Posted by Gaál Péter
Jogi személlyé alakul a Felház. “Nem tudtam, hogy erről az üzleti vállalkozásról írsz”, küldte privátim levélben egy nagyon kedves Olvasóm. Én se tudtam pár órával ezelőttig, amikor ebbe a hírbe ütköztem. “Jézus is három évet volt a földön és ők is ennyi ideig tartottak alkalmakat”, mondta valaki a vezetők közül, vagy csak a HVG értette így, ezért be fogják fejezni, mint Felház, hogy elkezdhessék, mint mozgalom. Ha tényleg ezt mondta, aki mondta, és az tényleg felházas, akkor, khmmm…. akkor. Jézus nem három évet volt a földön, hanem – ha időszámításunk előtt 4-től számoljuk – körülbelül harminchetet, de még a köztudatban is harminchárom van. Hogy ebből a maradék harmincnégyben-harmincban mit csinált, nem tudni. Feltételezhetően ács volt, bár… Nem mintha a többit lehetne tudni. Amit az evangelisták és mások írtak róla, nem dokumentum, főleg nem életrajz, hanem elég sok helyről átvett elég sok minden elegye. Amit Josephus Flaviusba toldottak – Testimonium Flavianum – az pedig egyértelműen utólagos hamisítás. Más nincs, és vélhetően nem is lesz. Ja, a sugalmazás. Hát az sem dokumentum. És most nem megyünk bele, hogy Jézus Krisztus lényege nem a történelmiség – abszolúte nem az -, ergo mindegy is. Mankó, ideig-óráig, mondaná Buddha, amint magáról is azt mondaná, mi több, mondta is, a legismertebb mondásai egyikével (tutaj-hasonlat).
“Mozgalom”. Az mi a szösz? Férfiasan bevallom, ez esetben nem tudom. Illetve sajnos, tudni vélem. Két okból is sajnos. Az egyik ok, hogy a vallás NEM politika. Nem. Nem. Nem. Pilátus – ebben nincs különbség interpretálók között – éppen ezért találta ártatlannak az evangéliumok Jézusát. Ezért nem tudtak fogást találni rajta a papok és farizeusok. Jézus nem politizált. Még egyszer leírom: Jézus. NEM. Politizált. Persze az ő apját – nevelőapját – Józsefnek hívták és nem Győzőnek, vagy Viktornak. Ami dettó ugyanaz, ha lefordítjuk. A kőbánya is ugyanaz, csak a fiúé kicsit nagyobb. Magyarországnak hívják. Neki és mamelukjainak inkább aranybánya, a nem kollaboráns vagy apolitikus többségnek inkább kő.
A másik ok, hogy a vallás a legintimebb magánügy. A létező legintimebb. Nem is lehet más, tudniillik fogalmunk se lehet róla, ki mit és hogyan ért, illetve él meg. Beszélni beszélhet róla, mondhat szavakat, de azoknak a közös értelme soha nem lehet más, csak kétes. Ez a lényege a láthatatlan egyházról szóló ÖKUMENIKUS tanításnak. Persze minden felekezet saját magával azonosítja, nem is annyira titokban, Orbán Gáspár szeretett reformátusai végképp – “mi úgy gondoljuk”, ez egy igen kedvelt református fordulat: “a Bibliában ugyan ez és ez áll, mi azonban valahogy mégis…” – , de ez nem von le semmit a tézis igazságából.
Gáspárunk nem óvatoskodik. Ha már lúd, legyen kövér. “Hiszem, hogy amin eddig túl volt ez a nemzet, az csak a kezdet ahhoz képest, ami most jön. Magyarországon nagyobb és dicsőségesebb dolgok jönnek. Nagyobb, mint az, hogy ezer éve felvette a kereszténységet Magyarország, nagyobb, mint a reformáció.” Jól olvasták: ezek bizony már a papa fordulatai. Az ő hangja. Nem kellene ennyire szerénynek lenni. Nagyobb, mint maga a kereszténység. Nagyobb, mint Jézus egész munkássága. És aki véghezviszi, NAGYOBB, MINT JÉZUS. Nem mondunk ki ilyesmit, de csak megértik. Ó, hogyne. ERRE VÁRNAK. Na persze, a Nagypéntek is benne van a pakliban, de ne rontsuk el a Virágvasárnap örömét.
Nos hát, a “jogi személy”. Nem, nem egyház, annak ez idő szerint még nincsenek meg a jogi feltételei. Amikor Papa a törvényt sugallta – Isten ments, hogy azt gondoljam, diktálta -, még nem tudta pontosan, mit csináljon Gáspárral. Akkor Ráhel volt az adu ász, most változtak kicsit az idők. Az erkölcsök nem változtak. A módszerek sem. Nincs kőbe vésett terv – soha nem is volt, hacsak AZ nem -, hanem alkalmak vannak és az alkalmak kihasználása. Ami adódik. Mindig adódik valami. Egyházügyben most ez adódott. Egy törvény a kétharmad birtokában bármikor módosulhat. Hogy Gáspár és társai cáfolják a szándékot, pontosan annyit jelent, mint amikor – éppen harminc esztendeje – a papa cáfolta a párttá alakulást. A papa sok mindent cáfolt, aztán a sok minden ellenkezőjét, sőt magát a cáfolatot is. Számít? Nem számít.
Én – szigorúan én – ezt az egészet a következőképpen tudom elképzelni: eddig nem érett be. Én persze nem Gáspár barátunk szemével próbálom nézni, hanem az apuka szemével. Úgy gondolom, az apuka számára a családja összességében pontosan annyit jelent, mint a világon bárki/bármi más: eszközt. Eszközt, amivel tetszése szerint gazdálkodhat (“apámuram”), és aminek az egyéb (beszélő és nem beszélő) eszközökhöz képest annyi a többlete, hogy jobban ismeri és jobban kézben tudja tartani. Nem mintha jobban bízna benne – szerintem az égvilágon senkiben se bízik saját magán kívül -, de jobban tudja a gyöngéiket. Hogy ki a legalakíthatóbb. Innét kívülről ez lehet Ráhel. A legragaszkodóbb, leggyengébb jellem. Ő tűnik annak. A legfanatizálhatóbb. Akit a legkönnyebb lekenyerezni. Aki a legkönnyebben beleesik a hatalom illúziójába és bűvöletébe (mert ez számukra, ameddig a papa él, mindig illúzió és bűvölet marad, amikor pedig a papa valamilyen okból megszűnik politikai tényező lenni, ők is megszűnnek). A férjére ugyanez vonatkozik. Tökéletes strómanok lehetnek, a házi mesterember mellett. Már XIV. Lajos, a Napkirály felismerte, hogy főembert nem hercegekből és grófokból kell csinálni, hanem közrendűekből, akik egzisztenciálisan teljesen tőle függnek. Az oszmán szultánok a kezdetektől tudták. Nagyvezír sokkal könnyebben válhatott egy tehetséges rabszolgából (lásd például Ibrahimot, Kánuni Szulejmán híres nagyvezírjét), mint egy szpáhiból. Igaz, vele járt a kockázat is, mármint a rabszolgának (I. Szelim idejében született is erről egy török átok: “Légy Szelim szultán nagyvezírje!”).
Most végre Gáspár is megtalálta helyét a családi munkamegosztásban, illetve találtak neki helyet. Talált. Hogy a papája szereti-e, kit szeret, és kit nem, nem találgatom, és nem is változtat semmin. Elvégre az autóját is szeretheti az ember, általában szereti is. Aztán mégis eladja, ha már több vele a gond, mint az öröm.
Eddig azt mondtam, bizonyos mértékig ma is azt mondom, szerintem Gáspár nem kamuzik. Hajlok arra, hogy higgyek neki, annyit feltétlenül, hogy hisz abban, amit mond. Ma ugyan meginogtam egy kicsit, mert megnéztem magamnak a szemeit. Az apuka szemei. Ugyanaz villant fel egy képen. Ezeket a szemeket történelmi személyiségek közül Göbbels doktoron láttam először. (Nem azt mondom, hogy akár a miniszterelnök, akár a fia azonos lenne a volt náci propagandaminiszterrel. Csak azt mondom, hogy a SZEMEIKET ugyanolyannak látom. És még csak eszembe se jut párhuzamba hozni azzal, amit Jézus mondott a szemekről, nem a szálkát-gerendát illetően.)
Tehát meginogtam, de aztán úgy döntöttem, egyelőre jóhiszemű maradok. A folytatást úgy tudom elképzelni, mint a Simicska utáni tendencia folytatását (hogy Simicska mennyire dolgozott koprodukcióban Orbánnal, miért, ki az okosabb, mik ők most egymásnak, mik maradtak, vagy mik lettek, mennyire volt ez ötletszerű, kinek az ötlete volt, és így tovább, ebbe se megyünk bele, mert ez nem Simicskáról szól). Jobb mindent egy kézbe vonni. Herzl Tivadar, a zsidó állam megálmodója is úgy képzelte kezdetben az akkor még török kézen levő, akkor még Palesztina zsidó birtokba vételét, hogy MEGVÁSÁROLJÁK. A kommunisták nem bajlódtak a vásárral, fogták, amit fogtak, és államosították. Most ugyanez történik – különböző neveken, de ezek a különböző nevek mindinkább ugyanazok a (család-) nevek lesznek – csak fordítva. Ein Reich, eine Familie, ein Familienoberhaupt. Egy birodalom, egy család, egy családfő.
És ebbe a trendbe sorol a vallás is. Nem az egyház, mint olyan, mert egyház, mint olyan, nem létezik, hanem az államvallás. Az a vallás, aminek az intézményes képviselője az állam mögöttes támasza. És mivel az állam (a mai kormányfő szemében) a (ma még) kormányfővel azonos, aki az országot a saját zsebében tartva gondolja magát és hatalmát igazán biztonságban, kiterjeszti ezt a mögöttes – szakrálisnak elfogadtatott – támaszra, “felső” igazolásra is. Tulajdonképpen, ne kerteljünk, AZ ISTENRE. Nincs ugyan rá semmiféle jogosítványa, de a többire sincs. Isten igazán nála van biztonságban. Az ő páncélszekrényében. Hiába szolgálják ki a “történelmi” egyházak képviselői, és a nem történelmieké, hiába tesz Sándorunk folyamatos engedményeket, ez lassan nem elég. A katolikusok felsőbbsége – valahogy mégiscsak – Róma, az is marad, a reformátusok se az igaziak, hiába szolgálnak ki rendületlenül, gyakorlottan és folytatólagosan Horthy óta minden rendszert, a lubavicsiek is hiába igyekeznek, ők se mindenki, zsidókkal különben is vigyázni kell, nem csak miattuk, hanem a jól bejáratott antiszemitizmust se szabad leírni, ha már megszereztük a Jobbik radikálisait. Legbiztosabb a családi próféta. És – itt vagyok jóhiszemű – nem biztos, hogy az illető tökéletesen érzékeli, mit csinálnak vele. A hívei biztosan nem érzékelik. A hókuszpókusz és tudatlanság sok mindent eltakar, nem csak a megbabonázottak, hanem a bűvész előtt is. Lassan elhiszi, hogy ő tényleg bűvész. Hogy ő a bűvész. A nővérére ugyanez vonatkozik. A feleségben már nem vagyok ennyire biztos. Látszik is rajta. Törököt fogtam, nem ereszt. Nem, most nem Erdogan jutott az eszembe, a vélt rokon vonások ellenére sem. És ez az egész úgyis csak fantazmagória, ahogy azt a kedves Olvasó megszokhatta tőlem. Nem kell komolyan venni.
Hogy lássák – elképzeljék -, mennyire esetleges, képlékeny és mégis tervszerű – az adódó alkalmakhoz szabottan tervszerű – ez a dolog is: ha már Isten adta nekünk Putyint, Putyin a menekültáradatot (mert afelől kétségük se legyen, hogy a menekültek mögött teljes mellszélességgel ő is ott áll, mint menekülést kiváltó ok), ha már Putyin – és nem csak az ő – érdeke az Európai Unió meggyengítése (ez Amerika érdeke is, tehát átmenetileg közös érdek, csak talán Putyin a NATO meggyengítését tűzte ki távolabbi célul, és akkor geopolitikailag olyan, de olyan előnyre tehet szert…), akkor ebben a gyenge Unióban könnyebb érvényesülni. Ezért aztán a CÖF, ez az ízig-vérig civil és kormányfüggetlen társaság már elkezdte nyújtogatni nyugatra a csápjait, itt az ideje, hogy megtámogassa egy vallásos csáp is, párhuzamosan az itthoni térnyeréssel. Istenből házibálvány lett. Apropó, emlékeznek, ki lopta el a Bibliában atyja házibálványát? Bizony, Ráhel, Jákob (“Sarokba Kapaszkodó”, “Fondorlatos”) második felesége. Genezis, azaz 1 Mózes 31,19. Csupa csavaros kibúvó, csupa csalatás, énekelte Cseh Tamás, a Legjobb Katona még civil korában (Anna). Határ a csillagos ég.
Ami akkorra már szabadon beköltözhető. Ahol akkor már nem lakik senki. Ellopták.