Posted by Dobozi István
Az elmúlt hetekben számos írás jelent meg a Népszavában a súlyosbodó török válságról. A gazdasági elemzések kitűnőek voltak; a külpolitikai értékelések azonban némi kivánni valót hagynak maguk után. Aránytalan figyelem irányult a Törökországban fogva tartott gülenista amerikai lelkipásztor, Andrew Brunson kiadatása körüli feszültségre, ami csupán a jéghegy csúcsa, nem több, mint kapóra jött ürügy Washington és Ankara huzamosabb ideje mélyülő, geostratégiai kérdéseket felvető konfliktusában. Az acélra és az alumíniumra most kivetetett vaskos amerikai pótvámok és egyéb szankciók (köztük az F-35-ös vadászgépek eladásának felfüggesztése és a török hitelfelvétel blokkolása a nemzetközi pénzügyi szervezetekben) Törökország megleckéztetése és büntetése azért, mert Ankara számos érzékeny kérdésben frontálisan ütközött Washingtonnal. Ilyen a szír konfliktus (különösen annak kurd vetülete), az Irán elleni szankciókkal kapcsolatos török különutasság, az Izraellel szembeni kemény, konfrontációs ankarai vonal és az S-400 típusú orosz rakétavédelmi rendszerek vásárlása az amerikai Patriot rakéták helyett. Ráadásul Ankara kormányfolyosóin sokan a mai napig hiszik, hogy Washingtonnak szerepe volt a 2016. júliusi török puccskísérletben. A törökellenes gazdasági és fegyverszállítási korlátozások nem feltétlenül Donald Trump diplomáciai érzékének hiányáról tanúskodnak, ugyanis azok élvezik a kongresszus java részének kétpárti támogatását, sőt az F-35-ösök letiltását és a nemzetközi hitelfelvételi stopot maguk a washingtoni honatyák kezdeményezték. Akik ezáltal osztoznak Trumppal a felelősségben, ha Erdogan török elnök beváltja az ígéretét az „új barátok” keresésére, és Amerika elveszíti egyik legfontosabb regionális stratégiai szövetségesét – Moszkva és Peking javára. Erdogan máris belengette a NATO-ból való kilépés lehetőségét. Ha pedig a szankciók és az ügyetlen ankarai pénzügypolitika együttes hatására a török gazdaság valóban a padlóra kerül, akkor Washington távolról szemlélheti majd, ahogy a kínaiak kilóra, potom áron felvásárolják Törökország legértékesebb részeit, az ipartól kezdve az infrastruktúráig.
A szerő, a Világbank volt vezető közgazdásza