Templomosok

Gábor György
Azon túl, hogy Kálmán Olga műsorában Köves Slomó merész, de sajnos végig nem vitt komparatisztikával összevetette a gyümölcsjoghurtot a politikával, annyit megtudtunk tőle, hogy azért támogatja Hollik Istvánt, mert igaz ugyan, hogy Hollik István Horthyt államférfinek tartja, s igaz ugyan, hogy Hollik István nem bontaná le a Szabadság téri ocsmány és aljas szörnyszülöttet, ámde Hollik István támogatja, hogy maradhasson az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) zsinagógája az önkormányzati ingatlanban, s aki támogatja, hogy legyen új zsinagóga a Belvárosban, az Köves Slomó embere. Amint ugyebár a Fidesz igen csinos summával támogatja az EMIH működését, ezért aztán szereti is Köves Slomó a Fideszt, de nagyon! Nem kérdezzük, honnan az a pénz, nem kérdezzük, kiktől lett elvéve, a lényeg, hogy az illető egyház (felekezet) kapjon belőle ingatlant, zsinagógát vagy templomot, ezt-azt, mindent, amit a kedves megrendelő csak óhajt. Cserébe kérünk magától valamit, kedves Köves Slomó úr, egy kis támogatást, sok kis szavazatot, Hollik úrnak meg más uraknak, oszt jónapot!
Éppen úgy, ahogy ez Hódmezővásárhelyen is megesett. Mit is mondott az ottani pap? A Fidesz jelöltjére tessenek szavazni, mert már itt van a pénz a számlán az újabb templomra.
A politika tehát messze nem olyan bonyolult cucc, mint egy gyümölcsjoghurt, a politika igen egyszerű, nem kell túlspilázni: adsz egy templomot vagy egy zsinagógát, cserébe kapsz szavazatokat, egyszerű barter az egész, közvetlen árucserén alapuló kereskedelem, Horthy meg legyen államférfi, ha nekik úgy jó, ott egye meg a fene az egészet, s maradjon az az ocsmány förtelem a Szabadság téren, ha nekik az annyira tetszik.
Business as usual!
Aztán egy kis spéttel Köves Slomó rádöbbent arra, hogy amikor beszállván a belváros-lipótvárosi választási küzdelmekbe, s egy szórólapon expressis verbis kiállván Hollik István mellett, Hollik Istvánt támogatva, s a szórólap terjesztésével Hollik támogatására szólítván fel a szavazókat, mindez a kampányba való beszállásként értelmezendő (naná, majd a 424-es gőzmozdony acéltollantyújának mechanikai vizsgálataként, netán a Tiszta ész kritikájának hermeneutikai elemzéseként), s ezért most elnézést kér. A reflexek kissé spétesen működnek, de ennél viccesebb, hogy arra is rádöbbent, miszerint Hollikkal mindössze „egyszer-kétszer” találkozott, így arról is csak utólag értesült, hogy támogatottja és lieblingje szerint Horthy államférfi volt, ugyanis Köves szerint nem volt államférfi, s erről beszélni kíván Hollik Istvánnal.
Az a helyzet, hogy először is keressen fel egy reflexkalapáccsal dolgozó szakembert, ha már…
Aztán tegyen egy ígéretet, hogy a jövőben csak azok mellett fog kampányolni, szórólappal, utcai kidobolással, házról házra járó agitációval, füstjelekkel és titkos delfinhangokkal, akikről tudja is, hogy kik ők, mik ők, ha már…
Aztán ne Hollikkal beszélje meg azt, hogy Horthy államférfi volt-e, hanem Hollik főnökével, Orbán Viktorral, aki mostanában ezt elsőként mondta ki, továbbá beszélgessen el azokkal a közszolgálati bértörténészekkel, Schmidt Máriától Szakály Sándorig, akik a Horthy-apológia nagyüzemi futószalag-előállítói, beszéljen azokkal a közjogi méltóságokkal – így az Országgyűlés alelnökével, Lezsák Sándorral –, akik vígan harsogják ugyanezt, ha már…
És végül árulja el, ki telefonált rá fentről, arra kérvén vagy utasítván őt, hogy fejezze be a Hollik István melletti kampányolást, mert a Hollik melletti nyílt, elkötelezett és a belváros-lipótvárosi zsidóság érdekeit harsogó kiállásával Hollik biztos vereségre van ítélve. Ha már…