepszbadsag.blog.hu. Igen ám, de egyszer csak, az első hétvégén, ha jól emlékszem: szombatról vasárnapra, mirnix-dirnix, eltűnt a netről. Valakinek annyira nem tetszett a létezése. hogy kihúzta a drótot. (No igen, nem saját kezűleg, mire való telefon… Helyesbítek: kihúzatta a drótot.) Annyira sürgős volt az illetőnek, hogy az érintett portál (naná, hogy bejegyzett) alapító-főszerkesztőjét elfelejtette értesíteni. Ő meg rohangászhatott, hogy mi történt: áramkimaradás-e, vagy valaki lekapcsolta a blogot. (És ha igen, milyen alapon?!)
Aztán, más,, nemzetközi tárhelyen ismét életre kelt az Újnépszabadság. (Elméletben ide nem jöhet senki után honi cenzor. Gyakorlatban, például Kínában, nemszeretem-dolgoknál le-lekapcsolják az egész WordPresst.) Az Újnépszabadság impresszumában, azóta is benne van: „A blogról – ujnepszabadsag.blog – Megjegyzés: a cím végén nincs .hu” Jelen esetben valóban példás a sajtószabadság, már ha nem hazai (.hu) szerver ad otthont a publikációnak, hanem nemzetközi. Jelen esetben a világszerte elismert WordPress. (Anyacégével, az Automattickal, és – innen a szójátékos, két „t” – alapítójával: Matt Mullenweggel az észak-amerikai San Francisco a székhelyük.) A .hu végződéstől formailag ugyan a magyarságától fosztották volna meg az Újnépszabadságot, de 2017 novembere óta volt rá elegendő idő, hogy aki olvasta tudja: megmaradt ízig-vérig magyar portálnak. A mi életünkről, örömeinkről, gondjainkról-bajainkról szóltak és szólnak az írásai. A szerzők nem tiszteltdíjért publikáltak (tudtommal nem kaptak fizetséget), hanem, mert kikívánkozik (kikívánkozott) belőlük valami, ami talán a közre, valahányunkra tartozik. A szerkesztői közleményben nem őrájuk vonatkozik a „működést nem tudjuk tovább finanszírozni.” A WordPress ugyan világ-demokratikus, és világ-ingyenes blogvendégház, de egy napilapra vagy hetilapra hasonlító portálhoz kellenek olyan „extrák” is, ami már fizetendő, ha célszerűen működőképes. Az ún. „emelt minőségi szintnek” minden ingyen alapszint kínálatában ára van. „Hát, Istenem, a kapitalizmus már csak ilyen”. Igen ám! Csakhogy a sajtószabadsága is. Ha elfogy a pénz, lehúzzák a redőnyt, és marad a „láthatatlan szájkosár”. Nem látni, hogy viseled. De rajtad van. Magadban akár füstölöghetsz is. De hol fogod közre adni, amit most a fiókodba csúsztatsz? Ki van ez találva, kérem.
sp
Illusztráció: “A szabad sajtó árát meg kell fizetni” konferencia plakátja