Posted by Bedő J. István
Vajda Gergely: Az óriáscsecsemő /
Armel Fesztivál | MuTh (Bécs)
Az Armel kortárs operafesztivál unikum Európában – és joggal, hiszen maga az előválogatás is nemzetközi, a vége felől nézve pedig középen ott van az előadás – magyar pályán a Müpában, a bécsi helyszín a bájos Augarten sarkán álló MuTh-tal (Musiktheater). Armel versenydarab a Bécsben bemutatott (majd július 6-7-én Budapesten színre kerülő) Az óriáscsecsemő.Szövege Déry Tibor naggggyon avantgard darabjának szabad feldolgozása, a szövegen a plasztikai műtétet Vajda Gergely, a mű zeneszerzője és Horváth Péter végezte el.
Déry drámája csaknem száz éves. Egy másik kor terméke, és hogy formájában, stíluseszközeiben mi ellen fordul és mik az előképei, arról Tarján Tamás írt igen figyelemre méltó elemzést. Mindenesetre Déry ezt a dadaizmussal kacérkodó darabot (egyáltalán az ifjúkori drámai műveit) nem tartotta túl nagyra. Érdekes módon a darab hatvanas évekbeli, könyvformájú megjelenése után többen is nekiszaladtak a színre vitelnek. Valószínűleg azért, mert főhőse, maga az óriáscsecsemő mond ki olyasmiket, ami mögé mélyebb tartalmat lehet gondolni, ti. azt, hogy az élet (a társadalomba „belenövés”) nem más, mint a szabadság fokozatos csökkenése, addig a pontig, amikor/ahol már a társadalom befogad, de mindent tilt. Tessék elképzelni ennek a mozgósító erejét.
Az eredetileg is bábok és emberszínészek közös játékának tervezett darab a MuTh színpadán tehát operaként jelent meg. Vajda Gergely zenéje nem különösebben melodikus, inkább szépen strukturált, az érzelmeket vagy szituációkat felerősítő muzsika. Teljesen jól hallgatható, olyasfajta hangszerekkel előállított zajkulissza, mintha valami film jeleneteit erősítené. Természetesen a szólók, sőt az egész mű (eltekintve a felvonások nyitányszerű indításától) beszédzene, hasonlóan Despić munkájához.
A szellemes, igen mozgékony színpadképbe (Orosz Klaudia) rendezte Novák János a születés, felnőtt emberré válás, szerelem, csalódás és újabb születés dramaturgiailag elég gyenge lábon álló történetét. A Kolibri bábosai fantasztikusak voltak, nagyszerű hanggal, karikatúraszerű bábjaikkal és a bábszínészek igen-igen leleményes elrejtésével (szürke arc, szürke csúcsfejek – minden Orosz Klaudia munkája). Más kérdés azonban, hogy technikailag tökéletesen csak az Arte tévécsatorna nézői élvezhették a produkciót. Nyilván a próbák során nem derült ki, hogy a MuTh akusztikája karakteresen eltér a próbahelytől (Raktárszínház), és az egyébként kitűnő többnemzetiségű zenekar olykor lefedte az énekes hangját, szövegét. (Igen sokszor a kivetített angol/német fordításból lehetett csak értelmezni, mi hangzik el a színpadon. Ez néha fontos volt, sokszor meg nem…)
A francia versenyszereplő, Agathe de Courcy a három legfontosabb alakot jelenítette meg (Anya/Szűz/Stefánia), kiváló sötét tónusú mezzoszoprán – és nemcsak a vérszegényen megrajzolt figurákkal, de még a magyar szöveggel is jól birkózott meg. Igazi hangi szépségét a harmadik nőalakban tudta megmutatni. Bár több szövege, megszólalása volt a címszereplő, két újszülöttet alakító Philipp Györgynek, a hálásabb megjelenés az operista Ambrus Ákosnak az apa, és az ördögi gyermekkufár Nikodémosz szerepében Csapó Józsefnek jutott.
Vajda Gergely munkája nagy fegyvertény, érdekes, élvezhető és izgalmas lexikondarab (vagyis az életműben feltétlenül felsorolják), de azért nagy szériás előadására nem mernék fogadni.
Fotók: Kállai-Tóth Anett