Hír MTI: Összeverekedtek Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrök, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember megsérült. A csendőrök végül péntek éjjel kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről. Sötétedéskor már több tízezer tüntető követelte a Dancila-kormány menesztését Bukarestben, de legtöbbjük nem merészkedett a rendszeres dulakodások helyszínévé vált Victoria-térre, hanem az abba torkolló sugárutakat töltötték meg, vagy a tér melletti park fái alatt húzódtak meg.
Ágoston Hugó: A szopás hatalma
A román diaszpóra, vagyis a külföldön élő és dolgozó, pénzüket és szavazataikat az országba küldő állampolgárok augusztus tizedikére meghirdetett milliós részvételű tiltakozó tüntetése előtt a helyzet a kánikulában képletesen is felforrósodott. Nem lehet még tudni, mi ellen tiltakoznak konkrétan a diaszpórások, úgy általában nyilván a kormány(pártok) ellen; „elviekben” egyelőre minden jel szerint a gyalázkodáshoz és a fenyegetőzéshez, a trágársághoz való jogot vindikálják. A korábbi hasonló itthoni tüntetések kedvenc jelszava volt a Le a vörös pestissel!, a nácik által is hangoztatott felhívás. Most azonban megjelent egy másik, ideológiamentesebb, egyben direktebb kifejezés: MUIE PSD! Első tagját hiába keressük a nagy román értelmező szótárban (Dictionar Universal al Limbii Romane), amolyan szlengnek számító, a cigányból betű szerint átvitt gyalázkodó kifejezés, káromkodás, talán a legocsmányabb román szó – jelentése (elnézést kérek) körülbelül „kapd be!”, de méginkább „szopjál le!” (Angolul – suck, franciául – sucer.)
A címzettjét is megjelölő idézett hét betű, a tüntetéseknek már eddig is kedvenc felirata legutóbb egy személygépkocsi rendszámtábláján bukkant fel. A hatóságok az autó tulajdonosát először büntetni akarták, aztán minden jel szerint a fészbuk népének felzúdulása nyomán leszálltak róla. Feliratáról maga a szászosan puritán Klaus Iohannis államelnök jelentette ki, hogy indokolt politikai véleményt fejezett ki az elnyomó, inkompetens stb. kormánypárt ellen… Ezek után a rendszámtáblást a tüntetésen várhatóan nemzeti hősnek kiáltják ki.
A másik fejlemény egy egzaltált fickó tévészereplése volt, aki önmagát a forradalom szikrájának nevezve kijelentette, hogy a diaszpóra megmozdulását az utcákon „lángok, füst és vér” kell hogy kísérje; ha pedig a csendőrök, akik hivatalból kísérik a tüntetést, erőszakhoz, megtorláshoz folyamodnak, akkor a forradalmároknak – mert forradalom, egyfajta statáriális állapot van/lesz ám, nem egyszerű tiltakozás – „joguk van megölni őket”. Mivel senki sem mondott orvosi látleletet, az illetőt csupán igazságügyi ellenőrzés alá helyezték, nem vehet részt a pénteki tiltakozáson.
Hát ide jutottunk, mondhatnánk: a gyűlöletbeszéd, a káromlás, a gyalázkodás, az erőszakkal való fenyegetés már-már hitelesített normává vált, a náci indulatok szabadon garázdálkodnak és uszítanak. A fészbuk csőcseléke lassan társadalmi tényezővé, diffúz erővé alakul, büntetlenül képes becsületbe gázolni, „vádolni”, gyalázkodni, imázst rombolni, sőt fizikai erőszakkal, akár lincseléssel és gyilkossággal fenyegetőzni.
Az államelnök közismert bunkóságában, talán fel sem fogva, hogy mit művel, maga mögött tudva az Európai Néppárt támogatását (?), mintegy politikai krédóként hitelesítette, ellenjegyezte a mocskos, egyáltalán nem mellesleg a nőket súlyosan megalázó obszcenitást, a szopás hatalmát. És mintha ez nem lett volna elég, utána színpadra ugrott a filozófus, aki meg is ideologizálta a „jelenséget”, összekapcsolva a két esetet: a MUIE kifejezésben nem csupán egy új román néplélek-filozófiai irányzat, a muizmus megalapozásának, de egyben egy új FORRADALOM kirobbantásának a lehetőségét találta meg. Gabriel Liiceanu, a tökéletes konjunktúralovag, korábban Traian Basescu elnök legvisszataszítóbb seggnyalója, Laura Codruta Kövesi magasztalója most az orális szexre való felbujtásban lelte meg azt a pontot, amely körül a nemzeti felszabadító forradalom – a diaszpóra és a #rezist, a parlamenti szekuspárt és más szélsőjobb szerveződések segítségével – kibontakozhat.
Korábban Liiceanu többször indulatosan kikelt mindenféle közönségesség, gyalázkodás és hasonlók ellen, most annál inkább érdemes idézni újabb delíriumos szómaszturbációjából: „Tekintve a politikai valóságunkat, mi lehet vele inkább összhangban, mint egy káromkodásból, injúriából kiinduló forradalom? Amelynek spontán cinkosságból jövő üzenete, akár egy álomból való ébredés, átfogná egész Romániát. Egy tökéletes egyszerűségű, mindenki által megértett, hahotából és kétségbeesésből született üzenet forradalma.” Valljuk be, ilyen emelkedettségre még Alpári Bayer Zsolt sem képes…
Még annyit, hogy két – baloldalinak nem nevezhető – fontos értelmiségi is akadt, az író Mircea Cartarescu és a politológus Alina Mungiu Pippidi, akik lesújtó véleményt fogalmaztak meg a förtelmes kifejezésről. Mint várható volt, a szennycsatornákon beindult a kiközösítésük. Pedig természetesen nekik van igazuk, akik az emberi méltóságra és értelemre apellálnak, nem az ösztönvilág felszabadítóinak. Mungiu a Romaniacurata.ro felületen a trágárkodókról többek között ezt írta: „Ezek az emberek, akik kőolajcsempészetből és használhatatlan IT szoftokból élnek, és teljesen nyugodtak, noha n dossziéjuk van a DNA-nál, de nem veszik elő őket, amikor ott vannak a magyarok, akik iskolákat alapítanak Marosvásárhelyen (a korrupció csúcsa), a centenárium évében megtalálták a minden románt egyesítő jelszót: Muie PSD”. Közvetlenül jegyzetem beolvasása előtt olvasom, hogy Cartarescu visszavonja írását. Nagy a Facebook és a Szeku állatkertje! Befejezésül Iohannisnak és Liiceanunak meg a többi muistának azt üzenem: jó lenne, ha leszoknának! Szokjanak le mihamarabb – arról, hogy tovább mérgezzék a közbeszédet és a tudatokat, még akkor is, ha céljuk ismét (mert már nem egyszer megtörtént) a választói akarat erőszakos megváltoztatása, a kormány megbuktatása. Van elég baj úgyis. És ne feledjék, ne feledjük: minden a szavakkal kezdődik!
Bodor Tamás: Hugó, nagyon részrehajló vagy
Hozzászólás a cikkhez
Ami a trágárság elitélést illeti, egyet értek. De nem hallottalak megnyilvánulni ugyanilyen vérmesen, amikor nem egy – egyébként cseppet sem súrmó – közember, hanem a PSD egyik legvokálisabb szenátora, aláhúznám, SZENÁTORA a Román Parlamentben anális szexet vizionált egy hölggyel kapcsolatban. Ugye, ez azért a körülményeket figyelembe véve sokkal súlyosabb a muje-nál ! Ezen kívül, nem igaz az az állitásod, hogy ”a hatóságok az autó tulajdonosát először büntetni akarták, aztán…a fészbuk népének felzúdulása nyomán leszálltak róla”. Először is, nem büntetni AKARTÁK, hanem meg is büntették, elvették a jogsiját és a gyereke jelenlétében 6 órán át faggatták, és kb. tiz napig tönkre tették a szabadságát. Másodszor, nem a fészbukosok reakciója miatt szálltak le róla, hanem mert rájöttek (elég sok időbe került), hogy nincs miért elvenni a jogsit és penális jegyzőkönyvet irni, mert nem történt semmi, ami ezt indokolná. Múlasztást a határrendészek követtek el, amikor nem kötelezték, hogy tegye fel a rendes számtábláját. Igy van-e, Hugó ? Az meg különösen érdekes, hogy egy általad is egzaltált fickónak nevezett valakinek az őrültségeit készpénznek veszed… (Most hallom, hogy a rendőrnőnek nem tört el a nyaka, mint a zsandárok főnöke hazug módon siránkozott, jól van, hazamehet a kórházból… Aka: ki manipulál, a szeku ?)
Ágoston Hugó
Mint egy Kontroll-csoport dal: Besúgók és provkátorok
Tomi, hozzászólásod nem lepett meg. Régen ismerjük egymás véleményét a Romániában történő dolgokról.
Örülök, hogy egyetértesz (sőt talán egynél többet is értesz) velem, cikkem lényege azonban nem a trágárság „elítélése” volt. A trágárság elítélése, a társadalom morális egészségének biztosítása az ország első politikusának és első értelmiségijének az alkotmányos kötelessége, illetve erkölcsi felelőssége lett volna. Ezzel szemben pont ők hitelesítették az obszcenitást, szánták a „forradalom” kiindulásának, s bujtották fel ezzel a tömeget az ország választott parlamentjének és kormányának megdöntésére. Véleményem szerint nem különbek az „egzaltált fickónál”, aki lángokról, füstről és vérről ábrándozott. Erről szólt a jegyzetem, erre volt kihegyezve, ez volt a mondanivalója.De vegyem sorra a felvetéseidet, bár nem világos, milyen részrehajlásról tanúskodnak azon kívül, hogy eltérnek a cikkem tárgyától. (Mivel publicisztikát írok, teljesen természetes jeleznem, hogy melyik oldalon állok.)
1.A szenátor nem „vizionált” semmit, hanem egy provokációra válaszolt (egyetértek, minősíthetetlen módon, ezt valahol meg is írtam, de inkább ironikusan, mint vehemensen). Azoknak, akik nem kíváncsiak az egész párbeszédre, amely a parlament plénumában zajlott (románul megtalálható itt: https://www.hotnews.ro/stiri-politic-22161998-video-serban-nicolae-psd-catre-cosette-chichirau-usr-care-facuse-penal-sunteti-atat-proasta-este-incredibil-spuneti-penala-mama-care-facut-asa-nesimtita.htm), az olvasók szórakoztatására ideírom a végét:
Cosette Chichirau: „Maga sofőre volt egy szervezett bűnszövetkezetnek.”
Serban Nicolae: „Maga annyira ostoba, hihetetlen, miket állít. Gyerünk, bizonyítsa be, hogy sofőr voltam.”
Cosette Chichirau: „Vannak fényképeink.”
Serban Nicolae: „Fényképek? Azok a CV -hez tartoznak? Nekem meg vannak felvételeim magáról anális szex közben, akkor most mit csinálunk?”
A hölgy annak az anarchista (szélső)jobboldali heccpártnak a tagja, amelyik rendszeresen szabotálja, többször szétvandalizála a parlement munkálatait, bömbölő hangszóróval akadályozza a felszólalásokat, hangoskodó „szurkolókat” hívott a parlamentbe. Chichirau képviselő (kis?)asszony az épületes szóváltás előtt sorra videózta telefonjával a fő kormánypárt tagjait, közben szidalmazta, gyalázta, ledisznózta őket. Serban Nicolae szociáldemokrata szenátor idegei szemmel láthatóan felmondták a szolgálatot. (Engedd meg, hogy most ne latolgassam, melyik súlyosabb, anális szexet emlegetni vagy össznépi orális forradalomra invitálni.)
2. A rendszámtábla esete is tanulságos. Szerdán délben, amikor a jegyzetemet írtam, annyit tudtam az esetről, hogy az illetőt végül nem büntették meg. A Svédországban használt rendszámtábláját az ottani hatóságok azonnal vissza is vonták, amint megtudták a kifejezés jelentését. (A gyermekemet amúgy én sem hagynám másokkal, amíg engem faggatnak.) Szerintem a közerkölcs elleni vétségért, obszcenitásért igenis meg kellene büntetni, ez persze nem a rendőrség dolga, az ostobán és törvénysértően viselkedett.
3. Engedd meg, hogy a kötelessége teljesítése közben elagyabugyált csendőrNŐ esetét se tekintsem a részrehajlás bizonyítékának – már azért sem, mert jóval a jegyzetem beolvasása után történt. Mindenképpen sajnálom, hogy a “békés tüntetők” így elbántak vele. (Különben úgy látom, mindkét oldalon sokan örültek volna, ha csakugyan kitört volna a nyaka vagy eltört volna a gerince. Akárcsak neked, az államelnöknek sem volt irányában egyetlen részvétet kifejező szava sem…)
Tudod, mi a közös a fenti esetekben? (Iohannis és Liiceanu, orális és anális szex, rendszámtábl és csendőrnő…) Hogy tendenciózus provokációról van szó! Nos, én mindegyikben a provokáció ellen foglaltam állást, ilyen értelemben elismerem a „részrehajlásom”. Mások meg ellenkezőleg, de az ő dolguk.