Aha, szóval…

A MOST KÖVETKEZŐ CIKK AZ UTOLSÓK EGYIKE LEHET AZ ÚJ NÉPSZABADSÁGBAN. A MŰKÖDÉST NEM TUDJUK TOVÁBB FINANSZÍROZNI.

Bruck András
Zűrös héten van túl az Orbán-rezsim.
Jóllehet, továbbra sem fenyegeti közvetlen veszély – a magyar társadalom momentán alkalmatlan a hatékony szembenállásra – itthon is, külföldön is történt néhány fontos dolog.
Az egyhetes győri Audi-sztrájk ebben a pillanatban csak a gyár dolgozói számára járt nagyon is kézzelfogható eredményekkel. Azonban a leállt futószalagok pont azt szállították, ami Magyarországon a legnagyobb hiánycikk a társadalom azon többmilliós részében, amely megveti és gyűlöli Orbánt és rendszerét: a sikert. Ezt a sikert ugyan nem közvetlenül a hatalommal szemben vívták ki az Audi-dolgozók, viszont a sztrájk egész biztosan megragadt a kihasznált, kizsigerelt, harmadik világbeli bérekért dolgozó közalkalmazottak memóriájában: katonák, rendőrök, tűzoltók, mentősök, közlekedési dolgozók, pedagógusok, ápolónők százezrei csaphattak most a fejükre: aha, szóval így is lehet ezt csinálni. Ehhez persze előbb ki kéne hajigálniuk az ablakon saját szakszervezeti vezetőiket, hiszen a győri sztrájk azt is leleplezte, hogy még ők is milyen kétkulacsos, ócska emberek.
És ha a hazai diktatúra egyelőre szilárdan áll is, a venezuelai megingott. Ennek pedig annyiban van számunkra is jelentősége, hogy bebizonyosodott, addig hiába várjuk, hogy a külföld – az EU, az USA — segítsen eltakarítani az országot fokozatosan végveszélybe sodró Orbán-rezsimet, amíg nem látják, hogy van kinek átvenni a hatalmat. Venezuelában azonban most már van egy ilyen személy, a 35 éves Juan Guaidó. Tény, hogy a hazai és a venezuelai helyzet néhány lényeges pontban különbözik, például ott a parlamentben ellenzéki többség van, de Guaidó akkor is megteremtette annak a lehetőségét, hogy az USA és az EU legnagyobb államai mögé álljanak. Na és kik kapálóznak emiatt kézzel-lábbal? Persze, hogy Orbán tanárai, az oroszok, a kínaiak és a törökök. Zárójelben: Bár a venezuelai diktátor esetleges bukása és a demokrácia visszatérte Venezuelába egyáltalán nem érdeke Orbánnak, ő is kénytelen-kelletlen Guaidó mellé állt. Egyszerűen nem tehette meg, hogy még ebben is szembe menjen a legfontosabb európai államokkal.
És volt egy harmadik lényeges fejlemény is. Az, hogy Orbán a héten nagy hirtelen a saját lakásában fogadta az amerikai nagykövetet, annak a jele, hogy tisztában van vele, az USA-t egyre jobban ingerli az ő elvtelen, rohadt, Magyarország szövetségeseit naponta hátba szúró magatartása. Ebből és a venezuelai fejleményekből pedig a hazai ellenzék esetleg azt a tanulságot is levonhatná végre, hogy amíg nem képes felmutatni Orbán hiteles alternatíváját, addig hiába tart naponta sajtótájékoztatót valamelyik középület előtt, a külföld nem veszi komolyan őket. Nem veszi komolyan Magyarországot. Sajnos a képviselőink is nehezen tanulnak. Ráadásul mondhatnak bármit, a hatalmas fizetésükkel ők is ugyanúgy a változás, változtatás ellenérdekelt szereplőivé váltak, mint a megvett szakszervezeti árulók.