Orbán Viktor és a mentális tömeggyilkosság – így összegzi a magyarországi folyamatokat a Der Standard. Elismeri, hogy a gazdaság az európai és a német beruházásoknak köszönhetően jobban működik, mint az előző kormányzatok alatt. A közhangulat viszont egyre mélyebbre süllyed. A Fidesz politikájának alapja a közvélemény megosztása, az állandó háborúzás és ellenségkeresés, ami az értelmesebb gondolkodókat elüldözi az országból.
Putyin sincs már messze – írja Orbán látogatásáról a Tiroler Tageszeitung. Az osztrák szociáldemokraták és liberálisok kritikáját idézik, akik szerint szégyen, hogy egyáltalán felmerült a demokrácia- és bevándorlásellenes, illiberalizmust hangoztató Orbán meghívása. A kancellári hivatalnak még magyarázkodnia is kellett, hogy nem Orbán Kurz első hivatalos vendége, hiszen a holland miniszterelnököt már fogadta a bécsi újévi koncert után.
Régen volt már ilyen sokat kritizált látogatás Bécsben – írja a Kurier. Emlékeztet, hogy két vitás téma is van, amelyben az osztrák és a magyar jobboldal nem ért egyet. Kurzék a paksi szerződést támadják, a magyar kormány pedig egy osztrák törvénytervezetet kritizál, amely szerint a vendégmunkások gyerekeinek (így a magyaroknak) az eddigi állami támogatás töredéke járna csak.
