Posted by Az országgyűlési választásokról gyorsan megszülettek az első vélemények. Csokorba szedtük őket. Tóta W., Pető Péter, Fekete-Győr, Gábor György, Kóczián Péter, Kelen Károly és még többen írták le, mi jutott először az eszükbe az eredményről.
Tóta W. Árpád
Milliók süppednek vigasztalanságba. A depresszió, ami amúgy is népbetegség, most egy fél országot fenyeget. Szinte pontosan ugyanannyi szavazó áll a Fidesz elsöprő győzelme és az ellenzék megalázó veresége mögött. A hatalom pedig előre bejelentette, hogy leszámol mindenkivel, aki nem ő. És a kudarcból talán az következik, hogy sohasem sikerülhet. Minél több munkát nulláz le az eredmény, annál mélyebb lesz a keserűség. Azok kapták a legnagyobb ütést, akik végigdolgozták a változásért az elmúlt éveket. A gyászmunka sok időt, lelkierőt és simogatást kíván.
Sokan vannak. Pártpolitikusok, civilek, értelmiségiek, aktivisták, újságírók, papok. Köztük tiszták és becsületesek, kompromisszumok robotosai, és számos hibával meg korláttal küzdő emberek. Sokáig, sokan hitték, hogy pótolhatók, hogy bárki jobban csinálná, ha lehetőséget kapna. Sokadszor derült ki, hogy ez nem ilyen egyszerű. A választásoknak csak egy nagyobb vesztese van a parlamenti ellenzéknél: azok, akik azt hitték, hogy helyből jobbak náluk. Beleértve kölcsönösen és egyenként a parlamenti ellenzék pártjait. Ma nagyon egyedül érezzük magunkat. Hiábavalónak tűnik minden. Mintha a semmiért öregedtünk volna négy vagy nyolc évet. De ez nem igaz.
Ahhoz kevés volt, hogy a testreszabott, ipari csalással, manipulációval, gyűlölettel, törvénytelenséggel és erőszakkal körbebástyázott rendszert megdöntse. Az ezernyi interpelláció, tüntetés, újságcikk, színielőadás és mém nem volt elég. De elég volt ahhoz, hogy tudjunk egymásról. Arról, hogy nem, nem vagyunk egyedül. És még csak kevesen sem.
Csak éppen szétszaladtunk ötfelé szavazni. Ez a dilink. A Fideszben örömmel szagolja egymást a cigányozással puncsoló félnáci, az ezoterikus sámánista és az Ibizán kokszolgató konjunktúralovag, és a képzelt érdekközösségük is kellően összetartja őket. Ehhez a kihíváshoz az ellenzék nem tudott alkalmazkodni: jóval kevesebb különbségtől is felhúzzák az orrukat. Önmegvalósítást keresnek ott, ahol pedig praktikus eszközt kellene keresni ahhoz, hogy az önmegvalósítás szabad és sokféle lehessen.
Nagyjából azonos tömeg áll Orbán mellett és vele szemben – ha egyáltalán elhisszük a választás eredményét. De az ellenzék gyenge még a választási folyamat ellenőrzéséhez is. Márpedig soha olyan szükség nem volt erőre, mint most. Mindenki, aki a hatalommal szemben áll, áldozattá válhat, és egyedül nem tudja megvédeni magát.
Az ellenzék úgy viselkedett, mint egy rakás hülyegyerek, aki a dolgozat utolsó öt percében értette meg a szöveges feladatot, és pánikban próbál összeadni egyjegyű számokat. Elkésett. Nem kérdés már, hogy csak egy kicsit kevesebb finnyázás elegendő lett volna a kétharmad megakadályozásához. Hajmeresztő érveléseket láttunk; értelmetlen habogást irreleváns sérelmekről, és végül mutogatást a szavazókra, hogy ők úgysem fogadnák el az együttműködést.
Az eredmény jól olvasható. Ott az írás a falon. Szánalmasan alulteljesítő Jobbik, a küszöbön tántorgó MSZP és DK, árulóként is nyomorgó LMP, és a parlamenten kívül, tágra nyílt sebként tátongó nagy arcok. Együtt sír velük a megmaradt független sajtó, a civil szervezetek, egyházak, az oktatásért vagy a kórházakért tüntető polgárok, akik ugyanezt a hibát követték el: nem ismerték fel sem a szövetségeseiket, sem a szövetség szükségességét.
Mindegyikre ugyanaz a sors vár: megadás vagy halál. Kivándorlás, visszavonulás, lemondás, kollaboráció – Magyarország a legjobbjaiból veszít el újabb ezreket. Azokból, akik még ki mertek állni, vállalták a karaktergyilkosságokat, a zaklatást, a gyűlöletet és az egyre sötétebb fenyegetést. Sokat hibáztak, tévedtek és manővereztek. De százszor tudtak bátrak lenni, amikor más nem tudott, vagy nem ért rá.Most százegyedszer is kell. Ehhez Orbánnál is nagyobb zsarnokot kell legyőzni: mindenkinek saját magát. Nincs más út, mint összekapaszkodni minden megszomorítottnak. Most még nem a kormányváltásért, hanem a megmaradásért. Megalapítani sok zászlóból a másik tábort, amely nem hagyja magát – és nem hagyja a másik áldozatot sem. Olyan tábort, ahol helye van Magyarország minden színének, amelyet maga alá gyűrni igyekszik a nagy, pohos, löttyedt narancssárga segg. Olyat, ahol rovásírással véssük a falra, hogy te is más vagy. Nevezhetjük nyugodtan nemzeti oldalnak. Mert a nemzet sokkal több, mint a Fidesz.
Pető Péter
Az Orbán Viktor vezette kormánypárt győzelme elsöprő, a minden várakozást felülmúlóan magas részvétel pedig csak növeli a kormány legitimációját. Az ellenzék minden értelemben megbukott, a Jobbik gyökeresen más politikával centire ott tart, mint négy éve, a baloldal pedig atomjaira hullott.Ami április 8-án történt, azt senki nem látta előre. Egyetlen közvélemény-kutató cég sem volt, amely ilyen brutális Fidesz-győzelmet vetített volna előre. Aki ezt mérte, az lefelé korrigálta az adatait, mondván, a válaszmegtagadók magas aránya miatt a kutatások túlbecsülik a Fidesz várható eredményét. A Medián, amely egyedüliként lengette be a kétharmadot, a szavazás napján lefelé módosította becslését. Pedig a Fideszt sokszor mérték arra a 49 százalékra, amit elért, csak éppen nem hitte el jóformán senki, hogy tényleg ennyire erős. A kormányoldalon, most már láthatjuk, egyszerűen óvatosak voltak, az ellenzéki térfelén pedig indokolatlanul bizakodók. A kettő közül minden bizonnyal az előbbi a jobb stratégia: nem vakít el. Pedig a Fidesz tényleg ennyire erős: minden értelemben erősebb, mint 2014-ben. Többen szavaztak rá arányaiban és számszerűen is. Szinte biztosra vehető a kétharmados többsége, amit 2015-ben elveszített, most visszaszerezte.mMiben és miért volt vak mindenki? A közös tévedés az volt: nem hitte el senki, hogy a politikát a migrációellenességre egyszerűsítő Fidesznek még vannak tartalékai.
Ennek nyomán alakult ki az a vélekedés, hogy a magas részvétel automatikusan az ellenzéknek kedvez. Sőt a 70 százalék feletti aktivitás már Orbán Viktor bukását jelentheti. Csakhogy a Fidesz 2,4 millió embert vitt el az urnákhoz, amivel a listás szavazatok majd felét megszerezte. Fölényére jellemző, hogy még az a klasszikus ellenzéki érv is lényegében a megszületése előtt elhunyt, miszerint a Fidesz az ország legnagyobb kisebbsége, és csak az igazságtalan választási rendszer tartja hatalmon. A kormánypártokra ugyanis többen szavaztak listán, mint a Jobbikra, az MSZP-Párbeszédre, a DK-ra, az LMP-re és a Momentumra együtt.
Azaz a Fidesz tartalékait messze alul, az ellenzék esélyeit pedig messze felülbecsülte mindenki. Ennek több oka is lehet. Ezek közül az egyik Márki-Zay Péter győzelme az időközi polgármester-választáson Hódmezővásárhelyen. A teljesen váratlan siker helyszíne a Fidesz egyik szimbolikus városa volt, ráadásul csődöt mondtak a közvélemény-kutatók, ami – immár nyilvánvaló – a későbbiekben azt az illúziót keltette, hogy az országos mérések sem pontosak.
Ehhez társult a fideszes korrupciós ügyek, botrányok elképesztő mennyisége (Tiborcz, Semjén, Kósa, Szatmáry) amik miatt az ellenzéki nyilvánosság úgy érezhette: ez így nem mehet tovább. Csakhogy a korrupciós narratíva újra bizonyította: önmagában megvannak a korlátai, egyszerűen nem alkalmas arra, hogy érdemben rongálja a Fidesz támogatottságát. Különösen úgy, hogy a nyilvánosság nagy részét eluralja a propaganda, amely szerint a migráció fenyegetése miatt végveszélyben az ország.És most akkor az ellenzéket zavarták el?
Igen. Ezt értette meg a lemondását bejelentő Vona Gábor Jobbik-elnök, Molnár Gyula MSZP-elnök és Hadházy Ákos LMP-társelnök. Persze nem volt nehéz dekódolni az üzenetet.
A számok döbbenetes képet festenek az ellenzéki pártok teljesítményéről. A Jobbik négy év alatt nem növekedett, azaz új, legalábbis megkérdőjelezhető őszinteségű politikájával is éppen ott tart, mint az előző választás idején. A baloldal meg egyenesen atomjaira hullott, semmilyen szinten nem versenyképes a Fidesszel. Taktikai szavazás ide vagy oda, a baloldalnak szembe kell néznie azzal, hogy számos olyan körzet van, ahol a Fidesz és a Jobbik együttes támogatottsága közelebb van a 90 százalékhoz, mint a 80-hoz.
De ha már nem versenyképes, a baloldali ellenzék legalább a kétharmados többséget megakadályozhatta volna. Ám ezt a minimális munkát, a megfelelő képletek kialakítását sem volt képes elvégezni. De tényleg lett volna megoldása az ellenzéknek?
Igen, megakadályozhatta volna a kétharmadot. Nem, semmilyen esélye nem volt a győzelemre.
Menjünk sorban. Az ideális eset az, ha a politikai problémáknak valódi politikai megoldásuk van. Ebben a választási rendszerben az lett volna az ideális, ha valamelyik ellenzéki párt kiemelkedik a többi közül, valódi kihívója lesz a Fidesznek, azaz kellő támogatást szerez céljához. Egyszerűbben szólva: nagy számban vannak szavazói. Ez nem történt meg. Maradt a technikai megoldás. Azaz a megegyezésekkel, az együttműködéssel a megfelelő képletek előállítása.
Tény, hogy a főváros minden körzetében többségben voltak a kormányváltó szavazók, a Fidesz egyik választókerületben sem érte el a 43 százalékot. Azaz ha létrejön a koordináció, minden budapesti körzet behúzható lett volna, és akkor most a Fideszt jó néhány mandátum választaná el a kétharmadtól. Még csak teljes, a Jobbikot magában foglaló együttműködés sem kellett volna, a régi baloldal és az LMP megállapodása Józsefváros kivételével mindenhol elég lett volna a győzelemhez. Az ellenzék vezetői azonban képtelenek voltak elvégezni a munkát Ezért a politikai kudarcért a pártok egymást hibáztatják majd, a szavazók pedig eldöntik, kikkel fizettetik ki a politikai árat. Az biztos, hogy a harmadik helyen végző LMP-sek versenyben tartása nehezen magyarázható a zöld párt részéről, miután látszik, hogy ahol megegyeztek, a szavazói gond nélkül voksoltak a baloldali jelöltekre és viszont. Ugyanakkor az LMP érvelhet azzal, hogy jelöltjei integratívabbak voltak, nekik kellett volna versenyezniük, hiszen Csárdi Antal behúzott egy nehéznek gondolt, belvárosi körzetet, és Szél Bernadett is majdnem nyert Budakeszin.
Csakhogy ez a hibáztatós játék nem sokakat érdekel, miután a nap végén az áll a táblán: mindannyian megbuktak. Az MSZP vidéken lényegében megszűnt, a DK éppen átcsúszik a küszöbön, a Jobbik egyetlen egy egyéni mandátumot tudott nyerni, miközben kormányváltásról beszélt, az LMP örökös kispártnak néz ki és már másodszor nem tudja felülmúlni 2010-es eredményét, a Momentum a 2 százalékos senki földjén áll, az Együtt lényegében megszűnt, a Kétfarkúak pedig addig vicceltek, amíg megakadályozták Szél Bernadett győzelmét Budakeszin – és ezzel voltaképpen kétharmados többséghez segítették ezzel a Fideszt.
Mindez azt jelenti, ezzel az állománnyal, ezzel az eszközrendszerrel, ezzel a politikával nincs tovább. Tartalmilag és formailag sem kihívói a Fidesznek, nemhogy versenyképes történetük nincs, lassan ők sincsenek. Sokszor írtunk már arról a félelmetes eszkörendszerről és hatalomgyakorlási módról, amivel a kormánypárt dolgozik, és ami távol áll mindentől, amit a demokratikus versenyről, az erkölcsről és a politikai normákról tudunk. De mindez ilyen részvétel mellett aratott ekkora győzelemnél, másodlagos. Mert ma mindenből az látszik, ez Orbán Viktor és a Fidesz országa. Még négy évig biztosan az is marad. De meglehet, sokkal tovább is, ha nem lesz ellenzéke
Fekete-Győr András
„Érezzük, amit éreztek, baromira dühösek vagyunk. Rendkívül csalódottak vagyunk. Fáj, ami történt. Nem tudunk gratulálni a Fidesznek, és nem tudunk gratulálni Orbán Viktornak”. A Fidesz politikai bűnt követett el az elmúlt nyolc évben, amikor rettegésbe taszította az országot. Itt, a Momentum eredményváróján találni csak fiatalokat. A jelenlegi ezzel ellenzékkel nem lehet leváltani a rendszert. „Meddig akarjuk még ennek az ellenzéknek a kezébe adni a sorsunkat?” – tette fel a kérdést. A párt elnökének üzenete: ne menjünk el Magyarországról, a Momentum sem fog elmenni.
Rab László
Az ország félni akar, hát akkor féljünk eztán együtt. Nemrég azt nyilatkoztam, nem tud velem olyat tenni az ország, hogy nehezteljek rá. Most egy kicsit elbizonytalanodtam. De azért megpróbálom megőrizni a jókedvem. Ígérem, hogy minden csalódott honfitársamnak segítek, ha igényt tart rá. Az úttörő, ahol tud, segít.
Gábor György
Olvasom, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kedvenc filozófusától, a Sylvester Stallone által alakított filmhőstől, a bokszoló Rocky Balboától idézett: “mindig a végén van vége.”
Egyrészt szégyellem magam.
Másrészt meglepett, hogy Rocky Balboa a miniszterelnök kedvenc filozófusa. Eddig azt hittem, hogy leginkább Heidegger Fekete füzetek c. naplóját olvasgatja.
Harmadrészt, csak azért, hogy a különbséget érzékeltessem, eszembe jut a híres történet, amikor az 1968-as párizsi diáklázadáskor Michel Debré az Élysée-palotában azzal fordult De Gaulle-hoz, hogy a diákok vezetőit és a beszédeivel és írásaival lázító Jean-Paul Sartre-ot le kell tartóztatni. De Gaulle kinézett az ablakon, s az alábbiakat mormolta maga elé: az ember nem tartóztatja le Voltaire-t. Negyedrészt pedig azt gondolom Orbánról, valamint beszédíróiról és közvetlen környezetéről, hogy mind sötét tahó. Ugyanis, ha mondjuk az én számból az hangzik el, hogy “Álmomban két macska voltam és játszottam egymással”, akkor azt hiába mondtam én, valójában a mondás Karinthy Frigyesé. Mert a helyzet az, hogy amikor Orbán Rocky Balboát idézte, aki szerint „mindig a végén van vége”, valójában nem Rocky Balboát idézte, hanem Yogi Berrát, egy híres amerikai baseballjátékost, akinek a vicces mondásait rengetegszer citálják, s akinek az egyik leghíresebb frázisa amerikai közhely. Így hangzik: “It ain’t over till it’s over.” (Mindig a végén van vége.)
Török Mónika
Nyilván rengeteg elemzés fog születni.
Három nap múlva meg is fogjuk unni (én már most unom, pedig még sem írták.)
Én csak egyet nem értek.
Igen széles az ismeretségi köröm. Felér egy közvéleménykutatással gyakorlatilag. Innen is, onnan is, sőt, még amonnan is vannak ismerőseim.
Mind állítja, hogy NEM szavazott a Fideszre.
Jó bő merítés a statisztikához.
Most akkor hazudnak a haverjaim?!
Kóczián Péter
A választási eredmények tanulsága szerintem.
1. Semmi értelme nem volt az MSZP szétcincálásának. Ma a távozókkal együtt az MSZP – ha megtartja plurális jellegét – erősebb lenne, sokszínűbb, több társadalmi réteg találná meg a neki tetsző politikai arcélt benne, több választót vonzana, mint a jelenlegi felállásban a különféle baloldali politikai pártok. 2. Vagy Gyurcsány Ferenc vagy az őt kiüldözők óriási és stratégiai hibát követtek el, amikor GyF távozásáról döntöttek vagy GyF kiutalásáról intézkedtek. A két párt külön-külön semmivel nem növeli a baloldali tortát. 3. A Momentum sokkal hasznosabb lenne az MSZP rendetlen ifjúsági szervezeteként, mint önálló pártként. 4. Az LMP – ha értékes színfolt és értéknövelt szolgáltatás a magyar politikában – akkor lassú növekedése, lebegése, szervezeti és emberi erőforrásainak gyenge használata révén nem sokat ad hozzá a baloldalhoz; nem nagyon képes újra pozícionálni a baloldalt vagy a magyar politikai életet. Egyetlen értéke eddig, hogy Schiffer András megmutathatta Kiss Péternek, meg a demiszes MSZP-s generációnak, hogy bármennyire is lesajnálták, létre tudott hozni egy a parlamentáris politikába is beleszólni képes szervezetet. Óriási eredmény ez Schiffernek, csekély előrelépés a magyar politikai élet fejlesztésében. 5. A ma oly sikeres Orbán Viktor többé-kevésbé hasonló programmal elbukott két választást és megnyert hármat. Előtte és közben Orbán Viktor gondolkodott, csiszolgatott és csökönyösen ragaszkodott pár gondolathoz; erőteljes személyes karizmája révén magához alakította a Fidesz erőterét; s karizmatikus mágnessé vált a jobboldalon. Amennyiben a baloldal iszonyodik az egyszemélyi vezető karizmájától, akkor egy olyan erős szervezeti-ideológiai-vezetőkből álló hálót kell létrehoznia, amely képes kitermelni a választók számára vonzó vezető politikai személyiségeket, programot, gondolatokat. Ha se ez, se az nem megy, akkor csak a régi dicső idők motorosainak szánalmas leépülését lehet majd látni. Még van ebben 8-12 év, tehát még sokáig tarthat ez a folyamat.
6. Ha mindenki hülye a külső világban, s a pártnak van igaza, akkor meg kell nyerni a választást. Ha csak elveszíteni tud egy társaság választásokat, akkor nem az a kérdés, hogy mennyire hülyékből áll; hanem az a kérdés, hogy képes-e a valósághoz illően regenerálódni. Ennyivel több egy szervezet, egy kultúra, egy gondolkodásmód, egy értékrendszer, mint adott emberek személyes együttműködése. Ha a degenerálódás sebességének lassítása csak a cél és nem az újjászületés, akkor is van még 8-12 év. (Tudom, sokak szerint 8-12 hónap és hét sincs hátra, de szerintem meg van. A többi csak a szokásos magyar fogadkozás). 7. Ha a párt, a politikai oldal közvéleménykutatói üres mémeket tudnak csak eladni, amelyek igen távol vannak a valóságtól, akkor 1) nem értenek a szakmájukhoz vagy 2) tudatosan vagy tudatlanul csak kiszolgálják a hozzájuk közeli emberek vágyait. Mindkét esetben haszontalanok, s a maguk nem csekély helyi értékével egy valóságtól elrugaszkodott szekta önámításának a részevé váltak. Vö: kormányváltó hangulat és a választási eredmények köszönőviszonyban sem levő értékei. Ha viszont így van és van egy értelmiségi réteg, amely a baloldali mémeket változatlan formában őrzi, akkor mind két csoport tagjai vízzárókéntt hülyitik meg a politikai tábor képviselőit. 8. Ha nincs egy politikailag is hatékony network a párt élén, akkor a mémgyártók szabadon száguldanak a politikai térben, s a megmaradt választókat és magukat a politikát képviselő politikusokat is hülyeségekkel tömik tele; majd a dolgok természeténél fogva mindenki egymást erősíti az alapvetően hülyeségnek számító gondolatokkal, majd mindenki elhiszik azok valóságát és érvényességét, a gondolatokat ( a korrupció zavarja a magyar társadalmat stb); mindezzel eldugítják a gondolkodást és a valóság érzékelését. 9. Amíg mindenki a maga pecsényéjét sütögeti a baloldalon, addig az a kérdés: miért éri ez meg neki inkább, mint szövetségesei körét növelni. Ez ugyanis gátat szab a fent említett fejlemények kialakulásának, amelyben értelmes háttér és front emberek veszik kezükbe a baloldal politikájának alakítását.
Most ennyi jutott az eszembe a 2018-as választás tanulságait végiggondolva.
Liling Zoltán
A narancssárga mára a félelem színe lett. A vidéki logika az, hogy ha nem szavaznak a “demokratikus ellenzékre”, akkor abból nem lehet baj. Azonban ha a narancssárgára nem szavaznak, akkor az négy év sz.óroller, elzárt forrasok stb.
A demokratikus ellenzék tehetetlenkedése ehhez képest elhanyagolható befolyású.
Juci Hrtn
Mi történt este 7 és 11 óra között a totális hírzárlat és infozarlat alatt a körzetekben?.
Horváth András
ELLENZÉKI PÁRTOK: GAME OVER
Ugyanazok vesztették el a választást, mint akik négy éve.
Ugyanazok (+ az LMP) ígértek felelőtlenül kormányváltást, mint négy éve.
Ugyanúgy csak az ellenzéki képviselői helyekre hajtottak mint négy éve. Ezek pontosan ugyanazok a megélhetési politikusok, mint négy éve.
Ugyanúgy másokra fogják hárítani a felelősséget, mint négy éve, ugyanúgy nem lépnek vissza, mint az elmúlt négy évben. S ugyanúgy tovább fognak bohóckodni a parlamentben, mint az elmúlt négy évben, amivel továbbra is legitimizálni fogják az orbáni diktatúrát.
Nem volt megtisztulás az ellenzéki pártoknál: a Fidesz ügynökei és zsarolható emberei a legmagasabb szinteken vertek szét minden pártközi együttműködési kísérletet. Ez nem legenda, ez a szomorú valóság. 4 évig eljátszathatták az ellenzéki pártocskák azt, hogy ők milyen kemény ellenfelei a rezsimnek: bírálhatták a kormányt, kellemetlen kérdéseket tehettek fel Orbán Viktornak, foglalkozhattak korrupciós ügyekkel. Egyetlen egy dolgot nem tehettek: nem foghattak össze egymással, tilos volt olyan megállapodást kötniük, amely minden választókörzetben csak egy esélyes ellenzéki jelöltet hagyott volna fenn a pályán. Orbán ugyanis tudta, hogy az ellenzéknek ez az egyetlen esélye ellene.
Volt azonban egyetlen ember az ellenzéki pártvezetők között, aki nem volt hajlandó befeküni ennek az orbáni akaratnak. Gyilkos, aljas, hazug, nemtelen rágalom hadjárat indult ellene kívülről.De belül sem kímélték. A családját sem kímélték. Féltek tőle, mert egyedül őt tartották képesnek arra, hogy összehoz valamiféle koordinációt az ellenzéki oldalon. Ő volt az, aki ki merte jelenteni még a választás előtt, hogy az egyetlen elfogadható eredmény, ha a Fideszt 50% alá sikerül szorítani. Minden más eredmény az ellenzék bukását jelenti. Én továbbra is csak azt a tisztességes ellenzéki attitűdöt tudom támogatni, amit Hadházy Ákos képvisel.
Nem jártak azonban jobban azok sem, akik a baloldali-liberális odalról szorgalmazták a feltétel nélküli együttműködést az ellenzék pártjai között. Saját oldalról támadták például a legvehemensebben azt a Heller Ágnest, aki felülemelkedve a szekértábor logikán és az idióta polkorrektségen, szembemenve a Fidesz igényeivel, a Jobbik és a baloldali ellenzék kiegyezését szorgalmazta a NER legyőzése érdekében. S, hogy ez neki sem sikerült, abban elévülhetetlen érdemei voltak olyan embereknek, mint Mesterházy Attila, Molnár Zsolt, Lendvai Ildikó, vagy éppen a balliberális oldal párton kívüli megmondóemberei, politológusai.
Egy picike fény az éjszakában, hogy MELLÁR TAMÁS – annak ellenére, hogy sem a Jobbik, sem az LMP, sem a Momentum nem lépett vissza a javára, úgy néz ki, hogy hozni tudta a körzetét. Ami legaláb rámutat arra, hogy ezt a rendszert csak KÍVÜLRŐL, civil, független irányból lehet megbontani. Ahogyan Márki-Zay Péter is tette Hódmezővásárhelyen.
László-Bencsik Judit
Ez Orbán, illetve a Fidesz országa – írja Pető Péter, és hát igen. Ez a keserű helyzet. És igazuk volt a gyűlölködő kommentelőknek, posztolóknak, a magamfajtának semmi keresnivalója nincs itt. Köztük.
Kövesdi Péter
Távolságok. Talán még sosem volt ennyire távol az ún. értelmiségünk az ún. néptől. És a józan ész a valóságtól. És akkor még nem is beszéltünk az ún. ellenzékünkről. És hát saját magunkról. Ma minden olyan távolinak tűnik.
Kelen Károly
Mi jár a fejben?
CSAK AZ ADY
Ujjunk begyéből vér serken ki,
Mikor téged tapogatunk,
Te álmos, szegény Magyarország,
Vajon vagy-e és mink vagyunk?
És
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
Furcsa, eddig csak borzongatóan szép volt, most meg…