Milyen bevándorlási válság? – teszi fel a kérdést pénteki címlapján a The New York Times nemzetközi kiadása. A vezető anyagot két képpel illusztrálják, mindkettő Budapesten, a Keleti pályaudvaron készült, az egyik 2015-ben, a másik most. A lap az uniós csúcs miatt nyúlt a témához, megjegyezve, hogy a három évvel ezelőtti helyzethez képest már viszonylagos nyugalom van a görög partokon, és csend honol a lampedusai menekültközpontban is. Az érkező menedékkérők száma a 2015 előtti szintre csökkent, mégis ez a téma határozza meg továbbra is az európai politikát.
Szembetűnő viszont, hogy számos vezető – főleg a szélsőjobboldaliak – sikerrel próbálják azt az érzetet kelteni, hogy Európa a menedékkérők ostroma alatt áll, miközben a számok egészen mást mutatnak. Emlékeztetnek, hogy Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy „nem tudtuk magunkat megvédeni a migránsinváziótól”, és börtönnel büntetendő cselekedetté minősíttette, ha valaki a papírok nélkül érkező embereket segítené.
24.hu alapján