Posted by Gaál Péter
Ez a szegény ember. A tévé biztonsági embere. Még szinkronban úgysem írtam semmit. Szóval, kínos, amit tennie kell, ami az időhúzás, időhúzás és időhúzás. A saját életével is játszik, pontosabban csak azzal játszik. Ha most rosszat lép, megnézheti magát. Jót nem tud. Ezért aztán nem is lép semmit. Hogy kint mi van, nem tudom. Tulajdonképpen mindegy. Az az érdekes, ami bent történik. Úgy néz ki, a fagylalt visszanyalt: nem jó ómen a tizenharmadik év. Kínában a repülőjáratokon ezért nincs tizenhármas szék. De ez nem Kína! De, ez majdnem Kína, és majdnem Tienanmen tér. Még csak majdnem, de ez a rendszer nem tud úgy bebetonozódni, mint az. Harckocsi sincs már mögötte, hadsereg sincs, és Teng Hsziao-ping sincs. Vér viszont itt is folyhat. 1989 baljós fellege már kezdi ránk borítani nagy szárnyát, különös tekintettel az akkori karácsonyra.
Tehát eddig két impulzus. Az első az olyan játékhelyzet, amiből az egyik fél nem tud jól kijönni. Eddig rendre a Fidesz volt a másik fél, most fordulni látszik a kocka. Bárhogy, ismétlem, bárhogy is lesz, nincs jó lépése. E pillanatban hívják a tévészékházba bejutott ellenzéki képviselők a vezérigazgatót. Természetesen nem veszi fel. “Kötelessége”, mondja Szél Bernadett, az, az, de ebben az országban ez a hatalom tesz minden ilyesmire. A képviselőkkel csak olyat tudnak csinálni, amit nem lehet. Tehát nem csinálnak semmit. Én is ezt tenném. Előbb-utóbb megunják. Éhesek lesznek, álmosak lesznek, valami csak lesz. Valószínűleg valami hasonló fog történni – ha nem, az bődületes hiba -, utána jön a parlamenti retorzió plusz lejáratás, de. Most viszont egy ellenzéki bődületes hibának vagyok lassan fültanúja: küldjük haza a tüntetőket, mondja Hadházy Ákos. Nem kellene. Nem szabadna. Viszont külföldi tudósítókat sürgősen oda kellene hívni. Mi volt az a “de”? kérdi a szemfüles Olvasó. Az, hogy bármi is történik a közeli napokban, ami MOST történt, azt nem lehetséges meg nem történtté tenni. Oda a szüzesség, amint tegnap írtam. Valamilyen gát elszakadt. Ebből nem lesz konszolidáció, se konszenzus. Nem csak Teng Hsziao-ping nincs, Deák Ferenc sincs. No persze, Ferenc József sincs, aki minden jobb meggyőződése ellenére élete végéig konzekvensen tartotta magát a kiegyezéshez. Kossuth Lajos viszont még lehet. Valaki. Az ő tehetségét könnyebb reprodukálni, mint a császár-király munkabírását és jellemét.
Petíciót beolvasni? Ezt a tévészékházba bejutott képviselők se gondolták komolyan. Ez is a darab egy része. Egészen bizonyos, hogy valahol ez megíratott. Ez a második impulzus. Ilyesmi nem történik teljesen spontán. Az 1989-es romániai karácsonyt se gondolhatta bárki spontánnak. Egy akkora erőszakszervezet, mint az volt, nem így működik. Az 1956-os eseményeket is jobban meg lehet innen érteni. Hányszor is írtam már le, hogy katonai fegyverraktárak nem nyílnak csak úgy varázsütésre meg, hogy a polgárok kedvükre válogathassanak belőlük? És az is majdnem bizonyos, hogy ezek nem Magyarországon írattak meg. Minimum engedélykötelesek, de szerintem ennél jóval több van mögöttük. Nem akarnék abba az összeesküvés-elméletbe belemenni, amit – ebben is biztos vagyok – jó páran fel fognak vetni, hogy tudniillik mindez a Fidesz műve. Ő hozatta a túlóratörvényt, mintegy ő adta az adut az ellenzék kezébe! Igen, és ráadásul milyen adut! Okot az elnyomásra! Ilyenkor mindig azt tanácsolom, amit teljesen más ügyben tanácsoltam egy barátomnak: kérdezzék meg maguktól, hogy “és akkor mi lesz?”. És akkor mi lesz? Akkor elnyomás lesz. És utána mi lesz? Hát még nagyobb elnyomás. És azután? Azután mondjuk engednek egy kicsit, ha okosak, és mindenki fellélegzik. EZ az érzékcsalódás. Mi is történt harminchárom év fellélegzés után 1989-90-ben? Nem lélegzik ilyenkor fel senki, csak lélegzethez jut. És MOST tegyék fel a kérdést: akkor mi lesz? Akkor az lesz, hogy a legelső adandó alkalommal…
Menthetetlen.
Ez a helyzet menthetetlen. Lehet, hogy van még egy csomó békemenetes. De egyre kevesebben lesznek. Egy csomó hívő, de ők is egyre kevesebben lesznek. Nem fog megváltozni a világnézetük, csak áttevődik másra. A Fidesznek édes mindegy az már. Nem oszt, s nem szoroz. Galamb vagy nyúl. Nyaktiló vagy kötél. Emlékezzenek Hódmezővásárhelyre.
Nem szeretné Szél Bernadett, hogy vér folyna. Pedig fog vér folyni, ha nem is feltétlenül most. Ez sajnos így működik. Éjjel háromnegyed tizenkettő van. Ne bántsuk egymást. Ne bántsák a rendőröket. “Addig maradunk, ameddig a petíciót be nem olvassák.” Ez már a tömeg. Hát nem így lesz. Egy ilyen petíciót nem lehet beolvasni. Én azt csináltam volna, hogy visszavontam volna a túlóratörvényt. Akkor is visszavontam volna, ha figyelemelterelés – amit azért nem hiszek, mert azok az egyszerű emberek, akik ezen felháborodnak, a többit meg sem értik, tehát számukra édesteljesenmindegy, mi lesz a különbíróságokkal és a médiával, ameddig van valóságshow és van főzőműsor -, hisz az egyéb fontosakat már törvénybe foglaltam, akkor is, ha nem volt figyelemelterelés. Mint a boltzárat. Katonai szaknyelven ezt úgy hívják, hogy rendezett visszavonulás. Hát most majd rendezetlen lesz minden. A karácsony tökéletes időzítés. Erre mindenki emlékezni fog. Ha ugyanezt mondjuk júliusban hozza meg a tisztelt ház, már amennyiben a tisztelt képviselők nem Ibizán szívják a… vagy egy jachton… de hát nem akkor hozta.
Közben korrigálták a hibát. Nem szólították fel a tömeget a feloszlásra. Okosan, mondaná Matula bácsi. Aztán mégis feloszlott. Hát, kérem, ez van. Történelmi helyzet volt. Történelmi helyzet lehetett volna. Nem adjuk fel, mondták a képviselők.
Akkor összefoglalom. Azt olvashatták – tőlem -, amit gondolok, miközben néztem a vasárnapi akciót. Nem szerkesztettem meg. Nem nyúlok bele visszamenőleg. Nem szégyellem, hogy többet gondoltam bele. Így, a végét látva, már nem vagyok annyira biztos a háttérben, legalábbis abban, hogy ez a háttér elszánta-e magát. Hogy elég kellemetlen-e már neki Orbán. Mint mondjuk Ngô Đình Diệm dél-vietnami elnök volt az amerikaiaknak a hatvanas évek elején. Lehet, hogy még nem. Ettől függetlenül ez már a középjáték. Vége a mézesheteknek. Még tartom a két éves prognózist. Kérdés, hogy mi zajlik a háttérben. Ne essenek kétségbe. Ezek már akkor is megtörténtek. Fogják fel szondázásnak. Végre egy igazi közvéleménykutatás, nemdebár?
Ilyet sem utolsó mulatság látni a mai Magyarországon.
Ui. Azt írja egy kedves barátném, hogy mégis felszólították a tömeget a távozásra, ha nem is konkrétan. “Megértjük.” Egy homállyal kevesebb akkor számomra. Nem értettem, miért oly hirtelen. Ők pedig azt nem értik, hogy az ilyesmi éveket eredményezhet… visszafelé. Akkor eddig ez a második alkalom volt a radikális változtatásra, amit elszalasztottak. Az elsőt Botka mester szalasztotta el, amikor Orbán mellett ült, mint Szeged polgármestere, egyben miniszterelnök-jelölt. Újabb évek ajándékba Orbánnak.