Posted by Bedő J. István
Tulajdonképpen már a kezdés előtt tapsot érdemelt volna a díszlet, a csempefényű fekete falakkal, a földet (padlót) behálózó pontnyi (led)fényekkel és a karácsonyi üvegdíszekkel sűrűn benőtt éggel. Kicsinyítve egy hazug művilág, aminek a nagy eseménye, hogy elhúz fölötte a Zeppelin léghajó, miközben lent patakokban folyik a sör. Igen, ez az Oktoberfest, a terebélyesedő gazdasági válság valamelyik évében. A Kasimir és Karoline-t bármikor mutatják be, a néző a saját környezetére ismer. A rosszul vagy egyáltalán nem működő világban az egzisztenciák máról holnapra elértéktelenedhetnek, a munka elveszhet, a munkahely megszűnhet, a tervezett jövő összeomolhat. És az ilyesmi magával rántja az érzelmeket meg a kapcsolatokat is. A Centrál Színház K&K-ja a színlap szerint népszínmű lenne, de alig tűnik annak. Dráma lett ez Alföldi Róbert rendezésében.
Alföldi úgy nyúlt bele (a plakátokon fel nem tüntetett) Gáli Józsefnek a régóta ismert fordításába, hogy felerősítette egyszerű vagy felkapaszkodott tahó hőseinek durvaságait – de ez csak a szöveg. Más rendező is variálgatott, például tömeget csődítve a színpadra – de itt elég az a néhány alak, akiket Ödön von Horváth iderajzolt.
Stohl András megrendült és megrendítő Kasimir. Elbocsátották, mától nem sofőr. Nem tud örülni. Nem tud szeretni. Mindenkivel ordítana. Világgá ordítja a fájdalmát. Aztán lehiggad, és hatalmas csöndeket hagy maga után. Megalázza és elriasztja magától a menyasszonyát, Karoline-t. Az ember azt hinné, csak riasztóan, durván féltékeny tud lenni. Pedig csak kiürült, elveszítette a másik – a jobbik – felét. A lány nélkül pedig csak váz marad belőle.
Karoline gyöngéd lelkű. Bata Éva a történet legjobb emberének átalakítását hajtja végre. A fiú megbántja – és nem hisz a szemének-fülének, hát védekezésből hazudni kezd. Bata erősnek akarja mutatni ezt a tapasztalatlan lányt, aki lelepleződésében annyira szánnivaló lesz, hogy sajog a szívünk. (Na, azért itt akad valami népszínművi, nem a játékban, hanem a kiváltott hatásban…)
Széles ecsettel, rikító színekkel megrajzolt alakok veszik körül K&K-t az Oktoberfesten. A inkább taszító, mint vonzó két sörbajnok, a szoknyapecér Rauch tanácsos (Papp János lehengerlő figura) és méltó párja, a szintén állami hivatalnok Speer (Cserna Antalviszolyogtatóan jó alakítása). Velük vedel az óriás méretű, újabb lopásra készülő, piti tolvaj – Szabó Simon kissé külsőséges eszközökkel hozza Szemes Franz macsó alakját, de kétségtelen, hogy a hasonló, félelmetes fazonok ma is köztünk járnak.
Van ebben a tarka forgatagban egy kissé nyársat nyelt fickó, ez a Schürzinger. Varju Kálmán átalakulása elüt mindenkiétől: félszeg, beszélgetni is alig képes, amikor véletlenül összefut Karoline-nal. A lány közelsége teszi gyöngéd érzelmekre képes emberré. Noha ő is igencsak egyszerű lény, mégis érzékeli (és érzékelteti), hogy a lobbanékony, önkontrollra szinte képtelen Kasimir nem igazán való ehhez a kedves, érzékeny butácska lányhoz.
Az efféle zajos részeges mulatságokon mindig akad mutatványos sátor, a hozzá tartozó kikiáltóval. Nem tudom, a szövegkönyv szerint a kikiáltónak milyen feladat és mennyi szöveg jut – de Borbás Gabi itt főszereplővé alakul. Énekel mindent, amit a hangszórók egy ilyen zaba-pia-ünnepen harsognak, és a műsora (akárcsak a Kabaré filmben a konferanszié) betölti a fekete díszletet. Ronda élettel, de élettel. A Budapest Bár ez alkalomra összeállított és hangszerelt kíséretével rémisztő képét tükrözi az általános csontig részegedés kis világának. A repertoárban van (éppen a Kabaréból) a kis Hitlerjugend dala a győzelmes holnapról, Seres Rezső fájdalmas giccs-nótái, a Hoffmann meséiből a Barcarola (zseniális „rátátogós” duett változatban), a Neoton egyik simára koptatott bulinótája és végül a pocsolyarészeg állami urakkal együtt a pocsolyamélységű Csipkés kombiné. Borbás hatalmas idézőjelekbe teszi dalait, csupán a hangjával, az előadásmóddal. Átszellemült operista és káprázatosan ordenáré talponálló-maca.
A Barcarola még visszatér egészen más színi hangsúllyal: erre a zenére hintázik egy óriás karácsonyfadíszen Karoline. (Jelmez és díszlet: csillagos ötös Kálmán Eszternek.) Korábban alaptalanul lett leribancozva, most pedig megcélozta a vízszintes karriert, kvázi felkészül a kitartottságra – de a nyomorultnak még ez sem jön össze, a tanácsos úr még csak meg sem dönti.
Villanásokra jelennek meg, de nagyon helyükön vannak a többiek, pincérnőként Endrédy Gábor, a két hangulatfestő helyi lotyó (Gats Éva és Szalay Olimpia), meg az Erna (Pálfi Kata), a Franz nője. Néhány mondattal és gesztussal teszi egyértelművé a negyvennél idősebbnek látszó, de még a harmincat be sem töltött lány nyomorultságát. Meg azzal, ahogy valamiképp hagyja magát megvigasztalni, mert neki is kell valami támasz, meg annak a szerencsétlen Kasimirnak is…
A reményvesztés és a kisebb-nagyobb csalások, az ordítások és a nagy-nagy csöndek vágnak úgy fejbe a színpadról, hogy a végén elfelejtünk tapsolni.
A képen Szabó Simon és Pálfi Kata
Fotó: Gergely Beatrix
*