Egy kis rongy

Kármán Irén
Mai mesémet nagypapám egyik kedvenc viccével akartam kezdeni, párhuzamot vonva a manapság szinte mindig késő vonatokkal, buszokkal, zsúfolt, levegőtlen metrókkal – már ahol jár -, a MÁV, VOLÁN, BKV pofátlan káderkifizető helyeivel. Aztán történt valami, amitől olyan jó kedvem lett, hogy letettem a kritikai realizmusról. Álltam épp egy bevásárlóközpont péntek esti tumultusában, a két kasszánál tülekedő sorban – emberük nyilván nincs elég -, amikor egy édes kislány az anyukájával mögém állt két tejföllel. A kislány álmosan egy koszos rongydarabot morzsolgatott, látszott rajta a kimerültség. Magam elé engedtem őket. A kislánynak mondtam, hogy nekem is volt ilyen rongydarabom, „terítőcskének” hívtam. Az övé „buba”, válaszolta rögtön. A sorban kettővel előttem álló fiatalember meghallotta a beszélgetést, az övé „rongyi” volt, szólt közbe mosolyogva. A pénztárosnő igen vidáman fűzte tovább, neki „morzsolgatója” volt. Jól elvoltunk.
Ettől persze még rohad az ország.