Posted by Serény Péter
Ez tulajdonképpen csak egy hosszabb hozzászólás Kereszty András cikkéhez, amely azt javasolja a miniszterelnöknek, nézzem a körmére szövegíróinak és tanácsadóinak. Ezek éppen a kormányfő március 15-i beszédét találták alkalmasnak olyan történelmi utalásokhoz, amelyek – a sajtó-helyreigazítási perek nyelvén szólva – „valós tényeket hamisnak tüntetnek fel”. Sőt hamis (nem létező) tényeket valósnak tüntettek fel. Idézet, a kormányfő beszédét közlő hivatalos honlapról :
Orbán Viktor„Kijelentette: gyáva népnek nincs hazája, s a magyarok összeszedték a bátorságukat, ha kellett, pedig sosem volt könnyű. Felidézte, hogy Andrássy Gyula miniszterelnököt halálra ítélte a bécsi császár, II. Rákóczi Ferenc száműzetésben halt meg, Kossuth Lajost elűzték a labancok, Tisza István miniszterelnököt lelőtték a kommunisták.”
Jelentem: Andrássy Gyula ellen valóban született halálos ítélet, csakhogy ő akkor NEM volt miniszterelnök. Hanem 48-as szabadságharcos, külföldi emigrációban. Az ítéletet távollétében jelképesen hajtották végre (akasztófára szögezték a névtábláját). Délceg férfiú volt, a nemes hölgyek bálványa, ők a bujdosót Szép Akasztottként emlegették. Csaknem két évtized telt el a miniszterelnöki kinevezéséig (1866). Abban az évben, a kiegyezés másik nagy előkészítőjével, Deák Ferenccel együtt fogadta a „bécsi császár”, igen, Ferenc József. Akinek fejére éppen (nádorhelyettesi minőségében) Gróf Andrássy Gyula tette fel a Magyar Királyság koronáját (1867. június 8.) A beszédírók (véletlen?) felületes fogalmazása annál kínosabb, mert történetesen Orbán Viktor volt a budapesti Andrássy (német nyelvű) egyetem kezdeményezője, és német nyelvű államok konzorciumában, magyar kormányfőként az egyik alapítója.
Kossuthot illetően, ugye az a labanc kifejezés szerepel, melyet manapság előszeretettel alkalmaznak a politikai csatákban az ellenfél remélt megsemmisítésére. Dupla-fenekű kifejezés. Igaz, hogy Rákóczi szabadságharc óta a német-osztrák katonaságot, illetve a velük egy követ fújókat értették és értjük manapság elsősorban, mert két évszázad távolából eszünkbe sem jut, hogy a fehér egyenruhát viselő osztrák sereget is idézi a szó. Kossuthot nem magyar árulók, hanem a szabadságharcnak a Szent Szövetség katonai túlereje miatti veresége üldözte el, azaz kényszerítette emigrációba.
Tisza István miniszterelnök esetében, pedig, a történettudomány akár konzervatív, korántsem baloldali művelői is a „tisztázatlan körülmények között” elkövetett merényletet említik, tekintve, hogy a tettesek kilétét sem az 1920-as években lefolytatott igazságügyi eljárások, sem a több száz oldalas periratok beható tanulmányozása nem tudta bizonyító erővel felmutatni. Ehhez képest az Orbán Viktor által elmondott szöveg szimpla kommunistázásnak hat.
Van még további tipp a szövegírók, tanácsadók ajánlotta kijelentések előzetes kontrolljának (és a „körmükre nézésnek”) a célszerűségét bizonyítandó. Az idézett helyről való szöveg szerint a miniszterelnök kijelentette:
„Sohasem ment könnyen, de a végén mégis mindig “mi győztünk” – hangsúlyozta. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük “Gyuri bácsit” is a hálózatával egyetemben”
A szultán „hazaküldését” ugyebár megelőzte 150 éves török itt tartózkodás. És Buda visszafoglalásakor sem csak „mi” vertük el a janicsárokat, hanem más nemzetközi erők is közreműködtek ebben. A Habsburg császárt illetően, Andrássy története itt is elmondható. A szovjetek és elvtársaik általunk való „hazaküldése” inkább valamely réges régi, hősi eposz tódításába illik, semmint Eurázsia 20. századi történetét felidéző mai szövegbe. Elhiszi-e bárki, hogy a Szovjetunió peremén kialakított szövetségi rendszer országai, köztük, első helyen a ma egyesült és NATO-tag Németország keleti része, a század folyamán önálló, majd szovjet bekebelezésű balti államok – ahonnan nagyjából egyidejűleg vonult ki a szovjet hadsereg – mind a „magyar hazaküldés” eredményeként lehettek újra függetlenek? Szinte egyetlen puskalövés nélkül, vértelenül. Mintha bizonyos Gorbacsov nevű személy, és legalább három nyugati hatalom nem is létezett volna akkoriban?
Nem tudom,nem is merem végiggondolni. Csak megkérdezem: tessék mondani, ez a sajátságos fokozás, Andrássy Gyulától a török szultánon át, a „mi, magyarok” hazaküldtük „a szovjeteket” – ez az egész, jellegzetesen, még csak nem is minden esetben valós tényeket hamis színben feltüntető, álbüszkeséget legyezgetni kívánó külön történelmi látomás: vajon nem azt az egyetlen célt szolgálja-e, hogy közhírré tegyék: és most ugyanilyen diadalmasan küldjük haza „Gyuri bácsit” is.
Nincs itt valami aránytévesztés? – kérdem tisztelettel. Másfél évszázados török, több évszázados Habsburg birodalmi, több évtizedes szovjet szintén birodalmi (nagyhatalmi egyensúlymozgásoktól is függő) alávetettség – és e rengeteg idő mögött felsejlő kőkemény,katonai, fegyveres „érv” – valóban összemérhető volna, egy bármily sikeres, de korántsem Jupiterként omnipotens pénzember kiebrudalásával? („Hazaküldésével”… Vissza, a tengerentúlra: valakit, aki itt, magyar földön született. Sok-sok mai amerikai állampolgár magyarhoz hasonlóan).