Félpercesek

Gergely Tamás
GENGSZTEREK

Leheveredtek a Tölgy alá, annak a földből kiálló gyökerére. Öreg volt a Tölgy, sokat látott. Mindent hallott, semmit sem jelentett, megbíztak benne.
Mert olyanok voltak, mintha mindketten ügyészek az Erdő jövőjét illető titkos perben, Vadmalac meg a komája.
-Hazudnak – kezdte a Koma -, kezdettől fogva hazudtak.
-Lopnak – kontrázott Vadmalac.
-Már hamisítanak is.
Vadmalac a fejét fogta: -Bitangok – mondta.
-Rablók!
-Pitiáner gengszterek. Mégis övék az Erdő.
Mire Komája összevont szemöldökkel: -Rossz vége lesz ennek!
Vadmalac az égre pillantott, mintha onnan várna segítséget:
-Azt mondod, vége lesz?

FELTÁMADÁS
Vadmalac Komája újabban búvárkodik. Kezdetben amatőrként az egyesületben, de egyre gyakrabban megbízatásokat kap. Például egy barlangi tavat térképeznek fel. Hát éppen ez a problémája…
-Tök sötét van – meséli a mentorának. –Ott lenn. Csak a homlokunkra erősített lámpák világítanak.
Vadmalac a tévében látott ilyet, látványnak szép, irigyli is az élményért a Komáját.
De mi a baj?, tudakolja.
-Hát hogy felettünk a barlang fala van, nem is túl magasan.
-Sztalagmitek-sztalagtitek? – cifrázza a Koma félelmét Vadmalac. De nem arról van szó. S még ha baja is esne, a kollégák megsegítik.
– Akkor?-Hát, ha pont ott meghalok – suttogva kérdi, és kissé szégyenkezve a Koma – ha ott halok meg, hogyan támadok fel? A barlang-mennyezet nem enged…

PÉSZÁH

-Tudod, mondta Vadmalacnak a Komája, felszabadultam én is. Úgy értem, kikerültem a szolgaságból. – Pontosított: -A függőségből.
Vadmalac nem szólt, csak komolyan figyelte a sortársát, barátját.
Aki nem tudta abbahagyni:
-Világosodik a kép, tisztult a fejem. Mígnem teljesen független lettem.
Ekkor szólalt meg a Koma mentora, Vadmalac:
-Hadd el, nem vagy egyedül ezzel. Elhittük az elején mind. Amit meghirdettek.
Köhécsel egy sort, patájával megdörzsöli a szemét, majd: -Az volt a mi Egyiptomunk.
Gondolataik ketyegnek csak egy ideig, a Koma töri meg a csendet:
-Szégyenkezem miatta.
De Vadmalac erre új erőre kapott:
-Gyere, megvágja Malacka a macesztortát. Bekapunk egy falatot, attól még a természet is feléled!

AZ IGAZSÁG
A Koma jött állandóan a hírekkel. Volt neki egy rádiója, amit mintha mindig bekapcsolva tartott volna. Zsebrádió volt az említett tárgy, s annak a fülhallgatóját csak akkor vette ki a füléből, amikor Vadmalacékhoz belépett.
Vadmalac örvendett a hírszolgálatnak, mert ő inkább a meditáló típus volt, elemezte inkább, forgatta más szóval a fejében a hallottakat, csak azt nem szerette, hogy a híreket a Koma ömlesztve hordta be a házukba.
De nem szólt, úgy ítélte meg, hogy fölösleges.
Megunta viszont a módszert Malacka. Míg az ordás palacsintát készítette, kiszólt a hírhozónak:
-Tudod, az igazságot nem lehet úgy kezelni, ahogy te teszed. Alulról is, felülről nézve is ugyanannak az igazságnak elfogadni. Te úgy csinálsz, mintha a sínpárt felemelnék, s a levegőben tartva is elhalad rajta a vonat. Pedig az úgy nem működik.
-Hm. – Gondolkozott el a plasztikus példán Vadmalac. Tetszett neki a kép, látta tulajdonképpen a Bükkbe vezető vasúti sínt a levegőbe emelkedni.
-Na – mondta a Komájának – te ezt most zaftosan megkaptad!

GYOLCS

Szomorú szoprán sirat lassú, fájdalmas hangon. Lassú, ahogyan halottat tekernek gyolcsba. Sima a mozdulat, mint egy Górecki-szimfónia,  s a fény csupán szűrődik.
Vadmalac különösnek tartja, hogy gyászolni tud, bár a holtak közül senkit nem ismer. Sosem látott sorsok vonulnak el a szeme előtt, tömeg.
Marhavagon? Menekülő tüntetők Daraaban? Elmosódott arcok, éles helyzet. Szívét szúrják.
Harsány kint a tavasz. Csendes ezzel szemben a gyász ”odabent”.
És nemcsak lassú, de hosszú is az ének. Meg vigasztaló. Mintha a lelkét pólyálnák égi gyolcsba. Vadmalac azt érzi, erőt ad, megtelik vele idegrendszere.