Posted by Horváth Kálmán
Egyre gyakrabban találkozunk isten áldásával. Sportesemények, nem is a legmenőbbek kezdődnek azzal, hogy a szurkolók egyik fele szotyizik, a másik fele énekli a Himnuszt, a többnyire Skandináviából, a Balkánról, Dél-Amerikából, Ázsiából, Afrikából érkezett játékosok pedig rágják a gumit. Néhányan, átérezve a pillanat ihletettségét, a szívükre teszik a kezüket, baj ebből még sosem lett.Mentségük van, légiósok, Magyarországon a mentség a legkurrensebb termék, tehát frissen igazoltak, még nem illeszkedtek be, nem beszélik a nyelvet, ha pedig értenék a lényeget, akkor tudják, hogy a jókedv, a bőség áldása őket, az idegeneket, nem illeti meg. Mostanában a tüntetők is istenhez fordulnak, az unió nem segít, Amerika még mindig messze, most itt ez az összefogás, jó jönne rá az égi pecsét. A hatalom érzi a veszélyt, ha harc, legyen harc, küzdjenek meg egymással az áldások, a kréta vagy a füstölő olcsóbb az egészségügyi reformnál, a nyugdíjemelésnél, ezért lesz áldott miniszterelnökünk dolgozószobája, és ha a fohászok meghallgattatnak, akkor a felszentelt hivatali tévében ezentúl csak a Vidi és a Felcsút rúgja a gólokat.
Jómagam, mint mindig, kimaradok a jóból. A barátaim, az ismerőseim, a rokonaim elváláskor csak kezet nyújtanak, esetleg megölelnek, mondják, hogy csá, meg viszlát, de eszükbe sem jutna isten áldásával búcsúzni tőlem. Talán ez is az oka, hogy a dolgaim nem mennek jól, több az adósságom, mint a pénzem, ráadásul kísért a balszerencse, nyaranta megcsípnek a darazsak, télen leszarnak a verebek, szóval mindennek mondhatom magam, csak a nemzet miniszterelnökének, gázszerelőjének nem, és ennek az a magyarázata, hogy isten áldásából vagyok annyi, amennyi.
Fiatal korában az ember nem foglalkozik sokat azzal, hogy mit kap, és kitől. Elfogadja az ifjúságot, az egészséget, még az észt is, ha nem nagyon porciózzák, de az idő múlásával egyre többet követelne abból, ami esetleg, nem is nem járna neki.
Igazából isten áldásával sincs bajom, vidéki településeken a helyi plébánosok még ma is mennek híveik épülő házához, kérésre megáldják az új otthont, de én nem vagyok terasz, sem dolgozószoba a Budai Várban, hiába reménykedem. Hozzám a feleségem szól, többnyire felsorolja napi teendőimet, és mindehhez a háttérből bólogat Assisi Szent Ferenc.
Nem dicsekszem ezzel, annyi más, jó dolog van az életben, én mégis belefeledkeztem miniszterelnökünk lelkébe. Figyeltem átalakulást, hogyan lett a borzas, borostás lázadóból sima arcú államférfi, csuhásokat gúnyolóból ájtatos keresztény, és talán a törésvonalakat is érzékeltem. Az ifjú liberális még Assisi Szent Ferenctől tanulhatta az áldást, a ferences rend megalapítója a gyűlöletet felváltó szeretettről beszélt, a széthúzás megszüntetéséről, az öröm és az igazság szükségességéről. A diákvezér talán komolyan is vette az intelmeket, de a pártfőnöknek már jött a székház, a tokaji borvidék, Kaya Ibrahim, Josip Tot, a hatalom és vele a pénz, márpedig ennyi kísértés nem a külsőt, hanem a lelket változtatja meg. Assisi Szent Ferencről kiderülhetett, hogy Gyurcsány a névadója, és nem a természet védőszentje, hanem a migránsoké. Kellett helyette más szövetséges, a kisgazdák, a kereszténydemokraták, és az átálló MDF-esek mellé, egy szépen beszélő valaki, Torgyán doktor és Semjén Zsolt kereszteződése.Így esett a választás Mózesre, az egyik legismertebb bibliai fazonra, az Ószövetség első öt könyvének szerzőjére. Mózes szerint az áldást Izsák adta tovább fiának, Jákobnak, és ez az áldás már olyan volt, mint a NER kétharmada, meg is érdemli a szöveghű idézést: „Adjon neked az isten égi harmatot, zsíros földet, sok gabonát és mustot. Népek szolgáljanak neked, nemzetek boruljanak le előtted! Légy parancsolója testvéreidnek, boruljanak le előtted anyádnak fiai! Átkozott lesz, aki átkoz, áldott lesz, aki téged áld!”
Az egyszerű emberek, persze, tudatlanok, nem borulnak le más előtt, az utcán átkozódnak, és ha isten áldása megérkezik, akkor kórusban köszöntik, hogy kisvasút, kisvasút. Szerencsére a miniszterelnök gyermekei pertuban vannak Mózessel, pontosan tudják, hogy apjuk isten áldásából lett országa vezére, mint ahogy a Mészáros család is isten adományaként tekint a percenként növekvő vagyonra.Csoda-e, hogy ebben a helyzetben a Jóisten meghasonlik önmagával, mert egyszerre nem tud minden magyarnak boldogságot és jólétet adni. A boldogságot még csak szétszórná, de a jólét, még meg sem érkezik a címzetthez, már el is lopják. A Jóisten most talán arra gondol, hogy érdemes lenne a tüntetőre figyelni, és megfontolni a lemondást…