Posted by Gaál Péter
Lehetne alma helyett más is, egy jehovista kiadványban például körtét láttam. Dafke, ha már a többiek almát szoktak meg. A Biblia csak gyümölcsöt említ. “Vajon Ádám és Éva mennyire tisztelte a kígyót a malőr után, aki által bűnben születünk ma is?” – tette fel minap a kérdést Piroska Józsi barátom. “Által, nem miatta”, javította ki – nagyon helyesen – egy hozzászólásomat. És ha már így, akkor így: megígértem neki, hogy írok kicsit erről a szomorú esetről. Ezekben a régi dolgokban a keresztény/keresztyén felekezetek között alapvetően egyetértés uralkodik. Kimazsolázzák közülük, amit rendszerük logikája kíván, a többit pedig meghagyják a maga felületes meseszerűségében. Végtére is kit érdekel, hogy mit huzakodott egy csomó szakállas zsidó és az ő őseik az Istennel, a fáraóval, egymással, a sivataggal és mindenkivel, akivel azelőtt, közben és azután csak találkoztak, hacsak nem magyarázható bele valamiképp szent tanításunk néhány sarkalatos dogmája, ha másképp nem, az Újszövetség előképeként. A bűnbeesés meséje dióhéjban annyi, hogy valamit megtiltott az Isten az első emberpárnak, aztán jött a Sátán kígyó formájában, és rávette az asszonyt – ki mást -, hogy megszegje a tilalmat, aki aztán rávette az ő urát, hogy ő is szegje meg, és mivel ez volt az első emberpár, bűnük átöröklődött – szaknyelven áteredt – összes ivadékukra. Kivéve persze Jézust, illetve a nagymamája egyetlen koituszát, amelyből az anyukája fogant. Tetszik-nem tetszik, a következtető gondolkodás visszamenőleg ezt diktálja, valahogy úgy, mint a Naprendszer peremén az égitestek mozgását befolyásoló, feltételezett kilencedik bolygó. Vagy más, mondják most az asztrofizikusok. A teológusok inkább nem mondanak semmit, mert akkor alapjaiban rendülne meg a keresztény tanítás. Marad a lényegtelen mese és a sarkalatos konklúzió.
Csak hát ezek a mesék nem lényegtelenek. Még a mese-mesék sem mind lényegtelenek, különösen, ha népmesék. Egyrészt mesék, másrészt egy elfeledett tudás hordozói. Mint a Biblia mindkét “szövetsége”, azaz kanonizált iratgyűjteménye. És akkor is hordozók maradnak, ha sem a nép, sem a papság nem képes azt kibontani belőlük, amit beléjük kódoltak. Sőt akkor is, ha már azok se értették őket, akik a történeteket összeállították. (Szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy “leírták” tudniillik a lejegyző néprajzosok ókori kollégáikhoz hasonlóan csak írnokok voltak.) VALAMIT kibontanak, általánosan ami eszükbe jut, hogy kitöltsék a kötelező penzumot a miséken-istentiszteleteken. Mondhatnak persze okos dolgot is, de akkor ez a saját okosságuk, és ha hozzáadjuk a hallgatóságot, akkor egy bizonyos mértéken felül ezt is le kell butítaniuk. Szeret-nem szeret-szívből-igazán. Ezt még megértik valahogy. A szent történetek többnyire ürügyek. “Jut erről eszembe.” Az egész Biblia ürügy. És ha semmi nem jut az ember eszébe, plusz nem is készült előtte, akkor, mondták a teológián, “olvassatok fel a Bibliából, bármit”. “Abból baj nem lehet.” Az idő pedig csak elmegy valahogy. (Egy echte hívő azzal tromfolna le, hogy a pap távolról se a saját okosságát prédikálja, hanem amit Isten – még szebb, ha úgy fogalmaz, hogy a Szentlélek, általánosan bennfenteseknek csak “Lélek” – a szájába ad. Ezzel nehéz vitatkozni, nem is kell. Ugyanannak a felszínes nem-értésnek a terméke, amivé mára a vallás lett. Ha kicserélik a “Lélek” szót “intuícióra”, már közelebb járnak az igazsághoz, mert ilyen valóban lehetséges, de akkor azt kellene tudni, hogy mi az intuíció – nem azt, hogy milyen értelemben használják ezt a szót -, mi kapcsolata van velünk, et cetera, et cetera.)
Nos, mondja a verdikt, valamit megtiltott az Úristen az embernek. Megtilthatta volna azt is, hogy a telefonját babrálja, miközben vele beszél, de az idők kezdetén nem volt telefon, fa viszont (még akkor) jó sok. Kicsit zavaró ez a “jó-rossz tudása”, legalább annyira, mint a Hegyi beszéd nyolc és fél – hivatalosan nyolc, de számolják csak meg őket: Máté 5,3-11 – boldogságából mindjárt az első, ráadásul van némi közös is bennük. Lényeg, néz a pásztor ugyanolyan bután a nyájára, mint amilyen bután a nyája visszanéz rá, lényeg, hogy Isten valamit megtiltott, és az ember ezt a tilalmat megszegte. Ez az áteredő bűn. Isten parancsa a törvény, tehát az áteredő bűn az első törvényszegés volt. Ha ugrunk egyet tovább, Mózesig, akkor ott találunk némi parancsolatokat két kőtáblán, szám szerint tízet (ebben is mutatkozik némi zavar, de nem foglalkozunk vele). A negyedik így hangzik: “megemlékezzél a szombatról…”. Akkor most olvassák hozzá a változatosság kedvéért Márkot (2,23-28). Lustábbaknak: a szombati kalásztépés, benne – csak Márknál – azzal a mondattal, hogy “a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért”. Miután elolvasták, gondolják hozzá, hogy Jézus a kereszténységben ISTEN EGYIK SZEMÉLYE. Azé az Istené, aki a gyümölcsevést is megtiltotta, és a szombati munkavégzést is.
Fiskális okoskodás, legyint az Olvasó. Hogyne. Valóban fiskális okoskodás, mert… mert nem itt van a lényeg. Ugyanis baromira nem mindegy, hogy milyen fa volt, amiről Isten megtiltotta szakítani, és az is baromira nem mindegy, hogy MIT szakítottak le, mi több még az se, hogy a Kísértő miféle állat alakjába bújt. Az egész en bloc nem mindegy.
A jó- és rossz tudásának a fája a jó- és rossz tudásának a forrása. A gyümölcs, bármi legyen, maga a jó és rossz tudása. Egyben a fa forrása, benne a maggal, amelyből a fa kisarjad. A tudás ismeret. A teljes tudás teljes ismeret. A teljes ismeret teljes egyesülés. A teljes megismerés teljes egyesülés a megismerés tárgyával, ahol az aktor a megismerő. MAGÁÉVÁ TÉTEL. Ugye, nehézkes és mintha kicsit sántítana? És ha úgy mondom, hogy MAGAMÉVÁ TÉTEL? Mindjárt jobb, igaz? Van, amit csak egyes szám első személyben lehet korrekten kifejezni. Még ez a fránya és tökéletlen magyar nyelv is ilyen. Ha előbbiek újdonságnak hatnak az Önök számára, olvassák el mindjárt a Genezis következő (negyedik) fejezetének első mondatát. Ezt is megspórolom Önöknek: “Az ember MEGISMERTE feleségét, Évát, ez fogant…” és így tovább.
Mi történt tehát a bűnbeeséskor? Annyi, hogy az ember eggyé vált a jóval és rosszal, azaz a teljes törvénnyel, másképp az Univerzummal. Addig nem volt egy? Nem. Addig ezt a fa jelképezte. Az egész teremtésnek ez volt az értelme. Itt kezdődött az egész játék. Ha nincs bűnbeesés, szépen elkóricált volna minden és mindenki a maga állatka-szintjén az idők végeztéig. Pardon, az idők végeztéig? Hát nem. Ha az ember ab ovo örök életet kapott volna Istentől, akkor nem lett volna külön fája annak is. És nem EZÉRT űzte volna ki Isten a Kertből. Ezért? Ezért. Szó szerint így írja a Biblia. Ha nem hisznek nekem, olvassák el: 1Móz 3, 22-23. Az ember potenciálisan mindennel rendelkezik, amivel Isten. AZ EMBER POTENCIÁLISAN ISTEN. Ott van az elébbi versben is. És aktuálisan? Aktuálisan messze van tőle. Miért? AZÉRT, MERT KEVÉS AZ IDEJE. De…
De éppen ez mozgatja az egész kereket. Ez a játék megkötése. Ha az idő korlátlan volna, akkor nem volna játék. És a korlátok nem csak időkorlátok, hanem “úgy általában” korlátok. Ezt hívják törvénynek. A játék szabályai.
Lehet ebben a játékban nyerni? Elvileg lehet. Ha nem lehetne, nem lenne semmi értelme. A játék attól játék, hogy lehet benne nyerni. Még a lottót is így hívják. Minden szerencsejátékot, nyerési esélytől függetlenül. És gyakorlatilag? Gyakorlatilag majd meglátjuk. Ki-ki egyes szám első személyben látja meg, mert másképp nem tudja meglátni.
De Isten dühös volt! Olvastak ilyet a teremtéstörténetben? Esze ágában se volt dühösnek lenni. Szó nem volt arról a felhajtásról, amire a kereszténység épül. “A Biblia nem fejti ki az eredendő bűn tanát”, mondja a Keresztyén bibliai lexikon. Jó, ez a református verzió. Mit mond a katolikus? “Az ószövetségi szent könyvek és a zsidó teológusok azonban az ősszülők bűnét még nem értelmezték úgy, hogy az átterjed az utódokra is.” (Magyar Katolikus Lexikon) No és az Újszövetség? Az aztán biztosan! Fájdalom, az sem. “Az Újszövetségben az ősszülők bűnére történik ugyan utalás (Jn 8,44; Mk 10,58), de nem úgy, hogy az első bűn egy általános bűnös állapot oka lenne.”
Jó, de Isten AKKOR csak haragudott, már a Biblia szerint! Nem, kérem. Nem haragudott. Tudják, mit csinált? Lefektette a játék alapjait, elhelyezte a figurákat – jelesül Ádámot és Évát, SAJÁT MÁSAIT – a startvonalon, majd… ruhát varrt nekik és FELÖLTÖZTETTE őket. Emlékeznek még rá, mi volt a jó és rossz tudása első következménye? Az, hogy az ember ruhát készített magának levelekből. Nos, erre erősített rá az Úristen, aztán útnak indította őket és a játékot, jó messze az élet fájától, amit innentől kerubok őriztek tüzes karddal.
Ha “kígyó” nem lett volna, ami már magában is – mint fallikus jelkép, pláne Évával kombinálva – az élet forrását szimbolizálja, játék se lett volna. Ha játék nem lett volna, mi se lennénk. Még az a parányi lehetőségünk se maradt volna meg, ami így megmaradt. Mi oka lett volna Ádámnak és Évának arra, hogy haragudjanak rá?
És nekünk a saját sorsunkra? Hiszen a Biblia – is – csak azt próbálja elmondani. Azt, ami az evolúció, és általában az élet lényege. Így, becsomagolva. Csak ki kell bontani. És ne azt várják, amit a nagymamától vártak gyerekkorukban.
A szent iratok és mítoszok mesealakjai nem maradnak a mesében. Hogy ott maradjanak, ahhoz – véges időben – meg kell nyerniük a játékot.