A butaság szörnyűséges története

Posted by

Vásárhelyi Mária
Sok van mi elborzasztó, de az emberi butaságnál és annak következményeinél kevés elborzasztóbb van. A Fidesz szóvivőjének állítása szerint eddig 186 millió forintot utaltak az Orbán-fan klub tagjai a Soros György elleni kampány támogatására. És gondolom közülük nem kevesen kispénzű, csóringer, kistelepülésen élő, alsó középosztálybeli emberek, akik minden forint hiányát megérzik és akiknek valóságos érvágás lehet 5-10 ezer forintról lemondani. És nem zavarja őket, hogy mindeközben a Fidesz csak tavaly 29 milliárd forintot szórt el a Soros ellenes kampányra, arra, hogy mindenféle álkonzultációkkal, levelekkel bombázza őket és átmossa az agyukat hazugságokkal és gyűlölettel, éppen azért, hogy ha már a félelemmel és gyűlölettel kellően fertőződtek, akkor a saját nyomorúságos kis pénzükből is járuljanak hozzá ezek szításához. Nem háborodnak fel azon, hogy ahelyett, hogy az adóforintjaikat a lezüllesztett oktatásra, a folyamatosan válságban lévő egészségügyi és szociális szféra színvonalának emelésére költenék, arra használják, hogy embert-ember farkasává tegyenek. És még adakoznak is erre.
Persze mindez nem meglepő, hiszen ma az is kiderült, hogy a Fidesz szavazók 80 százaléka meg van győződve arról, hogy Soros György pártja is indul a választásokon. Pedig tudják hogy zsidó származású, Amerikában élő milliárdos. De mivel minden gonoszságra képes, így hát el is indul a Fidesszel szemben a választásokon. És nyilván azt is messzemenően támogatják, hogy Sorost tiltsák ki az országból. Egyáltalán mindenkit tiltsanak ki az országból, aki nem úgy gondolkodik mint ők. Mert Orbán Viktor a “homogén társadalom” híve, nemcsak etnikailag, hanem politikailag is. Legyen nálunk politikailag is homogén a társadalom. Ez azért már nincs olyan messze a faji felsőbbrendűség eszméjének szításától.
Így azután testközelből nézhetjük végig, hogy hogyan működött a goebbelsi propaganda. És mivel akkoriban még nem végeztek reprezentatív közvélemény kutatásokat, a tudomány fejlődésének köszönhetően mi annyival beljebb vagyunk, hogy nemcsak láthatjuk és érezhetjük, hanem mérni is tudjuk a mérgező propaganda hatását. És látjuk ahogy hónapról-hónapra egyre többeket fertőz meg.
És lehet, hogy az, aki tegnap még valamelyik külföldről támogatott civil szervezet ingyenesen nyújtott segítségének haszonélvezője volt, esetleg sorban állt az ingyenes ruha- vagy ételosztáson, ma teljes meggyőződéssel támogatja, hogy a kormány nyírjon ki minden olyan civil szervezetet, amelyik nem a Fidesz kottájából játszik.
Mérhetetlen aljasság, ha a hatalom – jó vagy legalább tűrhető kormányzás helyett – kizárólag az emberi tudatlanságra és butaságra építi fel stratégiáját. És ezért egyszer még nagyon nagy árat fognak fizetni a gyermekeink és az unokáink.