Posted by Frank Iván
Hahn Endre írt arról, hogy Sándor György futva szaladt fel a lépcsőkön, hogy megmutasson egy írást a Nők Lapjából. Az írás a humoralista 80. születésnapja alkalmából készült, azzal a címmel, hogy: Vagy ez is csak vicc? Ugyan nem ezért ültem klaviatúrához, hogy kritizáljam a címet, azért mégis megteszem. Ugyanis Sándor György nem szokott viccelni. Vagy ha igen, akkor nem győz bocsánatot kérni. Nem mintha a vicc műfajával valami baja lenne, csak hát az valahogy nem passzol az egyéniségéhez. A humor. Az igen. A morál. Az igen. A morál, humorba mártva. Hahn Endre elmondja, hogy a 80 évéből kb. 55 éve ismeri. Én is eldicsekszem vele, mi kb. 48 éve ismerjük egymást. Azért ez sem kevés idő. És most jön a lényeg, amit mondani szeretnék. Azt mondom, hogy ismerjük egymást. De biztosan így van? Őszintén mondom, ezen akkor kezdtem komolyan gondolkodni, amikor megnéztem azt a portréfilmet, amit nemrégen mutattak be, és amit Kocsis Tibor rendezett, „sándorgyuri” címmel. A film nagyon korrekt: kendőzés nélkül mutatja be Gyuri származását, gyerekkorától az életét, bemutat néhány tényleg jellemző epizódot a pályafutásáról, néhány önvallomás is elhangzik, barátok, pályatársak mondják el, milyennek látják őt… Azt hiszem, minden elhangzik a filmben, ami Gyurit jellemzi: hogy végtelenül érzékeny, hogy teljesen egyedi, amit alkotott, hogy Karinthy Frigyes, Örkény István szellemi örököse, hogy a színpadon, az írásaiban egyaránt próbára teszi a nevetőizmainkat és a szellemünket, minden írását, előadását áthatja a humánum… és sokáig lehet még sorolni, ami elhangzott a filmben, és ez mind mind igaz.
De vajon tényleg éppen olyan Sándor György, mint amilyennek ebben a portréfilmben láttuk? Vajon az önvallomásai, a barátok, kollégák, jóismerősök mondatai összeadják-e azt, ami „sándorgyuri”? Létezik olyan fogalom, amit, ha kimondunk, rögtön őt juttatja eszünkbe? Kétlem, hogy van ilyen. Mert, miközben végtelenül magabiztosnak, pontosnak, naprakésznek látszik, nincs olyan időszaka az életének, amikor ne lenne ezer dologban bizonytalan, kétkedő, sőt, önmarcangoló…
És ez még mindig nem ő.
Na jó. De akkor kicsoda valójában?
Nekem például sok mindenben útbaigazítóm, irányjelzőm. Olyan ember, akit szeretve tisztelek. Bár nem mindig és nem mindenben értettünk egyet.
Amikor azt írtam, hogy nincs olyan fogalom, ami egyetlen szóban kifejezné, hogy kicsoda is ő, tévedtem van olyan szó.