Posted by Kemény Zoltán
Az jár a fejemben, hogy volt idő, amikor “Szebb jövőt!” ígértek. Majd kisvártatva a három- és az ötéves tervek sejtették ugyanezt és már csaknem ott álltunk a kánaánnak remélt kommunizmus ajtajában. Egy kis időre még az oroszok is elmentek, pár napos reményt hagyva maguk után, hogy aztán jöjjön a kicsit gyakorlatiasabb új gazdasági mechanizmus, megoldandó minden létező problémánkat, immár a legvidámabb barakkban. És akkor rendszerváltás, és az úniós tagság. Több mint ezer esztendős történelmünk legnagyobb lehetősége, hogy igazán európai nemzet legyünk. Tettünk már erre kísérletet, hiszen a pogány Vajk is rájött, hogy istentelen migráns létünkre nem sok esélyünk van megmaradni itt Európa közepén. Most is voltak erőtlen próbálkozásaink, de sikerült elpocsékolnunk huszonnyolc esztendőt és egyre távolabb kerültünk a már úgy hetven éve beígért szebb jövőtől. De újból pislákolni kezdett a remény. Hallom, hogy 2030-ra – úgy tizenkét év múlva –, Európa egyik legjobban élhető országa leszünk, valami kánaánszerűség. Nem tudom, megélem-e, de várok. Egy biztos, türelmetlenséggel nem vagyok vádolható.