Iván Gizella
Úgy látom, itt addig semmi nem történik, míg az ellenzék a saját székét fogja. Hihetetlen, hogy a DK annak örül, hogy kilenc képviselőjük van, vagyis nekik van minek örülni. Szerintük. Az LMP pedig a nem létező gerincét ropogtatja. Az MSzP és a Jobbik csendben van, immár vezető nélküli pártok. Nem mintha az MSzP-ben olyan sokat számított volna, hogy volt elnök.
Lehet sírni, lehet elnököt váltani, sőt, komplett vezetőséget, de a helyzet attól még nem változik meg. Lehet rinyálni, zokogni a választási eredmények, a csalások miatt, de ezen sem lehet változtatni. Ha a választás napján nem ment ki az a százezer a Kossuth térre, akik legutóbb, most már késő bánat.
Azzal lehet menteni a helyzetet, ha az ellenzéki pártok, közösen úgy döntenek, hogy nem ülnek be a parlamentbe. A kétharmad úgyis működik. Vagy majd meglátjuk. Vagyis inkább megnéznénk.
Na ja, de akkor mi lesz azokkal, akik semmi mást nem tudnak, mint a parlamentben ülni… képviselő vagyok, képviselő lettem anyukám… mondják büszkén. Pedig ma, nincs mire büszkének lenni. Hogy kapaszkodnak a székükbe? Persze, hiszen nem tudnak új életet kezdeni. Megmondom őszintén ez engem egy cseppet nem érdekel. Engem az érdekel, hogy ott voltak, négy, nyolc, tizenkét, tizenhat évig és ide juttatták az országot. Mert bárki bármit mond, az ellenzék is felelős. Nagyon is! Hiszen voltak párszor kormányon. De ahhoz is bénák voltak, hogy megtartsák a hatalmukat. Hagyták lenyomni magukat egy álságos demokráciában pancsikolva… a baloldal ugye nem randalíroz? A baloldal békésen szeretné megoldani a dolgokat, kicsit lopunk, kicsit megszorítunk, de mindezt a demokratizmus látszata és zászlaja alatt. Mert így szeretnek minket. Nos kérem, akkor itt az eredmény. Lehet gratulálni.
Lehet petíciókat írni, gyűjteni az aláírásokat, de minek. Lehet tüntetni, aranyos fiatalokkal vonulni, együtt lenni, de észre kell venni, ha bárki változtatni akar, az ellenzék nélkül nem fog menni.
S ellenzék pedig nincs. Mert az nem játszik, aki beül a parlamentbe. Vagyis dehogynem! A jövőnkkel. Szóval megette a fene.
