Fuss, Parker, fuss!

Posted by

Egészen fantasztikus kaland kezdődik szombat délelőtt, amikor veszedelmes útjára indul egy Parker nevű hős, a NASA autóméretű szondája, aki közvetlen közelről, mintegy 4 millió mérföldről fogja figyelni a napkorona és a napfelszín folyamatait. A Nap-Föld távolság 150 millió kilométer, azaz 1 csillagászati egység. (CsE)
Kánikula van arrafelé is, olykor 1,7 millió Celsius, ami eleve egy rejtély, hiszen maga a csillag ennél jóval hidegebb. Ezt a talányt is meg kell fejteni.
De hogyan bírja ki Parker ezt a felfoghatatlan hőséget? Úgy, hogy különleges fordítható pajzzsal és hűtőberendezéssel szerelték fel őkelmét, ami szén-szén kompozitokból áll, és 30C alatt tartja a vándort.
De még érdekesebb, hogy Parker önirányító lesz, tehát van saját intelligenciája is. Mivel a földi utasítások csak 8 perc késéssel érkeznek el hozzá, a váratlan fejleményekre saját magának kell megoldást találnia. Például, hogy milyen szögben döntse meg a hőpajzsot egy nem várt kitörés esetén.
Székely Ferenc