Posted by Gaál Péter
– Megnyertük, Dezső.
– Meg, főnök úr.
– Egy lyukas alsónadrágot nem adtam volna, hogy mi fogjuk megkapni.
– Más nem kaphatta meg, főnök úr. A miniszterelnök úr lánya, vagy Mészáros úr túl direkt lett volna ezekben a tüntetésekkel terhelt időkben. Nekünk pedig létkérdés volt, a kéthetenként betérő pár Krőzusból nem tudtunk volna megélni. Ők is csak sznobságból jöttek. Radikális változtatás kellett.
– Hogy csinálta, Dezső?
– Hát nézze, főnök úr, most már elárulhatom. Mi, ugye, nem az alsó árkategória vagyunk. És ehhez képest az ételeink minősége… khmmm, szóval, a Guide Michelin momentán nem a mi asztalunk, hogy stílusosan fejezzem ki magam. Persze azért a miniszterelnök úrnak még meg fog felelni a csabai kolbász és töpörtyű után.
– Folytassa, Dezső.
– Nos, először is fogtam egy 1973-as étlapot, és egy az egyben bemásoltam a pályázatba. Árakkal, ételekkel. Hiszen egy puritán szerzetesi kolostorba lesz, ugye. A miniszterelnök úr akkor volt tíz esztendős. Gondoltam, szívesen emlékszik vissza a gyermekkorára, már persze a kellemesebb részére. Hátha néha felhozta az édesapja ide a szomszédba a Vidámparkba, ha jól sikerült a zárszámadás. Lehet, hogy még nálunk is megfordultak. A téesz melléküzemágaknál lehetett egy kis pénzt szakítani még az átkosban is, hol így, hol úgy, hiszen érti.
– Ne kalandozzon el, Dezső. Csak a lényeget.
– Tehát bemásoltam az étlapot, és jól gondoltam, amit gondoltam. Ezekkel az árakkal senki a földkerekségen nem versenyezhet. Mindenkinek tömény ráfizetés volna.
– Nekünk nem az?
– Ahogy vesszük, főnök úr. Ha szigorúan nézzük, akkor az, hogyne volna az. De… de ha a miniszterelnök úr elégedett a főztünkkel, márpedig garantálom, hogy elégedett lesz, meg az adagjainkkal, de azzal is elégedett lesz, mi nem rakunk majd elé néhány nyamvadt zöldséget egy girnyó húscafattal, agyondekorálva, mindenféle divatos huncutsággal megbolondítva, szóval, ha a miniszterelnök úr elégedett lesz, akkor számíthatunk másra is. Állami rendezvényekre, fogadásokra, erre-arra, csupa olyasmire, amit eddig csak a tévéből láttunk az utóbbi időben. És ott már más ceruzával írjuk a számlát, mert azt már nem a miniszterelnök úr fizeti a saját zsebéből és a hatszázezer forintos megtakarításából, ami szegénynek így is harmincévnyi áldozatos munkájába került.
– Okosan, Dezső. Hanem kíváncsivá tett. Mutassa a mai kínálatunkat.
– Tessék, főnök úr.
– Zöldborsóleves? Csülkös bableves??? Fasírozott??? Mi vagyunk mi, Dezső? Lacikonyha?
– Hogy találta ki? Igen, a házelnök úr volt olyan kedves, és adott néhány tippet. Hogy mi kell majd a médiának.
– Újságírók is esznek majd ott?
– Hogy ennének, főnök úr? Ők örülnek, ha valahonnan nincsenek kitiltva. Már a kellemetlenkedők, de ide egyelőre még ők is bemehetnek. Pontosan ezért kellenek ezek az ételnevek. Hogy lássák, a tábornok is az eszi, amit a közkatonák. Napóleon is azt ette, pedig az még császár is volt ráadásul. Bár ha ebben az ütemben hala…
– Dezső!!!
– Értem, főnök úr.
– De valamit én nem értek. Ételneveket mondott, ugye? Miért nem ételeket?
– Mert… mert itt van a másik trükk. Tudja, olvastam egyszer egy visszaemlékezést a Nádas György-néhai Boncz Géza-Markos György trió fiatalabb éveiről. Sokat hakniztak, és a sok hakni sok alkalmi szerelmi légyottal is jár. Mindannyiuknak volt néha állandó partnere is, aki előtt persze ezek nem voltak publikusak. Így aztán azt találták ki, hogy amikor az állandó partnerek is jelen vannak, a nőkről férfinéven fognak beszélni. Szöget ütött a fejembe, és megalkottam a titkos adu-ászt. Rajtunk kívül csak néhány bennfentes tudja, a legbennfentesebbek, ha érti, mire gondolok.
– Értem.
– Ezek kódnevek, főnök úr. Itt van például, hogy “húsleves főtt zöldségekkel, házi tésztával”. Ez a valóságban varacskosdisznó-orjaleves, spanyol paprikával ízesítve. Vagy itt van a Cézár saláta pirított jércemellel. A saláta stimmel, egyenesen Olaszországból hozatjuk, de a jérce nem jérce, hanem zsenge sastojó, Mongóliából. A miniszterelnökhelyettes úr rajongani fog érte. Sült oldalas. Sültnek sült, oldalasnak is oldalas, csak nem disznó, hanem gnúborjú. Ha már ide evett minket a rossz sors e mellé a büdös Állatkert mellé, legalább valami hasznunk is legyen belőle. Amennyiben kívánja, a miniszterelnökhelyettes úr saját kezűleg terítheti le, le van zsírozva. Majd azt mondják, megevett néhány petpalackot és megdöglött. Cserébe kap az igazgató néhány hektár állami földet, csak a paraszttanfolyamot kell elvégeznie.
– Puszta kíváncsiságból: a rostonsült csirkemell micsoda?
– Tasmán ördög, enyhén megpirítva, kamcsatkai rákmártással.
– A kávé gondolom, azért kávé.
– Az. Bár előtte átfuttatják néhány Sri Lanka-i elefánton, és csak utána pörkölik. Nem kellemes munka az ürülékből szemenként kiválogatni, higgye el. Viszont az a zamat! A miniszterelnök úr sok kávét iszik. Nem csoda, annyit dolgozik az országért.
– Gulyáslevest nem látok.
– Külön kérés, hogy ne legyen. Azt a miniszterelnök úr személyesen szeretné majd elkészíteni.
Kép: Halász Géza: Karmelita menza