Posted by Grendel Lajos
szlovákiai magyar író, kritikus, egyetemi tanár
A mai napig, ha választásra jogosult lennék, a Fideszre szavaztam volna. A mai naptól kezdve nem. Ha választásra jogosult lennék, inkább nem szavaznák, hanem otthon maradnék.
Parászka Boróka
erdélyi magyar író, publicista
Ma két ismerősöm keresett meg kétségbeesve-szomorúan, hogy közvetlen hozzátartozója megy a „békemenetre”. Mit lehetne tenni? Egy ideig érvelsz, vitatkozol, de a busz elé mégsem fekszel. Pláne, ha azon a buszon a saját anyád-apád, nagyanyád, testvéred ül. Családi viszonyok már rég megkeseredtek Erdélyben a magyarországi belpolitika miatt. Kollegiális viszonyok, baráti kapcsolatok mentek rá. Tudom, ez így van Magyarországon is. Csakhogy itt sokkal szűkebb a tér. Nincs egy jobboldali, meg egy baloldali világ, nincsenek külön kocsmák, külön színházak, külön terek, amelyben békében hasadhatna és távolodhatna önmagától az erdélyi közösség. Eleve egy szűk kis gettóban élünk. Egymás mellé kényszerít a tér, a demográfia. Az utolsó mohikánok kétszer is meggondolják, vágják-e egymásba a szekercét. Néha szíven szúrják egymást, igen. Máskor meg elkerülik egymást. Kialakult a kínos témakerülésnek a koreográfiája, pontos szabályokkal. Egyre többen tudják, miről nem szabad beszélni, hogyan nem szabad beszélni, hogy kibírjuk egymás mellett, még arra a kis időre, amíg szép sorban kihalunk, kivándorolunk, vagy asszimilálódunk valami más, a mostaninál biztonságosabb nyelvbe, kultúrába, közösségbe. Tudjuk, az a más sem jobb, miért lenne jobb? De legalább a szavak nem röpködnek úgy, mint a repeszgránátok. Szóval így lesz ez a békemenet. Lesznek, akik felülnek a buszokra, és elmennek. És lesznek, akik hátramaradnak. Őket kétszer tapossák meg legalább. Azok, akiket buszoztatnak. És azok, akik a buszoztatottakat válogatott szidalmakkal, káromkodásokkal és sértésekkel káromolják. Erdély, a Tündérkert, elviselhetetlen lett. Először magunkra zártuk a gettót, és most szép lassan, módszeresen felgyújtjuk.