Színházi ajánló
Az Örkény Színház Stúdiójában láthatjuk 2018. május 26-tól a Sylvia Plath (1932-1963) amerikai születésű angol író, költő egyetlen regényéből készült színpadi átiratát. A 20. század egyik kultregénye, Az üvegbúra 1963-ban született, magyarul pedig Tandori Dezső (1971-es) fordítását 1983-ban adta ki az Európa Könyvkiadó.
Sylvia Plath első generációs amerikai szülők gyermekeként jött a világra. Legrosszabb élménye volt, hogy nyolcéves korában elvesztette édesapját. Felsőfokú tanulmányaihoz Fulbright-ösztöndíjat kapott Cambridge-ben. Előtte egy évig hírlapíróként vendégeskedett New Yorkban. Nem bírt megbarátkozni az előkelő partik résztvevőivel, az aranyifjak durva viselkedésével. Az angliai Cambridge-ben házasságot kötött Ted Hughes angol költővel. Viharos házaséletük két gyermek születése után véget ért. Ám Sylvia sem a tanítással, sem verseskötetei megjelenésével nem tudta kiheverni a megpróbáltatásokat, és 30 évesen öngyilkos lett. Nyolc verseskötet, hat prózai mű és négy gyerekkönyv maradt utána. Hat kötete magyarul is megjelent.
Az üvegbúra című döbbenetes önéletrajzi regényében egyik fiatalkori öngyilkossági kísérletét és az ahhoz vezető utat dolgozta fel. Nem elkápráztatta, hanem elborzasztotta a fényes New York-i élet, a szerkesztője követelései, az anyja szigorúsága és a férfiak célratörő udvarlása. Aztán látjuk az ideg- és elmegyógyintézetben. Lelki sérüléseit soha nem tudta kiheverni. Így írta: „keresztre feszítenek a saját korlátaid…” Esther Greenwood, a főszereplő, keményen bírálja környezetét és saját magát, de kénytelen gondolatai és megnyilvánulásai között egyezséget kötni – mint mindenki, csak egyesek belerokkannak.
ŰA regényt színpadra alkalmazta Mikó Csaba, a rideg díszlet és a szellemes jelmez Kálmán Eszter ragyogó munkáját dicséri. A zenét Bakk-Dávid László, a zongorakíséretet Kákonyi Árpád biztosítja. A nagyszerű rendező Widder Kristóf. Az Asbóth utcai Stúdió pici színpadán egészen kivételes teljesítményt nyújt másfél óra alatt a gyönyörű és tehetséges Zsigmond Emőke, változó szerepekben Kókai Tünde és a szintén több szerepben fellépő Dóra Béla.
Dobi Ildikó