Posted by Szolnoki András
Ma a Magyar Kultúra Napján édesapám Ösztreicher András, később Szolnoki András emléke előtt szeretnék tisztelegni. Lill András álnéven a Nyugatba írt verseket. A költeményeket Babits Mihály jelentette meg, aki ekkor a Nyugat főszerkesztője volt. Az álnévre azért volt szükség, mert a nagybirtokos, szolnoki szeszgyáros, patikus család nem vette volna jó néven, hogy verseket ír a Nyugatba. Ebben az időben, unokatestvérével Örkény Istvánnal, a későbbi drámaíróval együtt dolgoztak patikusként a József körúti Örkény patikában. 1932-ben Lill András néven apámnak meg jelent egy verses kötete is, Hullámjáték-címen. Most e jeles napon, tisztelegve apám emléke előtt, legyen itt a vers, ami 1932-ben jelent meg a Nyugatban. Végtelen mély a magyar kultúra kútja:
Lill András: A Tisza Szolnoknál
Tiszám sárguló homlokát
belepték legszebb virágai;
az öreg gyermek játszadoz,
habot ver, locsol fölébük.
Öregebb talán az Istennél,
évente egyszer virágos,
kékruhás fecskék köszöntik
és partjain vetkőző lányok.
A város mellette van,
úgy nőtt a mellére lassan,
mint a gyermek édes csűcsöre
anyja jövendő életére.
Öröme bánattal határos,
néha tavaszkor kelleti magát,
ilyenkor megbánja és visszalép,
télig zakatol medrében.
(Nyugat, 1932/2.)