Posted by Részlet Michael Wolf magyarul most megjelent Tűz és düh – Trump a Fehér Házban című könyvéből
Trump kampánya, talán nem is szándékosan, Mel Brooks A Producerek című filmjének sémáját ismételte. Ebben a klasszikusban Brooks enyveskezű és ostoba hősei, Max Bialystock és Leo Bloom elhatározzák, hogy a Broadway-show- juk tulajdonrészének több mint száz százalékát eladják. Mivel csak akkor kapják rajta őket, ha sikeres a show, minden azon alapul, hogy totális bukás legyen. Ám a szokatlan show, amelyet ennek érdekében csinálnak, sikernek bizonyul, és így lebuktatja hőseinket.
Azok a jelöltek, akik elérik a győzelmet – önhittségből, narcizmusból vagy a végzet természetfölötti megsejtéséből –, pályafutásuk jelentős részében, ha nem egész felnőtt életükben, nagy valószínűség szerint erre a szerepre készülnek. Választott tisztségek ranglétráján kapaszkodnak egyre feljebb. Tökéletesítik nyilvánosságnak szánt arcukat. Megszállottan építik a kapcsolataikat, mivel a politikai siker nagyrészt azon múlik, kik az ember szövetségesei. Hazudnak. (Még a közönyös George W. Bush is számított az apja haverjaira, hogy majd hazudnak érte.) És takarítanak maguk után – vagy legalábbis nagy gonddal leplezik a dolgaikat. Felkészülnek a győzelemre és a kormányzásra.
Trump, igen tudatosan, másképpen kalkulált. Ő és vezető munkatársai hitték, anélkül is megszerezhetik a majdnem elnökséggel járó összes előnyt, hogy akár egy szemernyit is változtatnának a viselkedésükön vagy alapvető világnézetükön: nem kell másoknak lennünk, mint akik vagyunk, mert nyilvánvaló, hogy nem fogunk nyerni.
Sok elnökjelölt előnyt kovácsol abból, hogy kívülálló Washingtonban; ez a stratégia gyakorlatilag csak a szenátorok felett álló kormányzóknak kedvez. Minden komoly jelölt – bármennyire bosszantja is Washingtont – tanács és támogatás tekintetében a kormányzat bennfenteseire számít. Ám Trumpnak nemigen akadt olyan bizalmasa, aki valaha is az országos politikában tevékenykedett – legközelebbi tanácsadói egyáltalán nem is dolgoztak ezen a területen. Élete során Trumpnak kevés közeli barátja volt, és amikor megkezdte elnöki kampányát, a politikai életben szinte egy sem akadt. Két politikus volt, akivel Trump közeli kapcsolatban állt: Rudy Giuliani és Chris Christie, a maga módján mindkettő furcsa és elszigetelt figura. Az, hogy semmit – a világon semmit – sem tudott e munka elemi szellemi alapjairól, enyhe kifejezés. A kampány korai szakaszában, egy a Producerekbe illő jelenetben Sam Nunberget bízták meg, hogyelmagyarázza az alkotmányt a jelöltnek. A negyedik kiegészítésig jutottam, amikor ujjával lebiggyesztette az ajkát, és a szeme fennakadt.
A Trump-csapatból szinte mindenki zűrös konfliktusokat hozott, amelyek szükségképpen megszorongatnak egy elnököt vagy a stábját. Mike Flynn-nek, Trump majdani nemzetbiztonsági tanácsadójának – aki Trump kampányrendezvényeit nyitotta meg, és akit Trump nagyon szeretett hallgatni, amikor a CIA-ról és az amerikai kémek szerencsétlenkedéséről panaszkodott – azt mondták a barátai, hogy nem volt jó ötlet negyvenötezer dollárt kérni az oroszoktól egy beszédért.
-Ez csak akkor jelent majd problémát, ha ő nyer – biztosította őket, tudva, hogy így nem is lesz semmi probléma.
Paul Manafort, a nemzetközi lobbista és politikai irányító, akit Trump megtartott, miután Lewandowskit kirúga – és aki belement, hogy nem kap díjazást, ami felveti a quid pro quo, a valamit valamiért kérdését – harminc éven keresztül képviselt diktátorokat és korrupt zsarnokokat, miközben dollármilliókat halmozott fel, ez pedig felkeltette az USA nyomozó hatóságainak érdeklődését. Mi több, amikor csatlakozott a kampányhoz, épp a nyomában voltak, mert Oleg Gyeripaszka minden pénzügyi lépését dokumentálta. A milliárdos orosz oligarcha azt állította, hogy Manafort tizenhétmillió dollárt lopott tőle egy tisztességtelen ingatlanügylet során, és ezért vérbosszút esküdött. Meglehetősen nyilvánvaló okok miatt. Trump előtt még egyetlen elnök sem – és csak néhány politikus – érkezett az ingatlankereskedelem világából: kevéssé szabályozott terület, amely jelentős adósságon alapul, és ki van téve a piac gyakori ingadozásainak; sokszor a kormányzat támogatásától függ; és a pénzmosás kedvelt terepe. Trump veje, Jared Kushner, Jared apja, Charlie, Trump fiai, Don Jr., Eric és a lánya, Ivanka meg persze maga Trump saját üzleti vállalkozásaikat kisebb-nagyobb mértékben a nemzetközi szabad pénzforgalom határán mozogva, szürkepénzekkel támogatták. Charlie Kushner, akinek ingatlanpiaci érdekeltségeihez Trump veje és legfontosabb tanácsadója teljes egészében hozzá van kötve, már szövetségi börtönben is ült adócsalásért, tanú befolyásolásáért és illegális kampánypénzek mozgatásáért.
A mai politikusok és stábjaik önmaguk legkövetkezetesebb ellenzékei. Ha a Trump-csapat alaposan ellenőrzi a jelöltjét, arra jutott volna, hogy egy magasabb szintű etikai vizsgálat könnyen veszélyt jelenthet rá nézve. Ám Trumpnak nem volt ilyesféle törekvése. Roger Stone, aki hosszú idő óta Trump politikai tanácsadója volt, elmagyarázta Steve Bannonnak, hogy Trump lelki alkata lehetetlenné teszi számára, hogy ilyen közelről vizsgálja önmagát. Azt sem tűri, hogy valaki más sokat tudjon róla – és így a kezében tarthasson valamit ellene. Különben is, mi értelme egy ilyen közeli és esetleg fenyegető szemrevételezésnek.hát mekkora a győzelem esélye?
Trump nemcsak hogy figyelmen kívül hagyta az üzleti ügyeiből és ingatlan holdingjaiból következő potenciális konfliktusokat, de arcátlanul megtagadta, hogy nyilvánosságra hozza az adóbevallását. Miért is tette volna, ha úgysem nyer majd?
A részlet innen származik:
Michael Wolf : Tűz és Düh. Trump a Fehér Házban. Atheneum kiadó. Fordította Ács Eleonora. Megjelenés dátuma március 28