Posted by Gaál Péter
Adtak nekem véleményezésre egy négyoldalas szórólapot. Bizonyos dr. Horváth Béla (további javaslatok: Kovács János, Szűcs Lajos, Varga József, Kiss Ferenc, Nagy László, Tóth András) írta alá, harmadik kerületi postaládákba dobálják. A Horváth elé doktor dukál, a nyolcadikba nem járhatna. Persze az már nehezebb dió: a Kolompár se jó, egyre kevésbé, átrendeződik a kerület, egy török vagy arab név még elmenne, esetleg perzsa, mondjuk Farhad, de ők ugye nem szavazhatnak nálunk, még egyelőre, különben sincsenek. Maradnak az elébbi zárójelesek, a legbiztosabb, ha egy pakk kristályt is hozzáraknak. Esetleg zacskó kutyatápot, speciálisan pitbulloknak kifejlesztve, ameddig még hallani magyar szót errefelé, mint írtam.
Eléggé el nem ítélhető módon kidobtam, de szerencsére, ahogy Önök is tudják, az emlékezetem még működik.
Elsőre ugyanis nem dobtam ki. És, mint minden vérbeli detektívregény-olvasó, a végén kezdtem. Hát ez igaz, mondtam magamban, ez is, ezt tényleg ellopták, ezt pláne, ezért itt tartottam a fénymásolón kerek két napig. Hátha mond valami újat.
Aztán ma elővettem, leginkább azért, mert már útban volt. Megint a végén kezdtem, ám ezúttal feljebb araszolva, mint előző alkalommal. És eljutottam Fletóig. Hát, semmi sem az, aminek látszik, mondtam, megnézem akkor az elejét is. Hosszú eleje volt, három és fél oldal, Gyurcsány bűnei Orbán jótéteményeihez képest alig foglaltak helyet. Azért maradtak neki. Épp neki ne maradtak volna? Hát kire fogunk vadászni, ha ő megjavul?
És akkor jött a végeláthatatlan, végeláthatatlanul torz és elfogult tiráda. Nem érdemes lépésről lépésre végigmenni rajta, egyrészt, mert nem szeretném előbányászni a kukából, másrészt, mert a cáfolat kénytelen lenne minimum ugyanannyira hosszúnak lenni. Kezdte ez a jóember – jóemberek, összedugva buksi fejüket egy Fidesz-irodában, konspirált lakásra még nincs szükségük – a vörösiszappal, árvízzel, pont azokkal, melyekről azt írtam anno, hogy bármely ómentisztelő rómait a hideg rázta volna, ha így kezdi consulságát, a kárpótlásul adott, berendezett új házakkal (hadd ne kelljen átismételnünk, mi is történt valójában), folytatta a… majdnem magánnyugdíjkasszát írtam, de nem ezzel folytatta, hanem a szokásos maszlaggal, a minimális (szerinte 2-3 százalékos) inflációval (ahogy azt Móricka képzeli: úgy képzeli, hogy ha a hegedű árát csökkentem, a kenyér árát ugyanannyival növelem, akkor az árszínvonal nem változik), a (25 százalékos!!) rezsicsökkentéssel (a valóságot plusz a világpiaci árak idő közbeni csökkenését fedje jótékony homály, a hinni akaróknak fedi is, bár Önöknek a könyökükön jön ki), az állami hiteltörlesztéssel (a mostani tartozást szintén fedje jótékony homály, mert ha nem fedné, esetleg kiderülne, hogy majdnem a felével NAGYOBB), a devizahitelesek megmentésével (lásd például a végtörlesztést, rögzített árfolyamon, kár, hogy csak arra az időintervallumra vonatkozott, ameddig …. törlesztette, és …. nem az átlag devizahiteles volt, higgyék el, akkor sem, ha kis szerencsével – épp volt pénze – ő is közéjük tartozhatott), meg az Erzsébet-utalványok (nézzenek csak utána a beváltóhelyeknek, és annak, hogy ezek zöme kinek a tulajdonában van), et cetera, et cetera. Ja, és jártak nálunk többen, jeles államférfiak, köztük Putyin. A fogalmazó propagandista bölcsen nem vele kezdte. És hozott nekünk… egy nagy lótúrót nekünk, de hozott, és majd visz. De ez már nem a Fidesz gondja lesz. Semmi se tart örökké, ugye.
Doktor Horváth a harmadik kerületi, vélhetően felsőoktatásban részesült burzsujoknak nem ír olyanokat, mint például az Origo, hogy tudniillik mi fog történni az otthonaikkal, ha az ellenzék veszi át a stafétabotot: először az üresen álló lakásokba költöztetnek migránsokat, majd kirakják az önkormányzati bérlőket, végül jönnek az echte magánlakások. Megyünk az utcára, madzsar testvérek, ők pedig fetrenghetnek a padlón Mekka felé fordulva kedvükre, még talán szőnyeget is kapnak hozzá az államtól. Találkozunk a Móriczon – ami addigra Mevlana tér lesz -, a minaret alatt, amikor a müezzin a napi negyedik imára szólít. És jaj Mészáros elvtárs (?), meg Kósa anyuka (?) sertéstelepének. (A sertéstelep – egyelőre – biztos.) Na jó, ez már csak az én továbbgondolásom, bár semmivel se vadabb, mint a kiinduló jóslat. Azért még mindig van az ostobának nézésnek (ugye, milyen engedékeny vagyok ezzel a – sz.r -fogalmazással?), primitivizmusnak és etetésnek olyan foka, amin még én is meglepődöm.
De.. hagyják azokat eszegetni, akik eszegetni szeretnének, kedves Olvasóim. Hadd eszegessenek. Képzeljék el őket egy kies tisztáson, a fű zöld, virágok illatoznak, méhecskék döngenek. Megcsodálhatnak bibét és porzót, talán Vértes tanárnőt is, messziről. Kukorica, nyalató, alma, széna kötegszám. És persze Semjén doktor, egy magaslesen, az elmaradhatatlan vadászkalapjában.